SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Eltűnt egy 17 éves szomolyai fiú

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-01-30
A rendőrség keresi Lakatos Györgyöt, aki január 16-án Tornanádaskára utazott, azóta pedig ismeretlen helyen tartózkodik. Csulak Levente pedig már két és fél éve várja haza kislányát, Fannit, akinek szintén nyoma veszett.

Akinek információja van, jelentkezzen!

A boon.hu számolt be arról, hogy körözési eljárást folytat a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság egy 17 éves szomolyai fiú eltűnése ügyében. 

Lakatos György január 16-án hagyta el szomolyai lakását és Tornanádaskára utazott, azóta azonban ismeretlen helyen tartózkodik. A rendőröknek eddig nem sikerült a nyomára bukkanniuk. 

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható személlyel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait. A névtelenség megőrzése mellett is tehetnek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán.
 


kép: police.hu


"Szeretlek, apa!" - Ezek voltak az utolsó szavai telefonon a 10 éves Fanninak eltűnése előtt

Két és fél éve vár arra Csulak Levente, hogy kislánya egyszer bekopog az ajtaján. 

Szülei Fanny születése után nem sokkal váltak el, de a felügyeleti jog közös maradt, a kislány egy hetet az édesanyjánál, egy hetet pedig az édesapjánál töltött. Egyik napról a másikra azonban teljesen nyomuk veszett. Anya és lánya se telefonon, se Facebookon nem elérhetőek, nyomoz a rendőrség és az INTERPOL is. Történetükről többször is írtunk már: Máig reménykedem, hogy egyszer kopogtat az ajtónkon, hogy "szia, apa!" - A 10 éves Fanny nyomtalanul tűnt el

Indexkép: Depositphotos.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja