SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

ll. Unoka-Nagyszülő Informatikai verseny családi(net) szemmel

[cikkei] - 2004-10-04
A versenyen kétfős csapatokkal lehetett részt venni, melynek egyik tagja az unoka, másik a nagyszülő. A játékosoknak egy 59 kérdésből álló feladatsort kellett megoldaniuk úgy, hogy egyetlen segédeszközt használhattak, az internetet. Erre másfél órájuk volt.

 

A reggeli regisztrációra még éppen időben értünk oda, utánunk gyűlt össze a tömeg, a sor vége az utcasarkon volt. A szervezők nagyon kedvesen, jól felkészülten fogadták a versenyzőket. Feledékenység esetére írásban megkaptuk a kódot, és a terem számát, ahova mennünk kellett versenyezni. Az aulában pillanatok alatt nem lehetett lépni sem, rengeteg versenyző volt. Kellemes büfé várta a vendégeket, körülöttünk forogtak a szervezők. Az időpontokat is betartották. A kezdés előtt még mindenki számára érthetően elhangzott a verseny lebonyolításának technikája, a pontos tennivalókat is többször elmondták, majd a terembe vezették a párosokat. Itt a teremfelügyelők mindenkinek segítettek, hogy gördülékenyen indulhasson a verseny. Minden teremben volt felelős segítségül, akihez fordulhattak, akik nem boldogultak. A rendszerbe mindenki nevének kiválasztása után egy saját kóddal léphetett be. Az utolsó belépő után a verseny elkezdődött. A segítők végig figyelemmel kísérték a versenyzőket, néha maguktól is mentek azokhoz, akik úgy tűnt, elakadtak.

Elég széles skálán mozgott a kérdések köre. Az olimpiától a vasúti menetrendig, vagy Halász Judit legújabb lemezéig, sok minden előkerült. A szoftverek világában még egy gyakorlottabb számítógépes is eltéved időnként. Azért sok nagyszülő megoldotta ezeket a kérdéseket is!

                              fotó: Barakonyi Szabolcs - index.hu 

 

 A másfél óra leteltével ismét benépesült az aula. A pihenést a Kaláka zenekar képviselői dobták fel kellemes dalaikkal, a büfében pedig a túlélésről gondoskodtak. Az eredményhirdetésre tényleg csak fél órát kellett várni. A három 3. helyezett egy-egy mobiltelefonnal lett gazdagabb, a két 2. számítógépet nyert, az 1. helyezett páros (egy 69 esztendős nagypapa és 12 éves unokája, Szakács Péter és Ábel)  pedig egy noot-bookkal mehetett haza. (A férfiak arattak ma.) A verseny legidősebb és legfiatalabb, ill. legmesszebbről érkezett  résztvevője külön ajándékot kapott. Minden versenyző kapott egy emléklapot, és rengeteg élményt. (Ami a gyerekeknek a legnagyobb öröm volt, az a sok apróság, amit az emléklaphoz kaptak: gyerekújságok, tollak és egy hasznos kiadvány az internetről)

 Köszönjük a lehetőséget! Jövőre (is) ott leszünk!

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja