SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Napégés

Dr. Kohán József [cikkei] - 2005-05-29
Ki ne járt volna úgy egy-egy nyáron, hogy szinte pihenése első napján leégett a napon megkeserítve ezzel az egész nyaralást?

Amellett, hogy nagyon fájdalmas tünetekkel jár, néha veszélyes napszúrás is társulhat a bőrtünetekhez, ami már fejfájással, akár eszméletvesztéssel, lázzal is járhat. A bőrpír már másnap megjelenik, heves viszketés, méginkább fájdalmas ödéma alakul ki testszerte, ami akár hólyagos, másodfokú égési tüneteket is produkálhat.

A sérült hám néhány nap múltán nagy lemezekben kezd leválni, s a kínzó viszketés mellett esztétikai panaszokat is okoz, a bőr tarka lesz. Gyakran már ekkor láthatóvá válik a fényártalom jele, a foltos, apró pigmetáció megjelenése. A többszöri napégés biztos, késői jelei is ezek a lentigók, szeplők, melyek azt is jelzik, a bőr fénykárosodást kijavító mechanizmusai kezdenek kimerülni, nő a daganatképződés kockázata!

Amit leghamarabb tennünk, kell: a szöveteket hűteni borogatással, hűtőkrémekkel, habokkal, melyek bőrtápláló vitaminokat (pantoténsav, A- és C-vitamin) is tartalmaznak. Soha ne tegyünk égett bőrünkre rákötő, ráragadó anyagokat (tejföl, tojás), mert a hő fixálásával mélyíthetik az égési sérülést.

Az egész probléma elkerülhető persze, ha nem megyünk tűző napra 11 és 15 óra között, vagy inkább árnyékba menekülünk a rövid napozások után. A legfontosabb bőrvédelem emellett a napozó szerek használata. Segítségükkel anélkül élvezhetjük a nap áldásos sugarait, hogy a károsodás kockázatát vállalnánk. Minél nagyobb szám (faktor szám = SPF) van a naptejünk flakonján, annál biztosabb a védelmünk. Ma már minimum 30 faktoros készítményeket javaslunk az első napozáshoz, az érzékenyeknek pedig 60 sőt 100 faktoros napozó krémeket ajánlunk.

Fontos tudni, hogy a faktorszám egy szorzószám. Ha valaki például egyébként 5 perc alatt bepirosodik, s másnap hámlik, egy 20 SPF-es napolajjal 5x20=100 perc múlva fog csak leégni. Tudnunk kell azt is, ahhoz, hogy a napozó készítmény hatását kifejthesse, idő kell - azaz a napozás megkezdése előtt minimum fél órával be kell kenekednünk!

Bizonyos napozó szerek e kémiai (időt igénylő) védőhatás mellett tartalmaznak fizikai fényvédő anyagokat is (titániumdioxid), melyek a napsugarak visszaverésével is csökkentik a napégés kockázatát.

Ha már néhány nap után kezd megjönni a színünk, csökkenthetjük a napvédők faktorszámát. Ne feledkezzünk meg szemünk védelméről sem, melyre legalkalmasabbak az UV-filteres napszemüvegek. Nemcsak a szemben is kialakuló melanóma rizikóját csökkentjük ezáltal, hanem az egyre fiatalabbakon jelentkező szürkehályog kialakulását is. Gyermekeink szemének védelme különösen fontos e tekintetben.

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja