SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Robbie Williams új lemezzel tér vissza a rivaldafénybe

Üstöky Viktória [cikkei] - 2009-08-12
A lemez november elején kerül a boltokba Reality Killed A Video Star címmel. A rajongók izgatottságát némileg csökkentheti, hogy kora ősszel megjelenik az új albumról egy kislemez, Bodies címmel.

Az énekesnek ez lesz a nyolcadik lemeze, amelyről a tervek szerint két kislemez fog megjelenni karácsonyig. Az albumot a következő év elején fogja bemutatni Williams a londoni O2 Stadionban. A lemez érdekessége, hogy Robbie megemlékezik rajta Michael Jacksonról egy dal erejéig, amelyet az utolsó pillanatban rögzítettek a stúdióban.


Robbie Williams volt az egyik olyan énekes, aki profitálni tudott a kilencvenes évek divatjából. (a másik Justin Timberlake.) Az egykori fiú-és lánybandák, akik 10-15 éve a csúcson voltak eltűntek a süllyesztőben. Robbie a Take That nevű fiúcsapatban kezdte a pályáját 1990-ben, ő volt Gary Barlow mellett a banda másik énekese, de hamarosan távozni kényszerült. Ezután szólókarrierbe kezdett még 1995-ben. Sikere hamarosan túlszárnyalta egykori csapatáét, amely aztán fel is oszlott. Mindmáig ő a legsikeresebb brit szólóénekes. Zenei stílusa elsősorban rádióbarát rockzene, de kipróbálta magát a swing műfajban is egy lemez erejéig.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja