SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A kisgyermek és a játék

Mészáros Anikó [cikkei] - 2010-08-25
Vajon mi az a testi mozgásba ágyazott lelki funkció, amelynek megvalósításától függ, hogy rendben van-e a kisgyerek életérzése, és amely a kisgyereknek létéből fakadó elemi joga?

Ez: a SZABAD JÁTÉK!
Melanie Klein mondja, hogy a kisgyerek játéktevékenysége csak a felnőtt álmodásához vagy szabad asszociációihoz hasonlítható. Irányított játék? Irányított álom? Épp a játék lényegét veszi el, azt, hogy a kisgyerek szabadon öntse magából a külvilágról és önmagáról szerzett benyomásait.

Mi a helyzet a következő lélektani kategóriával, az érzelemmel? Az egészséges kisgyerek érzelmi világát a spontán derű jellemzi. A kisgyerek művészetében soha nem a végeredmény a fontos, hanem a tevékenység öröme (ld. firkálás).


boldog család"A gyermek hétesztendős koráig Isten tenyerén él - tartja régi ember - tudását közvetlen Tőle kapja. Nekünk, felnőtteknek dolgunk "csupán" annyi, hogy észrevegyük és megbecsüljük a kisgyermek kapta őstudást: otthon és az óvodában is hagyjuk, hogy a Teremtő "iródeákja" legyen, lehessen valamennyi ránk bízott, hagyjuk, vezesse ő a kezüket, formálja beszédüket és mozdulataikat, hagyjuk, hogy az osztatlan szent idő birtokán gyermekségükben megerősödhessenek." (Wekerle Sándor)

Az értelmi tevékenység kategóiájának a társadalomban a tudomány felel meg. Miben áll vajon a kisgyerek tudománya? Az utánzásban, a spontán utánzásban! A kisgyerek kiszolgáltatott utánzó - mondja Steiner - , nem tud nem utánozni, és nem is csak az érzékszervekkel felfogható külvilágot utánozza, hanem a körülötte élő felnőttek képzettársításait, érzelmeit is.
A kisgyereket NEM kell, nem szabad tanítani! Rendkívüli szellemi teljesítményét - gondoljunk csak az anyanyelve tanulására - spontán utánzással éri el. Ha javítgatjuk, tanítjuk, úgy csak rontjuk a teljesítményét.

A kisgyerek akarati világa (a társadalomban a társas szerveződés) alkalmi, ad hoc. Kortársi kapcsolatai nem stabilak, gyorsan változóak - de persze egészen más a számára fontos személyekhez fűződő kapcsolata: szülők, óvó néni, testvér...



Végül: a kisgyerek hite, "vallása": a mese csodáiban, varázslatában realizálódik.

"Mesét vár a gyerek, mikor hosszú az este; / A szelíd révületben arany igazság fénylik." (Georg Trakl)

A Waldorf óvoda megadja a kisgyermeknek azt a szabadságot és mesevilágot, amelyre szüksége van az önfeledt játékhoz, személyisége kibontakoztatásához. Ezért döntöttünk úgy, hogy megalapítjuk a Csillagberek Waldorf Óvodát Újpesten.

Az óvodába várunk még nyitott, érdeklődő családokat, 3,5 - 6 éves kor közötti kisgyerekeket.

Jelentkezés és további információ: KATT IDE>>
 

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja