SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A siketek zenéje (Cikkíró pályázatra beküldött írás)

Végi Judit [cikkei] - 2011-04-05
A hallássérültek hangtalan világban élnek. Ezáltal rengeteg információtól esnek el. Hiányosak a kommunikációs csatornák, mellyel a siketek élete is könnyebb lehetne. A hallássérültek láthatatlan sérülése is nagy hátrány számukra. A jelnyelv mellett, amit a kommunikációhoz használnak, az artikuláció is nagyon sok segítséget nyújt számukra. Künsztler György dalokat jelel a közönségnek, és szeretné ha tevékenysége által a siketek és az épek közelebb kerülnének egymáshoz.

Előadása lenyűgöző, teljesen magával ragadja a közönséget. Ő maga is sérült, hallásvesztesége még kiskorában történt egy súlyos középfülgyulladás következtében. Abből a szempontből mégis szerencsésnek mondhatja magát, hogy nem érzi ennek hátrányát. Azon nagyothallók közé tartozik, akik hallásmaradvánnyal rendelkeznek, és a hallókészülék segítségével a társadalomban egyedül is helyt tudnak állni.

 Gyermekkorában is próbálkozott már zenés jelnyelv előadással, de igazi sikerek csak később érték. Célja az, hogy a hangtalan világban élőkhöz közelebb tudja vinni a zenei hangzásvilágot a jelnyelvvel, a zenei ritmust a testmozgással és a színpadi játékával.A siket jelnyelvet dolgozta át úgynevezett színpadi jelekké. Olyan természetes mozdulatokat alkalmaz, amelyet az épek és a sérültek egyaránt megértenek. Mindez nem könnyű, de sok munkával kivitelezhető, hiszen jelek között is vannak különböző kategóriák. Az általános társasági jeleken kívül, megkülönböztetjük az ismert tolmácsolási, konferencia, és színpadi jeleket is.


Kézmozdulatait saját maga találja ki, és építi bele egy-egy produkcióba. Tapasztalata alapján a produkció elején a nézők mintha csak közömbösen, majd később már döbbenten figyelnének. A produkció végén pedig kezdik feldolgozni, hogy egy speciális műfajt láttak, mely sok esetben elvarázsolta őket. Tudását szívesen adja át másoknak, főleg, hogy az országban kevés követője akad.

Időközben csatlakozott egy kerekesszékes tánccsoporthoz, akikkel együtt közös, produkciókkal mutatják meg az épeknek, hogy sérülten is lehet teljes életet élni. Műsoruk magával ragadja a közönséget, csak a pozitívum sugárzik belőlük.

György előadását figyelve egy pillanatra elfelejtjük a problémákat, csodálva figyeljük mennyi szeretetet és odaadást sugároz. Minden mozdulata szívből jön. Számára a legnagyobb boldogság, ha a nézők picit is elgondolkoznak azon, hogy a világ hiába nem tökéletes, mindenki azzá teheti saját maga számára. Fontos, hogy befogadóak, nyitottak legyünk az új dolgok felé, és segítsünk társainknak megérteni miről is szól az élet.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja