SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kukacos tészta az iskolai menzán

Teszáry Nikolett [cikkei] - 2018-02-06
Tavaly októberben került napvilágra egy videó, melyen egy tányér "mocorgós" mákos tészta látható. A videót egy dunakeszi gimnázium egyik tanulója készítette, az ügyben vizsgálatot rendeltek el.

A kép csak illusztráció

A videót készítő fiú édesanyja elmondta: gyermeke elkezdte enni a tésztát, és eközben vette észre, hogy az ételben mozog valami. A Tények stábja járt utána az esetnek, a NÉBIH vizsgálatot indított a közétkeztetés feladatát ellátó cégnél. A vizsgálat folyamán kiderült, hogy az ebédhez a kérdéses napon szilva is járt, vélhetően erről mászhatott át a mákos tésztába a gyümölcsmoly lárva - írja a Bors.

Ennek ellenére egy hónapig tartott az Önkormányzat és a Nébih vizsgálata, melynek során a cégre nézve végzetes hibát ugyan nem, de kisebb hiányosságokat találtak. Mivel a szóban forgó cég az egész város közétkeztetését látja el, a vezetőség elvárja az átlagon felüli teljesítményt és feddhetetlenséget. A vizsgálatot ezért fél év múlva megismétlik, addigra a cégnek fejlesztenie kell a "lepontozott" területeken.

Indexkép: Dalius Baranauskas / Wikimedia

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja