SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Koronavírus utáni szövődmények gyerekeknél is kialakulhatnak

Martincsevicsné Jenei Gizella [cikkei] - 2021-01-16
Novák Hunor gyermekorvos egy interjúban beszélt arról, hogy a gyerekek esetében is előfordulhatnak szövődmények, miután átestek a koronavírus fertőzésen.

Novák Hunor számos ügyben felszólalt már közösségi felületén. A népszerűségének köszönhetően sok szülőhöz eljutnak a tanácsai, értékes írásai. Aktívan harcol a tévhitek ellen, és igyekszik tiszta vizet önteni a pohárba olyan témákkal kapcsolatban, ami sokakat érint.

A koronavírus lassan egy éve része az életünknek. Az elmúlt hónapokban számos kérdés fogalmazódott meg a szakértőkben és az emberekben is a fertőzéssel kapcsolatban. Egyelőre sajnos senki nem tud pontos választ adni arra a kérdésre, hogy mitől függ az, hogy sokféle tünetet okozhat a vírus. Van aki hasmenéssel küzd, van aki fejfájással és fáradtsággal, mások gyengeséggel, szédüléssel, szaglás és ízlelés időszakos elvesztésével.

Számos vizsgálat foglalkozott már azzal is, hogy a koronavírus a tüdőn kívül milyen szerveket támad még meg felnőttek esetében. Több felhívást is közzé tettek azzal kapcsolatban, az aktív sportolók esetében nagyon fontos, hogy alapos kardiológiai vizsgálat előzze meg a sporthoz való visszatérést.

A vírus kezdete óta azt hangoztatják a szakemberek, hogy a gyerekek számára nem olyan veszélyes ez a mostani vírus. A betegség lefolyása enyhe, van olyan eset, hogy észre sem veszik. Nem sokat beszéltek eddig arról sem, hogy vajon ez az enyhe lefolyás okoz-e bármilyen hosszú távú következményt.

 

Vajon kell-e a szülőknek attól tartani, hogy bármilyen szövődmény kialakul kisgyermekeknél, miután átestek a covid fertőzésen?
 

Nokák Hunor gyermekorvos a napokban beszélt arról, hogy most már vannak tapasztalatok,  vizsgálatok azzal kapcsolatban, hogy a gyerekeknél enyhén lezajló vírusfertőzés okoz-e hosszú távú panaszokat.

A doktor úr elmondása alapján igen, mert bizony vannak olyan esetek, amikor az enyhe tüneteket mutató gyermekeknél több héttel a fertőzés után kialakultak sokszervi gyulladások, illetve autoimmun betegségek. Volt, hogy intenzív osztályon is kellett ápolni ilyen tüneteket mutató gyermekeket.

A vírus terjedése továbbra sem enyhül. Vigyázzunk egymásra, figyeljünk oda a gyermekekre is, mert bizony ők is veszélyben lehetnek!

Kép forrása: Gustavo Fring fotója a Pexels oldaláról

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja