SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Céges családi napközi 1.

Dr. Nagy Ágnes [cikkei] - 2012-02-02
Régi dédelgetett vágyunk, hogy valódi segítséget tudjunk nyújtani a munkáltatóknak, kisgyermekes munkavállalóknak egyaránt, a munkahelyeken létrehozható gyermekfelügyeletekkel. Ez a vágy, úgy tűnik, végre valóra válik: megjelent a céges családi napközik létrehozására kiírt pályázat. Addig is, ameddig a pályázat túljut a társadalmi egyeztetésen, bemutatjuk, mi is az a céges csana!

csodacsaladEgyre több cég gondolkodik azon, hogy hogyan segítse kisgyermekes dolgozóit. Egy ésszerű és praktikus megoldás: a gyermekeik részére a munkahelyen belül, vagy annak közelében családi napközit hoz létre.

Egyre több vállalat ismeri fel, hogy a CSR - Társadalmi Felelősségvállalás -  a saját dolgozóik felé is irányulhat! Az egyértelmű, hogy egy, már betanított munkavégzés területén bizonyított munkavállalónak gyermekvállalás után ismét munkát adni olcsóbb, mintha egy kezdőt kellene oktatni, aki lehet, hogy nem is válik be. Egyre több anyuka térne vissza dolgozni szülés után, mert a mai gazdasági helyzetben ők is érzik, hogy luxus 3 évig otthon maradni a gyermekkel. Ma egy család eltartásához mindkét szülőnek dolgoznia kell. És bizony sok közép- vagy felsőfokú végzettségű nő nem szeretné veszni hagyni a szakmájába, karrierjébe fordított tanulást és munkát sem. Szeretnék a családot és a munkát párhuzamosan menedzselni. Ehhez azonban a munkáltató segítsége is szükséges.

Amikor a cégnél felmerül az ötlet, hogy létrehozna a gyerekek részére egy olyan helyet, ahol jól érezhetik magukat egész nap és a szülők is nyugodtak, hogy jó helyen van a csemetéjük, felmerülnek a kérdések is:

  • Mennyibe kerül egy ilyen céges családi napközi létrehozása?
  • Hol lehet ilyet létrehozni?
  • Milyen követelmények vannak?
  • Milyen képzettség kell hozzá? stb.

Mi a Csodacsalád Egyesületnél tudjuk a válaszokat a felmerülő kérdésekre! Ilyen igény esetén is tudunk megoldásokat, lehetőségeket kínálni.

Tény, hogy a családi napközi tőlünk nyugatabbra már évtizedek óta jól működő ellátásicsana forma. A nyugati cégek (főleg nagyvállalatok) legtöbbjében működnek gyermekmegőrzők a cég dolgozóinak gyermekei részére. És a dolgozók nagyon szeretik! A munkáltató pedig azért elégedett, mert így egy boldogabb, nyugodtabb, jobban teljesítő dolgozója van. Ott szeretik a kisgyermekes munkavállalókat, ott fontosak a gyermekek a társadalom minden tagjának! Próbálkozások már idehaza is vannak, de bizonyos érdekkörök ezeket a jó ötleteket - HANGSÚLYOZOM: Tőlünk nyugatabbra már BEVÁLT és ALKALMAZOTT Családi Napközi formákat - szeretnék a szőnyeg alá seperni.

Mi a cégeket, vállalatokat csak bátorítani tudjuk, hogy merjenek belevágni ilyen kezdeményezésbe! Ez NEM céges bölcsőde vagy óvoda! - amiknek a megépítése 80-100 milliónál kezdődik… A CÉGES CSALÁDI NAPKÖZI egy sokkal rugalmasabb, kisebb kapacitású, olcsó lehetőség.


CSODACSALÁD EGYESÜLET - MINDEN, AMI CSALÁDI NAPKÖZI!

Trubjanszky Csilla
céges családi napközi koordinátor
Csodacsalád Egyesület
cegescsana@csodacsalad.hu
+36204373288

Céges családi napközi 2.
Céges családi napközi 3. - Nők-Munka-Karrier-Gyerek?

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja