SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Baba születik: készítsük fel a nagytestvért!

Kókai Kata [cikkei] - 2006-11-20
A nagyobb testvérek olykor nem izgalommal, hanem inkább irigykedve figyelik kisebb testvérüket.

Egy új családtag élete nem csak a felnőttek napirendjét bontja meg, de a kisgyermekek életében is nagy változást jelent. Egy pici baba pedig a nap 24 órájában felügyeletet és odafigyelést igényel. Ha már van gyermekünk, fontos, hogy a terhesség korai szakaszától kezdve bevonjuk a babavárással kapcsolatos teendőkbe, és ne hanyagoljuk el. Hagyjuk, hogy ő rendezze be a babaszobát -persze egy kevés szülői segítséggel- és bíztassuk, hogy ő is tegyen meg mindent leendő testvére kényelméért.

A gyermekek kortól függően másként élik meg egy baba születését. Egy másfél-két éves gyermek talán még nem is érti igazán, mi történik, de egy nagyobb, óvodás korú gyermek már örömmel fogadja, ha felnőtt szerepet játszhat a családban, és részt vehet az előkészületekben.

Felkészítés a terhesség idején

Bíztassuk gyermekünket, hogy figyelje kistestvére növekedését, már akkor, amikor még csak anyukája pocakjában van.
Osszunk meg vele minden részletet; mutassuk meg neki mekkora már a baba, mondjuk el, hol lesz a szobája.
Bízzunk gyermekünkre fontos feladatot; hagyjuk, hogy ő is segítsen a babaszoba berendezésében, vagy díszeket készítsen a falra.
Ha lehet, gyermekünket is vigyük el az ultrahangos vizsgálatra, és mutassuk meg neki kistestvérét!
Bíztassuk, hogy énekeljen a babának, vagy mondjon neki mesét, így ő is egy kicsit "felnőtt lehet", és biztosan nem érzi magát elhanyagolva.
Készítsük fel a baba érkezésére. Jobb, ha előre elmondjuk mennyi odafigyelést és törődést igényel a baba, így nem éri váratlanul, ha az újszülött megérkezésekor minden az apróság körül forog.



Harmónia a baba hazaérkezését követően

A várandósság kilenc hónapja alatt nem csak a gyermek, de még a szülő is nehezen tudja elképzelni, milyen lesz, ha végre karjában tarthatja a babát. A gyermek számára eleinte mindenképpen nehéz lesz, hogy az újszülött baba rengeteg figyelmet igényel. Éppen ezért igyekezzünk korának megfelelően a nagy testvért is bevonni a szülői feladatokba.

Semmiképpen ne erőltessük, hogy foglalkozzon testvérével, de igyekezzünk mindent közösen csinálni, hogy ne érezze magát elhanyagolva. Ha szoptatásra kerül a sor, magyarázzuk el, mi is történik. Ha pelenkázni kell, hagyjuk, hogy a gyermek hozza oda a pelenkát, a törlőkendőt, így éreztetjük vele, milyen fontos szerepe van a baba életében, s vele is legalább annyit törődünk, mint testvérével.

A babaápolásba is vonjuk be

Ha gyermekünk még túl pici ahhoz, hogy a babaápolásnál segédkezzen, vegyünk neki egy babát, hogy ő is utánozhassa anyukáját. Amikor a kistesót pelenkázzuk, mutassuk meg a nagyobb gyermeknek is, hogyan kell a babát pelenkázni!
Ha már elég nagy ahhoz, hogy ő is segítsen, bízzunk rá fontos feladatot. Főként az óvodás, kisiskolás gyermekek szeretik utánozni szüleiket, s a "felnőttes" feladatokat is szeretik. Mutassuk meg, hogyan kell fürdetni, ringatni, pelenkázni a babát, és hagyjuk, hogy ő is részt vegyen a babaápolásban. Ha látja, hogy mennyire fontos munkát végez, s minden ügyesen megoldott feladat után megdicsérjük, véletlenül sem lesz féltékeny testvérére.
Ne felejtsük el, hogy a baba érkezése elvonja a figyelmet gyermekünkről. A nagyszülők, barátok, ismerősök babalátogatása megviselheti a kicsit, és elhanyagoltnak érezheti magát. Éppen ezért a szülő feladata, hogy elmagyarázza gyermekének; amikor ő volt kisbaba, akkor hozzá jött rengeteg látogató, és ő kapott számtalan ajándékot. Éreztessük vele, hogy a kistestvér érkezése mindenki számára csodálatos esemény, s az iránta érzett szeretetünk mindig erős marad.

Fotó: TawnyNina/pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja