SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

ARON ANDRAS & the Black Circle Orchestra

Kurcz Orsi [cikkei] - 2024-06-12
Áron András Artisjus- és kétszeres Fonogram-díjas előadó és dalszerző nagyzenekari projektje a Black Circle Orchestra, amit hosszú idő után, 2020 nyarán hívott életre.

A tőle megszokott country és blues hangzású dalait, most több hangszerrel kiegészítve, még színesebb hangzásvilággal adja elő olyan neves zenészek közreműködésével, mint a Blahaluisiana zenekar billentyűse Pénzes Máté, a The Qualitons csapatának ritmus szekciója Hock Ernő és Boros Levente, továbbá a The Pontiac gitárosa Kiss Péter. Áron András neve egyáltalán nem hangzik ismeretlenül a műfajban jártas zenerajongók számára, hiszen mind a LAZARVS, a Trillion, vagy éppen a szóló produkciója is emlékezetes és közkedvelt a hazai underground színtéren. Első önálló albuma, a 'Feathers, Black Flowers' 2010-ben látott napvilágot, amely után 2016-ban tért vissza 'Foxes' című nagylemezével, 2018-ban pedig megjelent a 'Stranger' névre hallgató anyaga, amit 2020 őszén, a karantén ideje alatt debütált negyedik korong, a 'Book of Changes’ követett. Ugyanez év nyarán friss formációként már az ország olyan jelentős fesztiváljain léptek fel, mint a Strand, a Campus, a Fishing On Orfű, vagy éppen a Fekete Zaj és a La Boum, de volt koncertjük a Budapest Parkban is. Első önálló bulijuk 2021 őszén az Akvárium Klubban volt, következő tavasszal pedig már a Magyar Zene Házában adtak teltházas koncertet.

Az aranykorokat idéző, libabőrös blues-hangulat a június 14-i budakalászi koncerten is garantált, a különleges „szupergroup” koncertje izgalmas estét ígér.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

Éjszakai óvodát indítottak Terézvárosban

Terézvárosban új, családbarát program indult: havi egyszer az óvodák este hat és másnap reggel fél kilenc között ?éjszakai üzemmódra? váltanak. Az első alkalom sikeres volt, a szülők örülnek, a gyerekek kalandos élményekkel gazdagodtak ? de milyen kihívásokkal és kérdésekkel járhat ez az újítás?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja