SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Kibővítik a tb-finanszírozott lombikprogram-eljárásokat

Családinet [cikkei] - 2017-09-01
Kibővítik a társadalombiztosítás (tb) által finanszírozott lombikprogram-eljárások számát, valamint változni fog az ahhoz kapcsolódó gyógyszertámogatás is - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Balog Zoltán elmondta, a változás az lesz, hogy ha egy párnál az első öt lombikeljárás valamelyike sikerrel jár, akkor a következő gyermek, gyermekek esetében is négy-négy alkalommal támogatja a beavatkozást az állam.

A miniszter jelezte, az erről szóló kormányrendelet szerdán jelenik meg, az előkésztő munka hónapokkal ezelőtt kezdődött.

Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy a kormány tiszteletben tartja a magánéleti döntéseket, azonban segíteni kell azokon a párokon, akik gyermeket szeretnének. 

Ma a szülőképes korú pároknak a 20 százaléka küzd meddőséggel, amiben a kormánynak kötelessége segíteni - mondta.

Kiemelte, a közelmúltban született egy másik kormányhatározat, amely 1,5 milliárd forinttal támogatja a Bethesda Gyermekkórházban és a Budai Irgalmasrendi Kórházban kialakítandó új nőgyógyászati és andrológiai részleg létrehozását, ahol olyan alternatív kezeléseket kínálnak, amelyek meddőségi problémákkal küzdő pároknak segítenek abban, hogy természetes úton foganjon gyermekük.

Ezen kívül - folytatta Balog Zoltán - a gyermekre váró párok választhatják az örökbefogadást is, és ezen eljárásokat is egyszerűsítették a közelmúltban.

A miniszter reményei szerint a lombikprogram kiszélesítésével két-három éven belül megduplázódhat a beavatkozások száma, és feltehetőleg lényegesen nő majd a gyermekszám is.

Balog Zoltán beszámolt arról is, hogy program kibővítése 2-3 milliárd forintos plusz finanszírozást jelent. 

Lesz kapacitásbővítés is az állami fenntartású kórházakban, amelynek fedezete 5 milliárd forint lesz - mondta.

Az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott, a cél, hogy jobb legyen az eljárások átláthatósága és a hozzáférés, és hogy olyan szabályozást alakítsanak ki, amely a lehető legtöbb párnak megadja a gyermekvállalás lehetőségét.

"Minden megszületett gyermek kincs, érték, és segíteni kell a világrajövetelüket" - fogalmazott Balog Zoltán.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár közölte, az államilag támogatott lombikeljárásokhoz kapcsolódó gyógyszerek tb-támogatása a jelenlegi 70 százalékról 90 százalékra nő, a magánellátóknál igénybe vett beavatkozásnál a gyógyszert felíró orvosok egységesen 55 százalékos tb-támogatással írhatnak fel gyógyszert.

Kiemelte, mind az állami, mind a magánellátást nyújtó intézményeknél bevezetik az eljárásokkal kapcsolatos regisztrációt, így már nemcsak a sikeres beavatkozásokat kell lejelenteni, hanem a lombikeljárás elindulásakor is szükséges lesz a regisztráció. 

Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár arról beszélt, hogy Magyarország több évtizede küzd demográfiai válsággal, és a meddő pároknak minden segítséget meg kell adni a gyermekvállaláshoz.

A lombikkezelések kibővítésével az egyik cél az, hogy a gyermekre váró párok a lehető leghamarabb jussanak az ellátáshoz, valamint az, hogy - ha akarnak - akkor több gyermeket is vállalhassanak ilyen beavatkozás útján. 

Megjegyezte, hogy a magyarországi öt ciklus állami támogatása nemzetközi viszonylatban is magasnak számít. Hozzátette: amennyiben mind az öt, támogatott lombikeljárás sikertelen, nincs lehetőség további beavatkozásra állami finanszírozással. 

Kérdés kapcsán Balog Zoltán miniszter elmondta, a szóban forgó kormányrendelet csak az eljárás kibővítésével foglalkozik, így nem taglalja a lombikeljárás során megtermékenyített, de be nem ültetett embriók sorsát. Cáfolta azt is, hogy a kormány változtatna a hatályos abortuszszabályokon.

A miniszter kérdésre válaszolva elmondta, mára megváltozott a világ, azonban, ha a meddőségre van orvosi lehetőség szigorú erkölcsi és jogi szabályozás mellett, akkor azt "keresztény emberként támogatni kell és támogatni tudom".

Balog Zoltán abban egyetért Veres András püspökkel, hogy a megtermékenyített, de be nem ültetett embriók sorsa nagyon súlyos etikai kérdés, és a kormány mindent meg fog tenni azért, hogy az "üzleti cél" ne írhassa felül a gyermekek születésének fontosságát.

Kapcsolódó cikkünk: Bűn-e a lombikbébi program?

Forrás: MTI
Fotó: Bellezza87 / pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja