SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az anyai szeretet semmivel sem pótolható!

Kerékgyártó Andrea [cikkei] - 2019-06-21
Lakner Artúr Édes Mostohája gyerekkorom egyik nagy kedvence volt. Alig vártam, hogy Fannival közösen is átéljük az édesanyját tragikusan korán elveszítő Hargitay Erzsike édes-bús történetét.

Fanni is egyből szívébe zárta a könyvet, így immár harmadszor olvastuk el, hogyan talál egymásra a kis árva és új anyukája.

A könyv alapgondolata a mai, rohanó világban új értelmet nyer. Az anyai szeretet és gondoskodás hiánya ugyanis napjainkban sok olyan gyereket is érint, akinek bár van anyukája, érzelmileg mégis árva.

Eszembe jutnak Lakner Artúr sorai, amikor a nagymama azt meséli, hogy az unokáinak annyira hiányzik a külföldön karriert építő édesanyjuk, hogy befekszenek az ágyába és a párnáját ölelgetik, hogy érezzék az "anyaszagot".

Eszembe jut, amikor olyan történetet hallok, hogy a gyerek dührohamot kapott, mivel anya otthon megint "laptopfejű lett" (így hívja a nagymama, amikor az édesanya se lát, se hall csak a laptopjába temetkezik).

Eszembe jut, amikor kiderül, hogy az idegen nő, akit még soha nem láttunk a gyerekkel, valójában az anyuka, és akit eddig anyukának hittünk, a babysitter.

Eszembe jut, amikor a kisfiú szívettépően zokog az anyák napi ünnepségen, mivel az ő anyukája nincs ott.

Eszembe jut, amikor Fanni azzal jön haza az oviból, hogy az egyik társa azt mondta, hogy utálja őt, amiért sokat lehet az anyukájával.

Eszembe jut, amikor az otthon lévő anyuka a maga szórakoztatására eljön az ovis kirándulásra, és ahelyett, hogy ebéd után hazavinné a gyereket (mint a többi kisérő anyuka), odakiált a fiának, hogy: "Apád 5-re jön érted!", majd hátat fordít és otthagyja.

De leginkább akkor jut eszembe az anyai szeretet fontossága, amikor olyan gyerekeket látok, akiket körbeölel az anyai gondoskodás és feltétlen szeretet. Ezek a gyerekek csak úgy ragyognak, szinte sugárzik belőlük az életöröm.

Igaza van Lakner Artúrnak, amikor ezt írja:

"Elővette a receptkönyvét, az egyik lapra fölírt valamit, letépte és várakozásteljes arccal átnyújtotta a bárónak. Az apa átvette, egy pillantást vetett rá, aztán hirtelen összehúzta a szemöldökét, és kérdőn nézett az orvosra.
A recepten ugyanis egyetlen szó volt:
ANYA
Mit jelentsen ez, doktor úr?
Azt, hogy Erzsike bajára egyetlen orvosság van a világon: az anyai szeretet."

Forrás: Lányomnak az életről / Facebook

Kép: nastya_gepp / pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Meghalt a kisfiuk, miután az autósülésben aludt el. Fontos figyelmeztetés minden szülőnek

"Azt hittük, jót teszünk vele, ha hagyjuk tovább aludni az autósülésben - három nappal később a gépekről kapcsolták le a 11 hónapos kisfiunkat. Egy szinte mindennapos szülői rutin miatt halt meg, amiről alig valaki tudja, milyen veszélyes." (Képünk illusztráció)

5 megdöbbentő ok, amiért a Z generáció mentálisan összeomlik (és ez nem az ő hibájuk)

A pszichológusok és orvosok egyszerre jelzik világszerte, hogy baj van. A Z generációs gyerekek mentálisan túlterheltek, kiégtek és nincs jövőképük. De miért érzi magát egy egész generáció reménytelennek, miközben mindent megkapott, amiről a szüleik csak álmodhattak?

Sosem látott járvány tombol Magyarországon - veszélyben vannak a kisgyerekek

Egyelőre az influenzajárvány felfelé ívelő szakaszában tartunk, így még hetekbe telhet, mire lecseng. Ráadásul az idei járvány több szempontból is szokatlan, például mert főként a fiatalabb korosztályt érinti.

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja