SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Feng shui fürdőszoba

Kókai Kata [cikkei] - 2006-02-15
A fürdőszobát általában negatív, rossz energiát sugárzó területként tartjuk számon, pedig a megtisztulás helyszíne. Legalább olyan fontos ennek a helységnek a megfelelő elrendezése, mint bármely másik helységé.

A fürdőszoba ugyanúgy a lakás fontos helysége, mint bármely más szoba. Éppen ezért ügyelni kell a színválasztásra, a berendezésre is. A legtöbb víz ebben a helységben található, s a víz a vérkeringést, az anyagiakat jelképezi. Ugyanakkor a víz a lefolyókon keresztül el is folyik (így szimbolikusan a pénzzel is ez történik), tehát nem szabad a számunkra fontos területeken (egészség, pénz, szerelem, stb.) elhelyezni.

A fürdőszoba elhelyezése:

Fontos, hogy ne a számunkra fontos területeken helyezkedjen el
Ne legyen a bejárati ajtóval szemben
Soha ne nyíljon konyhából, nappaliból, hálószobából vagy az étkezőből

Sok helyen a toalett is a fürdőszobában kap helyet, ez azonban a Feng shui szerint nem célszerű elrendezés. Ha nincs lehetőség teljes leválasztásra, akkor jelképesen válasszuk el egy függönnyel, vagy más tárelválasztóval. A toalett mindig az ajtótól legtávolabbi ponton helyezkedjen el. Ha az ajtóval szemben áll, akkor függesszünk egy szélcsengőt a közte és az ajtó közötti területre.

A fürdőszobában célszerű világos színeket használni, fehéret vagy kéket. A toalett fedelét mindig tartsuk lecsukva, s természetesen az ajtó se maradjon nyitva. Ha bejárati ajtóval szemben helyezkedik el, az ajtó külső oldalán helyezzünk el egy homorú bagua tükröt.

Ha rossz területre esik a fürdőszoba

A fürdőszobában soha ne helyezzünk el olyan színű textíliákat, melyek nem harmonizálnak a víz elemmel (pl. kerüljük a tűz elem piros és bordó színeit). Ha a fürdőszoba rossz területre esik, nem szabad azt tovább erősíteni. Példaként, ha a fürdő a szerelem területére esik, nem szabad szívekkel, szerelmi szimbólumokkal tovább erősíteni, hiszen azzal a negatív energiát fokozzuk. Ehelyett a nappaliban, vagy a hálóban erősítsük ezt a területet, a fürdőszobában pedig nap közben zárjuk le a lefolyókat.

Kellékek a fürdőszobában

A tükör a fürdőszoba egyik legfontosabb kelléke. Fontos, hogy ne legyen törött, sérült, vagy gravírozott. Úgy helyezzük el a falon, hogy hajolás nélkül is kényelmesen lássuk magunkat benne. A falon kívül elhelyezkedő csöveket le kell burkolni, s biztosítani kell a helység jó szellőzését.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja