SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Életmód és gyermekvállalás

Dr. Vereczkey Attila [cikkei] - 2011-02-11
A gyermekre vágyók sok esetben semmit sem változtatnak az életvitelükön, a kívánt fogamzás mégis bekövetkezik. Optimális esetben azonban a gyermekvállalást egy tudatos tervezési folyamat előzi meg, amikor testileg és lelkileg egyaránt felkészülten várjuk a kicsi érkezését.

Előfordulnak extrém esetek, amikor például fogamzásgátló szedése mellett, vagy egy nagyon stresszes időszakban érkezik a baba, azonban jellemzően a gyermekáldás igazodik a természet törvényeihez. Megfigyelték például, hogy a háborús időszakban sokkal kevesebb gyermek fogan meg, még akkor is, ha az életmódban semmiféle releváns változás nem következett be. A téma körüljárásában szakértőnk, Dr. Vereczkey Attila, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet főorvosa volt segítségünkre.

Figyeljünk a belső hangra

Sokat segíthet, ha a külső teendőinkről lassan befelé fordítjuk figyelmünket, és megérezzük a saját belső szükségleteinket. Lehet, hogy egy nyugalmasabb időszakra volna szükségünk, vagy éppen ellenkezőleg, talán több szórakozásra, kikapcsolódásra, közös programra vágyunk, hiszen a gyermekkel töltött első időszak során erre majd kevés lehetőségünk adódik. Hasznos lehet, ha lehetőségünk adódik beszélgetni olyan kisgyermekes szülőkkel, akikkel meg tudjuk osztani félelmeinket, és akiktől tanácsot is kérhetünk. Tartsuk azonban szem előtt, hogy ami nekik bevált, az nem biztos, hogy nekünk is használ majd, hiszen előfordulhat, hogy a mi gyermekünk sokkal nyugodtabb, vagy épp ellenkezőleg, sokkal élénkebb lesz.

Tréning a testnek

Az is fontos, hogy a nők előkészítsék a testüket a fogamzásra – mondja Dr. Vereczkey Attila, hiszen kilenc hónapon keresztül ők lesznek a gyermek két lábon járó bölcsői, és nagyon fontos, hogy a sejtek milyen környezettel való szimbiózisban kezdhetik meg a növekedést. A hölgyeknek érdemes odafigyelni arra, hogy ha gyermeket szeretnének, akkor ne kezdjenek semmilyen új diétába, különösen, ha a testtömegindexük a normális tartományon belül mozog. Ugyanakkor bizonyos esetekben fontos lehet a testsúly szabályozása is, hiszen a kutatások alapján a túlsúlyos meddő páciensek több mint 10 százaléka a fogyást követően spontán megfogant. A túl alacsony testsúllyal rendelkező páciensek szintén nehezebben esnek teherbe, anorexia esetében például a menstruáció általában el is marad. A cél tehát az optimális testsúly elérése és megtartása, amelyben a dietetikus szakemberek lehetnek a segítségünkre.

A leendő apák figyelmébe



Nem szoktak erről beszélni, de a férfiak is sokat tehetnek annak érdekében, hogy a lehető legjobban felkészítsék hímivarsejtjeiket a petesejt megtermékenyítéséért folytatott versenyre. Érdemes a tervezett fogamzást megelőző 2-3 hónapban kerülni a szaunázást, a forró fürdőt, a szoros alsóneműket. (Talán mondani sem kellene, de az alkohol és tudatmódosító szerek fogyasztása, illetve a dohányzás sem javasolt.) Mindezek ugyanis jelentősen ronthatják a spermiumok életképességét. A spermiumok ugyanis 74 naponta újratermelődnek, és ha egy kicsit odafigyelünk az életmódunkra, akkor sokat javíthatunk a reprodukciós képességünkön/készségünkön.

Gyógymódok, gyógyszerek

Ha esetleg van valamilyen nemi úton terjedő betegségünk, azt mindenképpen érdemes kezeltetni még azelőtt, hogy gyermeket szeretnénk vállalni. Emellett lehetőség szerint ne fogyasszunk semmilyen gyógyszert vagy étrend-kiegészítőt, kivéve azt, amelyet a kezelőorvosunk írt fel számunkra, de ebben az esetben is érdemes kikérni a nőgyógyász tanácsát. Akkor is érdemes szakemberrel konzultálnunk, ha például gyógynövénykivonatot szedünk, ugyanis ez is hatással lehet a termékenységünkre, ugyanakkor az alternatív kezelési technikák, például a masszázs is befolyásolhatja a fogamzást, hiszen a test és a lélek egy dinamikusan összefüggő rendszert alkot. „A sportolás természetesen ebben az időszakban is hasznos lehet – tudhattuk meg a Versys Clinics főorvosától -, azonban az extrém mennyiségű erőkifejtés, például egy maratoni futásra való felkészülés általában túlságosan kimeríti a szervezet erőtartalékait, és így nem marad energiája a megtermékenyülés folyamatára. Ezt a jelenséget egyébként élsportolóknál is megfigyelték.”

A gyermektervezés tehát sokkal többet jelenthet annál, mint hogy kitűzünk egy időpontot a határidőnaplónkban, amikor a kezünkbe szeretnénk tartani a kisbabát. Ha odafigyelünk arra, hogy testileg és lelkileg is felkészülten várjuk a fogamzást, és közben szem előtt tartjuk a saját szükségleteinket is, akkor máris sokat tettünk a jövendőbeli gyermekünk és a saját jóllétünk érdekében.

Kép: http://piqs.de/fotos/16818.html
 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Itt volt a legmagasabb a ponthatár idén és ezekre a szakokra volt a legnehezebb bejutni

Csütörtök este kihirdették a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így több mint 140 ezer jelentkező számára eldőlt, szeptembertől megkezdheti-e egyetemi tanulmányait, és ha igen, melyik intézményben. Idén is akadtak olyan szakok, amelyekre rendkívül magas pontszámmal lehetett csak bekerülni.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja