A napjainkban Áder János által aláírt pedofiltörvény teljesen megosztotta a lakosságot, és hatalmas port kavart. Megosztóságának oka a törvény LMBTQ ellenes pontja. Az LMBTQ közösség a homoszexuálisok és transzneműek közössége, a felháborodást pedig az okozta, hogy az új törvény megtiltja a homoszexualitás és a nemváltás „népszerűsítését” a kiskorúak számára, amibe az iskolai felvilágosítások is beletartoznak.

Viktor egy 25 éves LMBTQ tag, méghozzá egy drag queen, azaz nőnek öltözik szórakozás és szórakoztatás céljából. Nemrég szerezte meg a tanári diplomáját, a közeljövőben tanárként fog dolgozni. Igyekszik harcolni a homofóbia és a melegekkel szembeni előítéletek ellen.

Leendő tanárként a pedofiltörvény LMBTQ ellenes pontja őt is érinti, hiszen nem tarthat érzékenyítést, nem taníthatja elfogadásra a gyerekeket. A kormány álláspontja szerint a gyerekeket nem befolyásolhatja semmi a homoszexualitás vagy a nemváltás felé, csak a hagyományos családmodellel és a keresztény-konzervatív értékekkel találkozhatnak.

De vajon lehet-e befolyásolni egy gyerek szexualitását? Számos neves pszichológus, pszichiáter és szakértő szerint nem. Most hoztunk egy élő példát is, hogy az olvasók maguk dönthessék el.

- Mennyire volt elfogadó a környezeted gyerekként? Vallásos, konzervatív neveltetést kaptál?

- Kvázi keresztény-konzervatív családban nőttem fel, egy kisvárosban. A keresztény hitvallás volt nekem tanítva, de nem gyakoroltuk állandó rendszerességgel. Az LMBTQ emberekről soha nem igazán hallottam gyerekként. Az egyetlen alkalom, amikor hallottam róluk, az volt, amikor láttam a Prideot a tv-ben, a híradó keretein belül. Persze elég szépen lejáratták a társaságot, és a családom reakciója sem volt éppen pozitív.

- Gyerekként, óvodás/kisiskolás korodban voltak-e "jelei" a melegségnek, érezhették-e mások, hogy te más vagy, mint a többiek?

- Már oviban a lányos dolgok érdekeltek. Barbizni, babázni szerettem volna. Szoknyát szerettem volna húzni, de persze nem volt szabad, meg kérni is ciki lett volna. Ekkor találtam ki az alteregómat, Rose-t, akit egy képzeletbeli barátként emlegettem, de persze soha nem beszélgettem vele, mert pontosan tudtam, hogy nem létezik. Ez csak amolyan kifogás volt, hogyha megkérdezik, miért érdekelnek a lányos játékok, akkor azt tudtam mondani, hogy nem engem, hanem Rose-t érdekli. Alapvetően az oviban is sokkal szívesebben barátkoztam a lányokkal, klikkesedtem.

Érdekes, de már ekkor kialakul a gyerekekben, hogy "ciki", aki a másik nemmel cimborál. A fiúk lányosnak tartottak, és csak egy fiú barátom volt. A lányok kicsit befogadóbbak voltak, de persze amikor "bandaháború" volt fiúk es lányok között, akkor onnan is kinéztek azok, akikkel nem voltam szorosabb kapcsolatban. Általános iskolában már kicsit jobban megtanultam, hogy nekem a fiúk közé kell igyekeznem beilleszkedni, és velük kell barátkoznom, különben ki leszek cikizve. Még mindig piszkáltak azért, mert lányosan viselkedtem, jelentsen ez bármit, ezért „megfiúsodtam”.

- Hogyan teltek a gimnáziumi éveid?

- Gimiben már erősebb személyiséggel rendelkeztem, de jól berögzült a színészkedés is, ezért nagyon ügyesen eljátszottam, hogy a lányok érdekelnek. Valamennyire érdekeltek is, de soha nem annyira, mint a fiúk.

Ekkor sikerült egy vagányabb szerepet betölteni, nem volt piszkálódás, szerettek az osztálytársaim, egyaránt fiúk, lányok. A színészkedés miatt a frusztráció gimi végére eldurvult, depresszióm alakult ki. Öngyilkos gondolataim is voltak rendszeresen, amiről senki nem tudott.

Szerelmes is voltam, ami csak plátói volt, és érzelmi zsaroló lett belőlem. Akibe szerelmes voltam, ő volt akkor a legjobb barátom, egyedül neki mondtam el. Öngyilkossággal fenyegettem és vagdostam is magam. Segítséget nem tudtam kérni senkitől, mert fogalmam nem volt, hogy kitől lehetne.

- Mikor kezdted el elfogadni és felvállalni magad?

- Egyetemen találkoztam először nyíltan meleg emberrel. 2 év volt, mire egyetemi környezetben először el tudtam mondani a barátaimnak, akkor is a depresszió miatt kényszerültem rá.

Onnantól kezdve, hogy a barátaim tudták, elkezdtem lassan kiheverni. Még 2 év volt, mire mentálisan stabilnak mondhattam magam. A mai napig megzuhanok és sírok, ha az életemnek erre a szakaszára gondolok. Szerintem ezt soha, semmi nem fogja elmulasztani, ezzel meg kell tanulnom együtt élni.

Viktor történetéből egyértelműen kiderül, hogy ha valaki gyerekként sosem találkozik az LMBTQval, akkor is lehet meleg, viszont sokkal nehezebb lesz számára ezt elfogadni és önazonosan élni. Depresszió, öngyilkos gondolatok, félelem, kiközösítés – ezekkel kellett éveken át együtt élnie. A felvilágosítás, érzékenyítés hiánya rengeteg szenvedést okozott neki, ami talán elkerülhető lett volna. Felnőttként ugyan megtanulta elfogadni magát, viszont ez nem mindenkinek sikerül, és sokan az öngyilkosságba menekülnek.

Viktor ma már büszkén vállalja, hogy LMBTQ tag, imád sminkelni, táncolni, magas sarkút hordani, és nem utolsó sorban másoknak segíteni, hogy elfogadják önmagukat. Videókat is gyárt, amik segítségével a heterók jobban megérthetik az LMBTQ világát. Igyekszik egy elfogadóbb, kedvesebb, kevésbé kegyetlen világot teremteni a fiatalok számára, ahol nem bűn, ha valaki „más”.

Indexkép: cottonbro / Pexels

betöltés...