SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Lehet böjtölni kisgyerekkel is?

Martincsevicsné Jenei Gizella [cikkei] - 2021-02-17
A böjti időszak hamvazószerdával kezdődik. Sokan a húsmentességgel azonosítják ezt a 40 napot, pedig maga a böjt nem csak erről szól. Mi tehát a böjt valódi lényege? Hogyan ismertesd meg gyermekeddel?

A keresztény közösség a böjttel készül a húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére. A böjt lényege a hitben való elmélyülés a lemondás révén. 
 

Hogyan magyarázd el a böjt lényegét a gyermekednek?

Általában minden kisgyerek ismeri Jézus születésének történetét, amit karácsonykor ünnepelünk. A gyerekeknek szánt bibliából elolvashatod neki a történet folytatását, a keresztre feszítést és a feltámadást.

Meséld el neki, hogy a böjt során együttérzünk Jézussal. Azzal, hogy ezalatt az időszak alatt mi is lemondunk valamiről, kifejezzük a szeretetünket is irányába.
 

Hogyan böjtöljetek, ha kisgyermek is van a családban?

Az egyház a böjti szabályok betartását elsősorban a 14 és 60 év közötti, aktív, egészséges emberek számára írja elő. A gyerekek, az idősek, a betegek, illetve akik valamilyen oknál fogva nem saját asztaluknál étkeznek, mentesülnek a böjtölés szabálya alól.

Ha mégis szeretnéd megismertetni gyermekeddel ezt az egyházi szokást, akkor nyugodtan megteheted. A böjt természetesen nem azt jelenti, hogy veszélybe kell sodorni a gyermek, vagy önmagunk egészségét. Az egyház most már sokat enyhített a böjti szabályokon, a szigorú húsmentességet hamvazószerdára és a 40 napos böjti időszak alatti péntekekre írja elő.

Ezeken a napokon kívül engedélyezett a hús fogyasztása.

Nem csak a húsról való lemondással lehet böjtölni!

A böjt maga a tudatos lemondást jelenti. Önszántadból, tudatosan, 40 napig lemondasz valami olyasmiről, amit bár napi rendszerességgel végzel, de nincs igazán szükséged rá. Ezzel a megközelítéssel sokkal könnyebb a gyerekeket is bevonni a böjtölésbe. Lehet ez egy közös fogadalom, amit mindannyian megígértek, és egymást támogatva betartatok.

Gyerekek esetében jó választás lehet például a napi csokiról való lemondás. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem kaphat édességet (ez is lehet, csak tőletek függ, hogy miben egyeztek meg), hanem csupán annyit, hogy konkrétan a csokiról mondatok le 40 napig. Fontos, hogy ezt mindannyian, következetesen tartsátok be, ha kell, akkor emlékeztessétek magatokat és egymást, hogy miért csináljátok. Ha időközben ajándékba kaptok csokit, akkor tegyétek egy arra kijelölt dobozba, és ha véget ér a böjt, akkor fogyasszátok el együtt (persze ha nagyobb mennyiség gyűlt össze, akkor ne egyszerre).

Bármilyen más ötlet is megfelel arra, hogy megmutasd a gyermeked számára a böjt lényegét. A csokin kívül lemondhattok a videójátékról, a csúnya beszédről vagy bármi másról, amire nincs igazán szükségetek a mindennapok folyamán.

Kiváló ötlet lehet például minden nap egy fél óra csend, amit a böjt részeként megejtetek. Beszéljétek meg, hogy minden délután vagy este beiktattok fél óra csendet, amikor mindannyian egy légtérben tartózkodtok, de csendben vagytok. Ezt az időt ki lehet használni arra, hogy gondolkodjatok, tervezgessetek, imádkozzatok vagy olvassatok.

Felnőttek sem csupán a hús elhagyásával böjtölhetnek. Számukra is többféle lehetőség kínálkozik, mint például:

  • a napi céltalan internethasználat elhagyása
  • értelmetlen dolgok vásárlásáról való lemondás
  • alkoholról vagy más élvezeti cikkek használatáról való lemondás
  • káromkodástól való tartózkodás

A lényeg, hogy olyan dolgot válassz, amiről tudatosan, önként mondasz le azért, hogy emlékeztesd magad a böjt valódi értelmére.

Kép forrása: Pexels képe a Pixabay -en.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Fényes nappal rabolták el a hipermarketből és késelték meg a 3 éves kisfiút – a rendőrök az utolsó pillanatban értek oda

Egy teljesen átlagosnak induló bevásárlás pillanatok alatt változott rémálommá a nebraskai Omahában, amikor egy zavart nő kést ragadott egy Walmartban, és túszul ejtett egy hároméves kisfiút, Cyler Hillmant. Az esemény mély nyomot hagyott a családban és a közösségben egyaránt, rávilágítva a hasonló helyzetek kezelésének kihívásaira.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja