SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Sid Meier Civilizációja

Kókai Kata [cikkei] - 2006-04-12
A számítógépes játékok kedvelői számára ismerősen csenghet Sid Meier neve. A 10-12 éves kortól ajánlott játék a népszerű PC-s Civilization alapján készült.

Sid Meier mindig is híres volt méltán kedvelt játékai miatt. Ezúttal a „Civilization” című PC-s játék került átalakításra, így már társasjáték formájában is játszható. A társast 12 éves kor fölött ajánlják, de a kisebb gyerekek is bámulatos ügyességgel és elképesztő stratégiával képesek legyőzni a legügyesebb felnőtteket is.

A játék akár képességfejlesztésre is alkalmazható, lényege a tárgyalás, a felfedezés és egy stratégia kialakítása. A játék lényege, hogy egy komplett civilizációt kell kialakítanunk, és irányítanunk, időszámításunk előtt 400-től napjainkig. Közben meg szervezni a katonaságot, irányítani kell a gazdaságot, s fejlődést elérni.

Mintegy 800 figura és 200 kártya tartozik a játékhoz, melyek szépen kidolgozottak. A játék szabályai egyszerűek: kereskedelem, csata és logika. Eleinte lényegtelen a kereskedelem, majd idővel egyre közelebb kerülünk másokhoz, egyre több nyersanyagunk lesz, s beindíthatjuk a kereskedelmet. Ha ugyanabba a régióba kerülünk egy másik sereggel, lehetőségünk nyílik a küzdelemre. Mindeközben persze jól eltervezett stratégiával fejleszthetjük és irányíthatjuk népünket.

Játékidő: 180 perc
Játékos száma: 2-6
Ajánlott korhatár: 12 év felett

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja