SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Egy család, ahol nincs esti rutin

Martincsevicsné Jenei Gizella [cikkei] - 2020-11-16
Adott egy család, két kisgyerekkel és két olyan szülővel, akik nem értenek egyet azzal, hogy este szigorú menetrend szerint kell lefektetni a gyerekeket. Ők hiszik, hogy jól csinálják. De azért kíváncsiak rá, hogy mások is gondolkodnak-e hasonló módon.

A történet, melyben egy anyuka elmagyarázza, hogy ők miért nem ragaszkodnak egy szigorú esti menetrendhez, egy amerikai online magazinban jelent meg.

Az anyuka gyerekkorában hagyományos nevelést kapott. Elmondása szerint a testvérével mindig egy meghatározott időben kellett aludni menniük. Ütött az óra, nekik aludni kellett. Az anyuka gyerekkorában soha nem értette, hogy miért kell időre csinálni dolgokat, ezért elhatározta, hogy ha ő is szülő lesz, akkor másképp csinál mindent.

Az elképzeléseit sikerült megvalósítani. Ma már két gyermeket nevelnek a férjével és büszkén vállalják, hogy náluk nincs kötelező esti rutin, nincs időponthoz kötve a vacsora, a fogmosás és az esti mese. A gyerekek akkor alszanak el, amikor szükségét érzik. Ha ez éppen a tévé előtt a szülők ölében történik, vagy egy mese után a közös ágyukban, az sem baj. Teljesen a gyerekek igényeire bízzák a döntést.

A szülők tisztában vannak vele, hogy a gyermekeiknek nincsenek önálló elalvási szokásaik. Annak ellenére sem, hogy néhány nevelésről szóló szakkönyv olyan fontosnak tartja. 

Ez a módszer náluk békés estéket eredményez

Mivel nincs állandó könyörgés amiatt, hogy ideje már vacsorázni, fogat mosni vagy lefeküdni, ezért a szülők úgy gondolják, hogy sokkal nyugodtabbak az estéik. Nem kiabálnak a gyerekekkel, azért, mert folyton kijönnek a szobából és nem akarnak aludni, hanem akkor alszanak, amikor jól esik nekik. Szerintük ez a módszer békés estétek eredményez.

A gyerekeknek nincsenek önálló alvási szokásaik, nincsen önálló ágyuk, nem kell azzal küzdeni, hogy egyedül lefeküdjenek, vagy a helyükön maradjanak éjszaka. Együtt alszanak, és ezt egyáltalán nem bánják. Nem értenek egyet azzal, hogy ágyba zavarják korán a gyerekeket, mondván mindenkinek kell egy kis magánélet. Együtt alszanak, és egyáltalán nem éreznek lelkiismeret furdalást amiatt, mert a gyerekek mellett ők is kidőlnek ahelyett, hogy felpattannának, és a konyhát raknák rendbe lefekvés előtt.

Az édesanya megnyugtat mindenkit, hogy ettől függetlenül az ő gyerekeik is vacsoráznak, fürdenek és fogat mosnak lefekvés előtt, mint minden más családban. Egyszerűen ők csak úgy működnek, hogy ha még senkinek nincs kedve lefeküdni, akkor nem fekszenek le. Ha kedvük támad még este mesét nézni vagy LEGO űrhajót építeni a nappali közepén, akkor megépítik. Ha pedig elfáradnak, akkor együtt összebújnak és elalszanak.

Az édesanya nem gondolja, hogy ez az egyetlen járható út, és mindenkinek így kellene viselkedni. Ő csak szerette volna elmondani, hogy náluk így zajlanak az esték, nekik így jó, ezért nem kívánnak ezen változtatni.

Arra azonban mégis kíváncsi lenne, hogy vajon van-e még rajtuk kívül más család is, akik hasonlóan gondolkodnak, és elutasítják a kötelező esti rutint?

 

Kép forrása: Victoria Borodinova fotója a Pexels oldaláról

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja