SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Online programok kicsiknek és nagyoknak decemberre

Viktória Tóth-Szántó [cikkei] - 2020-12-12
Rendhagyó programajánló azoknak, akik már hiányolják a koncerteket, fesztiválokat és nem idegenkednek az online térben szervezett eseményektől.

Most, amikor úgy érezzük, szűkül a tér körülöttünk, néhány online program ismét kinyitja számunkra a világot. Az a különleges helyzet, mely miatt a virtuális térbe kerültek az események egyúttal lehetővé tette azt is, hogy az ország bármely pontján szervezett programon részt vegyünk.

 

Online színház

Bár a színház élőben az igazi, mégis jó kompromisszum lehet az online előadás

A Magyar Színház már szervezi első online előadásait, ahol élőben láthatjuk a közvetítést. Többek közt Rumini című előadása, valamint idei első premier, Shakespeare: Rómeó és Júlia drámája várható a napokban. 

A Színház Tv két opciót is kínál. Vehetünk jegyet élő közvetítésekre, de lehetőség van streamelt előadásokat is megnézni. Karácsonykor például a Négyszögletű kerekerdő mesejátékot mutatják be.

A Madách Színház - SzínpadON kezdeményezése szintén az élő közvetítésben teszi lehetővé az előadások megtekintését. Például a Jövőre veled ugyanitt című romantikus komédiát.


Online zene

Bármilyen irányba is húz zene izlésünk, megszenvedjük a hétköznapok csendjét. Bár az élő zene szintén megismételhetetlen, azért egy online előadás enyhítheti hiányérzetünket.

A Zeneakadémia villámgyorsan alkalmazkodott az új helyzethez és elkezdte online közvetíteni koncertjeit, sőt, némelyiket még ingyenesen is hallgathatjuk. Legközelebb: Mozart: B-dúr szerenád, K. 361 („Gran partita”)

A Müpa is megnyitotta virtuális hangversenytermét és az oldalukon illetve youtube csatornán lehet előadásokat nézni, például Bartók: A kékszakállú herceg vára, a csodálatos mandarin előadását.

Ha pedig egy kis örömzene hiányzik az életedből, akkor vehetsz jegyet a Margaret Island online koncertjére, amit december 13-án hallgathatsz otthonról.

 

Online Kanapé túra

Otthon ülve is bejárhatjuk a várost és még gyarapodhat is tudásunk.

Bevásárlóutca Menedzsment (BUM) által szervezett kanapétúrákon a belváros utcáit járhatjuk be élő Zoom közvetítésen keresztül egy idegenvezető segítségével. A soron következő kanapétúrán, december 11-én Belső-Ferencvárosban  sétál majd a városrész helytörténésze.

 

Online gyerekprogramok


Gyerekszínház

A pécsi Bóbita Bábszínház ismét elindította a Bóbita TV-ét, hogy rengeteg jó előadással ajándékozzon meg benneteket decemberben. Az előadások általában hétvégenként ingyenesen elérhetők majd YouTube csatornájukon! 24.-én például a Holle anyót nézhetitek meg.


Mézeskalács készítés és díszítés

A szentendrei Ínyencház tulajdonosa, Kovács Kriszta eredetileg közösségi mézeskalács sütést és díszítést tervezett, ám alkalmazkodva a helyzethez a Szentendrei Kulturális Központ december 12-én online közvetíti a programot és az elkészült házikóval még nyerhetsz is.


Kreatív foglalkozás

Adventi Varázsasztal Online programjait vasárnaponként követhetitek online a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központ oldalán. Többek közt süti sütés és kreatívkodás szerepel a programokban.


Mesekalendárium

A pilisvörösvári Adventi Mesekalendárium minden nap egy új mesével lepi meg a gyerekeket, melyeket online hallgathatnak a Művészetek Háza honlapján.


Online Fesztivál

 Csak a Mentes Online Karácsonyi Fesztivál 2020 A glutén-, cukor-, laktózmentes, paleo és vegán alapanyagok, termékek vásárlása mellett számos program, előadás és főzés vár az online látogatókra december 7-13. között facebook oldalukon.


Online Kiállítás

Exkluzív tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban a Seuso-kincs - Pannónia fénye c. kiállításban. Online ingyenes 3D tárlatvezetés élőben december 13.-án. További programok a Múzeum oldalán!


Cirkusz

A Fővárosi Nagycirkusz is lehetőséget biztosít, hogy online kövesd műsorukat. Jelenleg a Tündértánc- Nővarázs előadás tekinthető meg felvételről. 

Indexkép: Chuck Underwood képe a Pixabay -en.

LEGOLVASOTTABB

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését

Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.

Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben

A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

"Sosem lakik jól." Miért eszik a baba egész este (akkor is, ha tápszeres)? A cluster feeding jelenség

Egész nap kiegyensúlyozott volt a baba, szépen evett 2-3 óránként, de ahogy közeledik az este, hirtelen minden megváltozik. Épp most szoptattad meg, de 20 perc múlva már újra sír, keresi a mellet, nyűgös, és úgy tűnik, semmi más nem nyugtatja meg, csak az evés. Ismerős a helyzet? Üdvözlünk a "cluster feeding" világában!

Szülői oktatási naptár 2026-ra – óvodától az érettségiig

A szülők egész évben fontos oktatási döntések előtt állnak: óvodai és iskolai beiratkozás, középiskolai felvételi, érettségi és felsőoktatási jelentkezés. Az alábbi összefoglalóban egy helyen találod a hivatalos, jogszabályon és Oktatási Hivatalon alapuló határidőke, ovis kortól egészen az érettségiig.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja