SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK
Tóth Kristóf István


Tóth Kristóf István
Szexológus tanácsadó

Elérhetőségem:
Email: tothkristofistvan@gmail.com

Kérdezz-felelek

Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Uram,
Tegnap(vas) délután írtam Önnek, őszintén szólva eléggé feldúltan, sírva, hirtelen felindulásból...:-( (az apukáról, a férjemről, aki gyermekeit fürdeti a nagy kádban)
Talán kissé keszekuszára sikeredett a levelem, így hát most már kissé megnyugodva, lehiggadva : az egyértelműség kedvéért megerősíteném, hogy véletlenül sem azzal vádolom a párom, hogy a kislányunkkal bármi is tett, bár talán ezt -ha jól emlékszem- egyértelműen leírtam! Ilyesmi totálisan kizárt!Soha nem gondoltam ilyet, és erre semmi jel sem utal, sem most, sem soha, és egyáltalán, ez biztos, ez fel sem merül!
Csak több dolog kavarog bennem egyszerre; egyrészt saját tönkrement szerelmi életünket "siratom", bosszant azt ahogy az elmúlt 1-1.5 évben élünk. (előtte 19 évig minden rózsaszín volt szerettük egymást és jó volt a szex is és minden!)
Az új házba is egyébként ilyen hatalmas kádat is azért vettünk , és erről beszélgettünk még anno szeretkezéseink után, hogy az milyen jó lesz majd kettőnknek, mert anno a korábbi kis kádban nekünk milyen kényelmetlen volt, de majd a nagyban, .....töltünk egy pohár bort és ha a gyerekeink már alszanak mi ketten hajnalig ott leszünk...
És hogy egy 19 évig boldog hibátlan érzelmi és szexuális életből hogy jutottunk el oda, hogy 2 havonta már csak 1x szexelünk,és a párom elsőre mindig azonnal elsül...
és, ami ugye rettenetesen feldühített, hogy előfordulhatott-e olyan, ?????? (legeslegrosszabb feltételezéseim szerint) hogy esetleg a kádban a gyerekek pucér lovaglós játékából kiindulva ő tovább fantáziált esetleg, (pl.arról amiről nekem is beszélt még 1 éve rengeteget, hogy ott mi hogyan fogunk majd szeretkezni)
és az nagyon nagyon idegesítene, hogy ott a gyerek mellet ilyesmi eszébe se jusson rólunk, egyáltalán ne is gondoljon ilyenkor a szexre, ha közel vannak a gyerekek és velük kell foglalkozni, .....
és mi van ha esetleg ott a vízben eldurrant volna a gyerekek fürdésekor (hiszen manapság rögtön eldurran) (akár úgy hogy mindkettő ott van, akár a kislány-végülis akárhogy is lehetett....nem tudom)
(nem tudom, csak egy eshetőség, egy feltételezés a részemről) ......de ez undorító.

Csak találtam ugye az alsónadrágot, amin szemre nem látszik semmi, de mintha kissé sperma szaga lett volna.
És már a lehetősége is nagyon undorít, hogy esetleg ez tényleg sperma és esetleg ez történt, amit gondolok.
Azért a saját gyereke mellett..... naneee...nehogy már bármelyikőjük ebből bármit észre vegyen, mit mondanánk akkor nekik, hogy mi volt ez? (na persze nem történt ilyesmi, nem szólt egyik gyerek sem semmi ilyesmiről)
másrészt a higiénia is, ne üljön oda spermás nadrággal, és különben is ott ne durranjon el és tudjon uralkodni már magán.
Nah mindegy, nem tudom, hogy mi történt,az is lehet végülis, hogy semmi, és én kombinálgatom túl.
Ő amúgy mindig is nagyon jó apa és nagyon jó férj volt, de amennyire elhanyagoltunk egymást 1.5 éve az engem is nagyon kiborít.
Csak a nonstop meló, alig alszunk csak kb napi 5 órát max, és soha semmi idő egymásra, Már egy ideje én is Valerinat szedek, mert ki vagyok.
mindenesetre köszönöm, hogy megírhattam. Komolyan mondom már most megkönnyebbültem. És érdekel természetesen a véleménye, bár tudom, hogy mindez csak feltételezés, mert semmire semmi bizonyíték, csak filózok, kombinálgatok ....
Mindenesetre azt hiszem, személyesen is elmegyek(ünk) egy pszichológushoz, és most már nagyon érzem, hogy többet kell pihennünk és együtt lennünk úgy mint régen.
Köszönöm!
Kedves Aggódó Anyuka!

Habár ha elküldte, akkor se kaptam meg előző levelét, de a fentiek elolvasása után csak azt tudom mondani, Maga túlpörgött, pihenésre van szüksége. Habár a képzelete és a stressz valószínűleg olyan dolgokat is előhoz, ami nem történt meg, de amit én látok, az a párkapcsolatuk alapvető megingása.

Egyrészről hiányzik az intimitás, a csak kettejükre szánt idő,
másrészt hiányzik a bizalom, a hit a másik felé - legalábbis önben.

Ezt feltétlen, minél előbb orvosolni kell, mert könnyen szakítás lehet a vége, de legalábbis egy megromlott kapcsolat, ami a gyermekeknek többet árt, mint egy békés elválás.

Pszichológiailag, szexológus szemmel minden apuka egy kicsit szerelmes a lányába, ahogyan minden anyuka is a fiába. És ez bizonyos életkorban kölcsönös... Csak hát még több erő, pszichés és kulturális van, ami ezt inkább a plátói kapcsolat felé tolja el, mint bármiféle "undorító" eshetőség.

Ugyanakkor én a Maga helyében elgondolkoznék azon, miért is izgat ez a gondolat és eshetőség annyira, hogy e körül járjon az agyam, leveleket írjak e témában?

Kívánok Önöknek egy gyermekektől szabad, nyugodt hétvégét, havonta.

Tóth Kristóf István
2016-05-09 09:04:50
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
A szerkesztő ajánlja