SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Kicsik fogyókúrán?

Fábiánné Susán Szilvia [cikkei] - 2011-02-17
A közelmúltban nagy port kavart fel az az (ál)hír, hogy az egyik televíziós személyiség felesége fogyókúrára fogta a babáját, mert a gyermek szerinte kissé túlsúlyos... A súlykérdés azonban nem csak a hírességek életében, hanem bármelyik családban felvetődhet.

Amikor megszületik a babánk, árgus szemmel figyeljük, és azon aggódunk, hogy egészségesen fejlődik-e. Nyugodtabban alhatunk, ha tudjuk, hogy a baba súlyfejlődése nem egyenletes, időnként stagnál az egészséges gyermekeknél is. Ilyen stagnálás figyelhető meg kb. 3 hónapos korban, majd féléves korban, amikor a baba megduplázza születési súlyát, illetve az első életéve végén is, mikor megháromszorozza azt.

Anyatej és tápszer

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az anyatejjel táplált babák esetében elenyésző a túlsúly kialakulása.

Tápszeres babáknál előfordul túletetésből adódó túlsúly, aminek az a forrása, hogy a szülő azt hiszi, a baba sírásának oka csak az éhség lehet. Félrevezető, hogy a szopóreflex miatt, ha bármi hozzáér a szájához vagy annak környékére, a baba szopó mozdulatokat végez, amiből esetleg arra következtet az anya, hogy a kicsi éhes. Extrém hiba ha a pár hónapos kisbaba például 150 gramm helyett 250-300 gramm tápszert kap etetésenként.
 
Táplálkozási tévúton
 
A gyomornak szüksége van 2,5-3 órára ahhoz, hogy kiürüljön, s ha ennél gyakrabban kap a baba enni, a gyomor kitágul, ami hosszabb távon szintén túlsúly kialakulásához vezet.
Extrém elhízás főként 3-4 éves kor után jellemző. Az általam megkérdezett gyermekorvos hangsúlyozta a szülők és a nagyszülők felelősségét a gyermek félretáplálásában, akik adott esetben akkor érzik egészségesnek a gyermeket, ha eszik, és azt már nem nézik , mivel „tömik” a gyermeket. Sok esetben alapvető hiba a nagy mennyiségű cukros üdítők, chipsek rendszeres, nagy mennyiségű fogyasztása, a gyorséttermek gyakori látogatása.
Az esetek egy részében persze genetikai vagy hormonális probléma áll az elhízás hátterében, ilyenkor a túlsúly táplálkozással kevésbé befolyásolható.
 
Az elhízás okát keresni kell!
 
Amikor a szülő is elhízott, sokszor a genetikát tesszük felelőssé, pedig sok esetben érdemes utánajárni, hogy a szülő gyermekkorában esetlegesen milyen táplálkozási hibák fordultak elő, amit továbbvisz gyermeke nevelésében. Több helyen, mint pl Budapesten a Heim Pál Gyermekkórházban, vagy a Budai Gyermekkórházban is működik endokrinológiai ambulancia, ahol az elhízott gyermekeknek és szüleiknek szakértők segítenek a súlyproblémák kezelésében, és minden évben szerveznek ducitáborokat is. Bármi is az elhízás oka, az egészséges táplálkozásra nevelés mellett a másik legfontosabb teendő a rendszeres testmozgás, mert az egészséges étrendet kiegészítve, annak hatását fokozva hozzájárul a testsúly normalizálódásához.
 
A másik véglet
 
A súlyfejlődési problémák másik véglete a kóros soványság. Ez esetben orvosi kivizsgálásra kerül sor, mely érinti a szív-, tüdő-, vese és a belső elválasztású mirigyrendszer vizsgálatát. Az oka lehet többféle: mint kardiális problémák, fel nem ismert húgyuti fertőzés, vagy mentális visszamaradás, de az esetek egy nagy részében nem szervi betegség áll a háttérben, hanem lelki okok.
 
Azt gondolom, hogy ha rendszeres kapcsolatban van az anyuka a védőnővel, a gyermekorvossal, és megbeszéli velük az adódó problémákat, elkerülhetőek az esetek nagy részében a babák súlyfejlődésének szélsőséges esetei.
 
betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja