SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ifjúsági fantáziaregény a hüllőszigetről

[cikkei] - 2004-05-27
Nemrégen jelent meg Violet G. Waters írónő tollából a Prupedy Ayna - A hüllősziget című regényének első része \"A Zordkristály\". Miről is szól ez a különös címet viselő könyv? Nos, ez a kalandos fantáziaregény a prupedyk szigetén játszódik - mondja az írónő - Ez a sziget nem a mi világunk része, hanem egy velünk párhuzamos világban, egy eltolt idősíkban található. Illetve, a sziget keleti része - ki tudja miért - mégiscsak átcsúszott hozzánk, mégpedig az Alya falu északi határától terjedő erdőre, a Samuel hegy keleti vonala mentén.

A kalandok sora a hetvenes évek végén kezdődik ebben az erdőben, ahová a falusiak körében terjedő rémtörténetek miatt senki sem meri betenni a lábát. Akad azonban valaki, aki ügyet sem vet a mondákra, George Ashton, az ifjú tanár, aki esti sétára indul az erdőbe. Egy csudaszép madár csalogatja egyre beljebb a rengetegbe, közben kitör a vihar és már nem lehet visszafordulni. Ez az éjszaka örökre megváltoztatja az életét, különösen, amikor a szellemember, akinek testén kétfejű kobra kigyózik, a segítségét kéri a hüllősziget számára. A feladat végrehatásához óriási bátorságra, hitre és elszántságra lesz szüksége, hiszen szinte kilátástalanul száll harcba, ám végül váratlan segítséget kap...

Nos, ennyi izelítő után azt még elárulhatjuk, hogy a szerző - angol neve ellenére - egy magyar hölgy.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja