SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A kisbabákat nem lehet elkényeztetni!

Bojti Andrea - szabadságon [cikkei] - 2015-05-06
Sokan azt gondolják, elkényeztetik a csecsemőt, ha egyből felveszik, amikor sír vagy éjszaka állandóan ringatják, esetleg együtt alszanak vele. A szomszéd gyereke kezdetektől a saját szobájában alszik egyedül, a sógornő kisfia viszont csak akkor hagyja abba a sírást, ha bekapcsolják a porszívót. Mi lesz, ha ezt megszokja, és később már nem lehet rajta változtatni? Hogyan lehet a kisbabákat megnevelni?

Rögtön az elején két dolgot szeretnék leszögezni, mindkettő egy Ranschburg előadás után ütött szöget a fejemben.

  1. A csecsemőket nem lehet nevelni
  2. A csecsemőket nem lehet elkényeztetni

Ez igaz akkor is, ha nehezen vagy könnyen kezelhető a baba. Tudjuk, hogy már újszülöttkorban megfigyelhetőek a különbségek a babák természetét illetően. Az egyik pici folyamatosan sír, nyöszörög, nehezen megnyugtatható, a másiknap pedig a hangját sem halljuk. A csecsemőkorral foglalkozó szakirodalomban viszonylag kevés szó esik arról, hogyan illeszkedik a baba természete a család többi tagjához. Egy bizonyos típusú anyukát a legkisebb sírás is megingat, míg más könnyebben viseli a nyűgös természetű babát. Az első időkben az alkalmazkodás, a másik megismerése a legnagyobb kihívás. Az első gyermek érkezése kelti életre a szülőszerepet, amit az apának és az anyának is meg kell tanulni. Ranschburg fogalmazott úgy (próbálom szó szerint idézni, de csak emlékezni tudok rá), hogy „az első gyermek feladata az, hogy ebből a két szerencsétlen fiatalból szülőt faragjon”. :)

Ez így van rendjén! A baba érkezésével kovácsolódik a pár családdá. Ennek a folyamatnak pedig van egy természetes ritmusa. Idő kell hozzá, és lassan kialakulnak a családi szokások. Persze lehet vérre menő vitákat folytatni az együtt vagy külön alvásról vagy a szoptatás mikéntjéről, de valójában nem érdemes. A bölcs tanácsok mellett sokszor pont a spontaneitás és az a bizonyos megérzés veszik el, mely épp a legtöbbet segítene szorult helyzetben.

A kisbabával való szimbiózis idővel keretek közé kerül és kialakul egy követhető napirend. Ez nemcsak a baba, hanem az egész család számára fontos, hiszen a mindennapok így válnak kiszámíthatóvá. A kialakult szokások tükrözik a család habitusát, és ez családonként változó. Nem lehet tehát egyértelműen állást foglalni például abban a kérdésben, ki hogyan alszik a gyermekkel, mert a családok igényei különbözőek. A legfontosabb úgyis az, hogy szeressék a babát és egymást!

Fotó: papaija2008/ FreeDigitalPhotos.net

Bojti Andrea - szabadságon


Bojti Andrea - szabadságon
Klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus

Elérhetőségeim:
Személyre szabott segítség az alábbi oldalon kérhető: Magabiztos Szülők Klubja
E-mail: info@bojtiandrea.hu
Honlap: https://bojtiandrea.hu
Instagram: Bojti Andrea (@gyermekpszichologusblog)
Facebook:
Gyermekpszichológus blog

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

Éjszakai óvodát indítottak Terézvárosban

Terézvárosban új, családbarát program indult: havi egyszer az óvodák este hat és másnap reggel fél kilenc között ?éjszakai üzemmódra? váltanak. Az első alkalom sikeres volt, a szülők örülnek, a gyerekek kalandos élményekkel gazdagodtak ? de milyen kihívásokkal és kérdésekkel járhat ez az újítás?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja