SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Most is IGEN-t mondanék

Martincsevicsné Jenei Gizella [cikkei] - 2021-02-12
A házassági fogadalom megújítása ma már egyáltalán nem ritka dolog. Kérdés, hogy csak egy egyszerű divathóbortról van szó, vagy inkább mélyebb érzések húzódnak meg mögötte?

A házasság hete van. Sokan a közösségi médiában szereplő profilképüket a "Most is IGEN-t mondanék” feliratú kerettel díszítik. Egyfajta örömkiáltással hirdetik, hogy ma is a jelenlegi párjuk mellett döntenének, és örülnek, hogy szerető házasságban élhetnek.

Vannak, akik nem csak így, az interneten és egymás között, hanem egy valódi ceremónia keretében erősítik meg a fogadalmukat.
 

Miért döntenek úgy néhányan, hogy újra megtartják az esküvőjüket?

Számos oka lehet annak, ha valaki egyáltalán nem, vagy csak kis esküvőt tart. Vannak például, akik

  • azért nem akartak nagy esküvőt, mert már úton volt az első gyermek és nem szerettek volna nagy felhajtást
  • azért nem tartottak nagy családi esküvőt, mert az egyik fél részéről nem támogatták a házasságot
  • nem tudták előteremteni a szükséges összeget, így csak egy szűk szertartásra futotta
  • nem találtak megfelelő időpontot, így gyorsan összeházasodtak két tanu kíséretében, hogy majd később bepótolják

Az ő esetükben előfordul, hogy évekig dédelgetik az álmot, hogy egyszer nekik is megadatik a gyönyörű ruha, a nagy családi összejövetel, a figyelem és az ünneplés varázsa. Nem bánják, ha már idősebbek, ha már a gyerekek ott szaladgálnak körülöttük, vagy netán az unokájuk viszi a gyűrűket. Ők inkább boldogok, hogy velük is megoszthatják ezt az érzést.
 

Mi szükséges ahhoz, hogy valaki megerősítse a házassági fogadalmát?

A ceremóniát egy szertartásvezető irányítja. A párok számos lehetőség közül választhatnak mind a helyszín, mind az ünnepség lebonyolítása tekintetében. Vannak olyan cégek, akik kifejezetten ilyen eseményekre szakosodnak, így szinte minden egyedi kívánságot tudnak teljesíteni.

A szertartásvezető általában szereti megismerni a párokat, akik nála erősítik meg a fogadalmukat. Beszélget velük, összegyűjti a közös életük fontos pillanatait, fotóit, a gyerekekkel kapcsolatos élményeket, és minden olyan eseményt, amit a fogadalom megerősítése során szeretnének felidézni. Ennek köszönhetően az egész ünnepség személyre szabott, meghitt és megható lesz.
 

Mindenképpen szükséges új esküvőt tartani?

Bár manapság nagyon népszerű az újraházasodás, mégis vannak, akik nem érzik ennek szükségességét. Ők úgy nyilatkoznak, hogy nekik az a nap volt a NAGY nap, és ha minden évben újra és újra megtartanák, akkor elveszítené varázsát. Szerintük az a nap egyszeri és megismételhetetlen. Ettől függetlenül ők is szívesen ünneplik a házassági évfordulójukat, de azt már csak szűk családi körben.

Nem feltétlenül kell a jeles alkalmakon magát az eredeti esküvőt újra megtartani. A párok azzal is kifejezhetik hálájukat és örömüket az együtt töltött időért, ha minden évben felköszöntik egymást. Az évfordulóknak a népi nyelvben saját, nem hivatalos elnevezése van. Ezekből is lehet válogatni:

 1. év Papír vagy Gyapjúlakodalom

3. év Bőrlakodalom

5. év Falakodalom

7. év Rézlakodalom

10. év Rózsalakodalom

12. év Petrezselyemlakodalom

15. év Üveg- vagy ibolyalakodalom

20. év Porcelánlakodalom

25. év Ezüstlakodalom

30. év Gyöngylakodalom

35. év Vászonlakodalom

40. év Rubinlakodalom

50. év Aranylakodalom

60. év Gyémántlakodalom

65. év Vaslakodalom

70. év Kegyelmi lakodalom

75. év Koronaékszer lakodalom

Kép forrása: Marcus Aurelius fotója a Pexels oldaláról

Olvasd el ezeket a cikkeinket is!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja