SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gyógyítható lesz az ekcéma?

Faragó Tamás [cikkei] - 2018-02-28
 [X]
A Newcastle University kutatói közelebb kerültek ahhoz, hogy megértsék, mi történik a bőrrel ekcéma esetén.

Világszerte a gyerekek 20-, míg a felnőttek 3%-ának okoz kisebb-nagyobb, mindennapi panaszokat az ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, mely bőrszárazsággal, bőrpírral, hámlással, intenzív viszketéssel járó, krónikusan fennálló bőrgyulladás.

A tudomány mai állása szerint a veleszületett hajlam alapján kialakuló, de külső tényezők - többek között erős allergéneket tartalmazó élelmiszerek - által is befolyásolt ekcéma nem gyógyítható, legfeljebb a tüneteket lehet enyhíteni, többek között például a bőrirritációt kiváltó anyagok - mint a gyapjú, vagy a durvább anyagú szintetikus textíliák - használatának elkerülésével.

2006-ban a kutatók észrevették, hogy a filaggrin - ez egy, a bőrben lévő fehérje - mennyiségének csökkenése növeli az ekcéma kialakulásának esélyét, de abban nem voltak biztosak, hogy ez az állapot - amely egy genetikai mutáció miatt lép fel s amely például az ichthyosis vulgaris nevű betegséget is okozza - mindenképpen ekcémát okoz.

Ennek a 2006-os kutatásnak az eredményére építve a Newcastle Egyetem kutatóinak először sikerült kimutatni, hogy szoros összefüggés van a filaggrin hiányos állapot és az ekcéma között; a filaggrinhiány fokozza a bőrsejtek gyulladásra való hajlamát.
Az ekcéma mechanizmusának nyomon követése érdekében a kutatócsoport egy laboratóriumban előállított, az élő bőrrel egyenértékű modellt használt, amiben olyan mértékű filaggrinhiányt idéztek elő, mint amilyet a genetikai mutáció okoz az embereknél.

Ezután a laboratóriumi körülmények között létrehozott filaggrinhiányos mintát az egészséges emberek bőrének mintáival összevetve azt mutatták ki, hogy még tizenhét, a bőr védelmi funkcióit ellátó fehérje működése sem volt olyan, mint az egészséges emberek bőrében.

Most, hogy jobban értjük, hogy mi történik a filaggrinhiányos bőrben, könnyebb lehet olyan kezelést kidolgozni, amely a betegség ténylegesen kiváltó okait szünteti meg, nem pedig csak a tüneteket enyhíti – mondta Nina Goad, a British Association of Dermatologists (Brit Dermatológusok Szövetsége) tagja egy sajtóközleményben.

Addig se feledkezzünk meg az ekcéma kezeléséről; a körültekintően megválasztott - a bőr nedvesség- és zsírtartalmát pótoló, és lehetőleg minél kevesebb adalékanyagot tartalmazó - krémek használatával több-kevesebb mértékben enyhíthető mind a viszketés, mind az állandó bőrszárazság.
A megfelelő krém kiválasztása az allergizáló összetevők ismeretében egyénenként eltérő lehet, azonban mindenképp fontos, hogy bőrnyugtató, regeneráló, viszketéscsillapító és hidratáló hatása legyen.

További információ: bepanthen.hu/hu/bepanthen-termekek/ekcema-es-erzekeny-bor/

L.HU.MKT.CC.26.02.2018.1537

Indexkép: Pexels - Linda Prebreza

 

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja