SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Juhász Marci akusztik a RockHázban

Kurcz Orsi [cikkei] - 2024-05-23
Juhász Marci 14 éves kora óta gitározik és szájharmonikázik, gyerekkorában népdalversenyeken is indult. Aztán ahonnan már a nagyközönség is ismeri a sztorit, 2012-ben bejutott a Csillag Születikbe, ahol végül a negyedik helyig menetelt.

Ezt követően 8 éven keresztül a Nomad zenekar frontembere volt, ebből a produkcióból 4 stúdió és egy koncert album született. Mégis, 2020 decemberében úgy érezte, vissza kell térnie ahhoz, amit mindig is a legjobban szeretett, így elbúcsúzva a zenekartól egyszálgitáros produkcióján, saját dalokon kezdett dolgozni. Első önálló albuma Sorsszimfóniák címmel egy év múlva jelent meg. A lemez 15 hétig a Mahasz Top40es listáján is szerepelt, Marci pedig 2 év alatt közel 100 koncerttel járta be az országot, ahol nem csak saját szerzeményeivel, de néhány Nomád dallal, és népzenei újragondolásokkal is készült. Majd egy évvel ezelőtt (H)Arccal a nap felé címmel megjelent a második szólólemeze is – az új albumon 10 track kapott helyet olyan zenész kiválóságok közreműködésével, mint Szász Feri, Probojszki Matyi, Fonay Tibor, Cséry Zoltán, Schneider Szilveszter, Tóth Tamás vagy szintén a Road-ból ismert Molnár Máté, akivel ezúttal egy közös duett született. Ráadásul pont a lemezmegjelenés előtti napon kerül fel a nagy videómegosztó oldalra a Háttal magamnak klipes változata is, ami Marci és Máté első közös szerzeménye.

Most pénteken, május 24-én Budakalászi RockHázban is felcsendülhet majd ez a nóta, több másik hangulatos slágerrel együtt Marci szólólemezeiről, és persze a zenekari múltból is.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja