SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mentősarok - A karácsony és a kakas

Családinet [cikkei] - 2017-12-22
"Mentősarok" című sorozatunkban kedves, vicces, néha szomorú, máskor tanulságos eseteket írunk meg, melyek megtörténtek valamikor a mentőkkel, a kivonulások kapcsán. A sorozat nem titkolt célja, hogy egy kis betekintést kapjon az olvasó a mentők mindennapjaiba, hogy sztorizgatva emlékezzünk és néha tanulságokat is levonjunk.

2016. december 25. reggel fél hét körül lehetett, amikor beértem az állomásra a huszonnégy órás szolgálatom megkezdéséhez. Aznap csak a délelőtti órákban legalább tizenegyszer csörgött a szolgálati telefon, családon belüli erőszakhoz, leforrázásokhoz és lakástűzhöz.

Minden szolgálatom alatt változó a vonulásaink száma, de az ünnepek alatt lényegesen többször hívnak bennünket valódi és kevésbé valódi vészhelyzetekhez. Délután már kicsit nyugodtabbak lehettünk, ami nem volt baj, mert fel kellett készülnünk a karácsonyi, ünnepi hangulatú estére. Nem mondok újdonságot azzal, hogy általában mindenkinél úgy zajlik a karácsony, hogy meghitt-, ünnepi hangulatban tölti el ezt a pár a napot szűk vagy éppen tág családi körben. A mentők szempontjából ez kicsit másképp zajlik. Sajnos némelyik családban, hogyha egy évben csak a karácsonyi ünnep alatt találkoznak egymással a rokonok, egy idő után nem bírják elviselni, hogy egy fedél alatt vannak a másikkal és nekiesnek egymásnak a testvérek, a szülők, a nagyszülők vagy a rokonság többi tagja.

De biztosan ismerős az is, hogy a nagyszülőknél töltjük a karácsony napjaiból az egyiket, és a mama kapkodva hordja a jobbnál jobb ételeket és a forró levest az asztalra. Nos, ebből adódóan fordulhat elő, hogy leforrázza magát, vagy az unokáját a nagyi.
Ugyancsak sűrű probléma, hogy a meggyújtott mécsest otthagyjuk a szobában a függöny mellett és egy idő után már nem csak a mécses ég, ami csúnya véget vet a karácsonyi hangulatnak.

A 25-ei este sem volt sokkal nyugodtabb, mint napközben. Ritkábban fordul elő, hogy kisgyermekhez hívnak ki minket, de aznap este egy 5 év körüli sráchoz küldtek minket. Hajnali negyed kettőkor érkezett a hívás, hogy furcsán köhög a gyermek és nehezen veszi a levegőt. A helyszínen egy pszeudokruppos kisfiút találtunk, akit az ellátás után kórházba szállítottunk, természetesen szülői kísérettel. Az anyuka jött velünk, amiből adódóan érdekes szituáció állt elő, mert a gyermek inkább apás beállítottságú volt. Még a kórházba indulás előtt a kisfiú az anyukája vállán elaludt, de amint felébresztette őt az anyuka, a gyermek hirtelen felém nyúlt, majd csak ennyit mondott:

- "Apa!"

Miután ezt kimondta és érzékelte, hogy most nem az apukája áll ott, kissé megijedt tőlem, és nem mert szóba állni velem. A kórházba vezető út alatt a kisfiú és az anyuka a mentőautó hátuljában ültek velem. Egy gumikesztyűből csináltam a kisfiúnak egy kakast úgy, hogy felfújtam és alkoholos filctollal rajzoltam rá szemeket és szájat, hogy oldjam a gyerekben a feszültséget. Nagyon tetszhetett a kissrácnak, mert utána legalább tíz percen keresztül folyamatosan beszélt hozzám. Amikor a kórházba értünk és átadtuk a papírokat - és ezzel együtt a kisfiút is, a búcsú pillanatában a kisfiú kissé szomorúan szólt:

- "A bácsi most elmegy?" - Kérdezte.

Én pedig rákontráztam, hogy:

- "A bácsi most elmegy."

A legényke a kakasát fogva mondott hangosan egy sziát és édesanyjához bújt. Mi pedig indultunk a következő karácsonyi feladathoz. 

Lejegyezte: Dr. Sebő Zsuzsanna

Kép: Till Krech / Flickr

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja