SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

3 szempont, ami segít önálló gyermeket nevelni!

Martincsevicsné Jenei Gizella [cikkei] - 2020-11-06
Legyen önálló, mert akkor könnyen megállja a helyét az életben! Ilyen és ehhez hasonlókat mondunk szülőként, amikor megkérdezik tőlünk, hogy mit kívánnánk a gyermekünknek, ha nagy lesz. Ezeket a dolgokat azonban nem elég csak kívánni, tenni is kell értük!

Az önállóságra való nevelés már egészen kicsi korban elkezdődik. Alapja a feltétel nélküli bizalom, amit a gyermeknek éreznie kell szülei részéről. Fontos, hogy azt érezze, hogy tényleg bíznak benne és ne azt, hogy csak akkor szeretik, ha sikeresen megcsinál valamit.

Mit tehetsz szülőként azért, hogy gyermeked majd képes legyen az önálló, boldog életre?

 

1. Tedd félre a saját előítéleteidet, félelmeidet!

Szülőként gyakran már előre látod, hogy egy-egy játék miért lesz veszélyes gyermeked számára. Pedig még ki sem próbálta. Sokszor még hangot is adsz neki azzal, hogy azt mondod a gyermekednek, hogy ne menjen fel a fára, mert még kicsi és leesik.

Ezzel olyan félelmeket ültetsz el a fejében, amik valójában a te félelmeid. Ehelyett inkább bátorítsd és vigyázz rá. Persze ne küldd fel egyből a legmagasabb fa tetejére, de egy kisebb fára nyugodtan felmászhat úgy, hogy ott vagy mellette. De neki kell megtapasztalni a fára mászás technikáját.

 

2. Engedd, hogy önállóan hozzon döntéseket!

Bizonyos kérdésekben hagyd, hogy ő maga döntsön. Még akkor is, ha látod, hogy esetleg a döntés nem jó. Persze minden olyan esetben, amikor a biztonsága függ tőle, avatkozz be, de egyszerűbb kérdésekben megadhatod neki a választás lehetőségét.

Hol legyen a születésnapi bulija, kik legyenek a vendégek, milyen ruhát vegyen fel, barátkozzon-e valakivel vagy sem?

Ezek olyan területek, amikre szülőként lehet, hogy legyintenél, de az ő életében nagyon fontosak. Engedd, hogy végiggondolja a döntését. Ha szükségét érzed, akkor kérdezd meg tőle, hogy miért úgy döntött. Az önállóság kialakulásához nagyon fontos, hogy értse az összefüggéseket, a tetteinek a következményét. Beszélgessetek erről, legyen tudatában, de a döntés jogát ilyen esetekben hagyd meg neki.

 

3. Ne oldj meg helyette mindent!

Ha állandóan felöltözteted és bekötöd a cipőjét, mert úgy gyorsabban végeztek, akkor szerinted mennyire lesz önálló?

Az önállóságra nevelés időigényes dolog. Hagynod kell, hogy néha egyedül próbálkozzon, hiszen csak így szerez sikerélményeket, amik erősítik az önbizalmát, és legközelebb is lesz bátorsága próbálkozni.

Ha hibázik, az sem baj. A hibázás szintén egy nagyon fontos tapasztalat. Egyetlen gyermeknek sem szabadna úgy felnőni, hogy azt érezze, hogy neki tökéletesnek kell lennie. Tudnia kell, hogy ő sem és a szülei sem tökéletesek, de ha hibáznak, akkor képesek beismerni és újra próbálkozni. Ez a gondolkodásmenet rendkívül fontos ahhoz, hogy később valóban önálló legyen.

Ha hibázik, akkor se hagyd magára.

Lesodorta az asztalról a poharat, mert nagyon a szélére tette? Túl édes lett a teája, mert nem kóstolta meg miközben cukrot adott hozzá? Átázott a cipője, mert a pocsolyában ugrált?

Segíts neki rájönni, hogy mi lehetett a hiba, mit lehetett volna másképp csinálni, mert ebből tanul. Ezt raktározza el, és legközelebb ennek a tapasztalatnak a birtokában keres megoldást egy másik problémára. A legfontosabb, hogy érezze a bizalmadat!

Az önállóság kialakulása egy hosszú folyamat, ezért szülőként neked is apró lépésekben kell haladni. Legyen szó egyedüli otthonmaradásról, fáramászásról, egyedül közlekedésről, mindig a fokozatosságra törekedj! Haladjatok lassan, örüljetek együtt a sikerélményeknek, és mindig beszéljétek át a menet közben felmerülő problémákat.

 

Kép forrása: Esther Merbt képe a Pixabay -en.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja