SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Október 4. az Állatok Világnapja

Családinet [cikkei] - 2007-10-01
Felelős állattartást a mindennapokban!

  Az ember a környezetében található háziasított és vadállat állományt a mindennapi élet során, széles körben használja. Őket tesszük ételként az asztalra, belőlük készülnek ipari módon termékek, van aki prémjükkel védi hidegben a testét, sokan az erdőkben hobbiból lövik őket, vannak, akik állatukat családtagként tartják. Felgyorsult világunkban egyre kevesebb szó esik az állati élet tiszteletéről, pedig az állatok felhasználásának az ember sokat köszönhet

Hagyományosnak mondható, hogy október 4-e az Állatok Világnapja azzal telik el, hogy az állatvédők az ember által tartott gazdasági – kedvtelési állatok tenyésztését, tartását, a velük való bánásmódot összegezik.

Az állattartás két nagy osztályba sorolható: gazdasági állattartás, és kedvtelési célú állattartás. Míg a gazdasági állatok alatt általában az ember számára (főleg élelmezési célból) iparszerűen tartott állatokat soroljuk, addig a kedvtelési állatok csoportjába minden más olyan állat beletartozik, amelyet az ember „szeretetből”, a velük való kapcsolattartás végett tart. Nem feledkezhetünk meg ezen a napon a prémtermelés céljából tartott (Magyarországon sok tízezer ilyen célból elpusztított) állatról, és a kísérleti laborok-telepek állatairól sem.

Az Orpheus Állatvédő Egyesület véleménye szerint az ország állattartási kultúrája vad, haszonorientált, a humánus alternatíva sok esetben ezért nem érvényesülhet.

A gazdasági állatokat iparszerűen tenyésztik - hizlalják, sok esetben minden természetes ingertől hermetikusan elzárva, stresszel teli környezetben érik el a feldolgozási állapotukat. A tenyésztési helyről a vágóhelyig jutás országon belüli, és nemzetközi formája is gyalázatos. Libák-szárnyasok szállítás közben sok esetben gyakran roncsolt állapotba jutnak a „végcélhoz”, juhok – sertések a megrakott teherautókon gyakran egymást széttapossák, csontjaikat törik a hosszú út alatt… Az állatok feldolgozása gyakran ilyen előzmények után valósul meg, ezt a minőséget kapjuk vissza Mi laikusok, mikor az étkezéshez vesszük meg a hiper – szuper áruházakban az akciózott hozzávalókat.

A kedvtelési állatok évről évre egyre szélesebb körűvé növik ki magukat, hiszen nemcsak kutyát-macskát tarthatunk, hanem a hüllők, halfélék, díszmadarak, pókok-rovarok, egyéb állatok megszámlálhatatlan faja áll rendelkezésre legális-illegális formában, hogy tarthassuk őket. Az állatok beszerzése egyéni úton, és állatkereskedések által is megvalósulhat. A kedvelési állattartás a felelőségen kell, hogy alapuljon, a „kedvenc” céljából tartott állatokat egy életen át kellene, hogy tartsuk, és megfelelő háttérrel kellene hogy rendelkezzünk a tartási-egészségmegőrzési költségek fedezéséhez.  Az állattartáskor fontos lenne, hogy az állat védelme érdekében megfelelő életteret alakítsunk ki. Magyarországon évente több százezer állat válik kóborrá (megunás, érdektelenség miatt), a gyepmesteri telepeken az országban több tízezer állat kerül elpusztításra.

A tél közeledtével ruhatárunk kabátjait is selejtezzük, és van, aki sokszázezres prémből készült testfedővel helyettesíti a régi kabátot. Gondoljuk arra, hogy csak az országban több tízezer szürke róka válik a prémkészítés áldozatául, a más, ilyen célból tenyésztett apró gerincesek (hörcsögök, nyércek, csincsillák) száma sok százezer… Ha nem vásárolunk prémeket, csökken az igény, és a termelési kapacitás. Öltözve is védhetjük az állatokat, hiszen az élő állatból készült prémnek is van alternatívája.

 A laborállatok kérdésköre igen bonyolult. Joga van-e az embernek (mint főragadozónak) más fajú élőlényeket felhasználni azért arra a célra, hogy saját maga számára a túlélést segítse?!? Emberi szemszögből a válasz egyértelmű: igen. De ha beleképzeljük magunkat egy laboratóriumban kísérleti állat bőrébe, a kérdésre adott válasz már nem ilyen határozott. A laboratóriumi állatok száma a világon eléri a 100 milliót, védelmük fontosságára való tekintettel „saját” napjuk van, mégpedig: Laboratóriumi Állatok Világnapja minden évben április 24-e.

 Október 4-én, az Állatok Világnapján, és az év egészében éljünk úgy, hogy a természettel, környezetünkkel, az abban található más fajú élőlényekkel való kapcsolatkor megtaláljuk a humánus normát. Hozzuk létre az élet tiszteletén alapuló állattartást, egy magasabb szintű környezeti normát, hogy aztán majd Mi emberek egymással szemben is hasonlóképpen bánhassunk.

 Ön is lehet állatvédő, hiszen a bennünket körülvevő világot Mi magunk alakítjuk!

 Seres Zoltán, Orpheus Egyesület

 Információs segélytelefon: 06/20/99-59-409

Állatvédelmi számlaszám: OTP. 11735005-20489094

Adó 1%: 18464654-1-06.

Internet: www.zug.hu – Állatbarát Web Kuckó

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja