Kedves Nóra!
Köszönöm válaszát, melyben kérte, írjam le bővebben, mi történt.
Az előző levelemben csak annyit írtam, hgoy 2,5 éves kisfiamnak olyan dalokat énekelgettem, amiket a pocakomban hallhatott, a nővérének énekeltem akkor. És egyszer csak elkezdett sírni. Nagyon megijedtem, kérdeztem, fáj-e valamije vagy az énektől lett szomorú, de nem szólt semmit, csak sírt. Eltereltem a figyelmét, abbahagyta a sírást, azóta nem is emlegettem fel.
A terhesség nem volt problémamentes - emiatt is ijedtem meg, vajon mit érezhetett... Végig féltem valamitől. Az elején attól, hogy beteg lesz (éppen 35 éves lettem). A 12 hetes kockázatelemzéssel végzett eredmények nem voltak megnyugtatók, a 18. heti végre megnyugtató eredményig rettegtem. Aztán jött pár hét nyugalom, majd bevéreztem (a méhlepény erei véreztek, az ő ellátása megfelelő volt). Két hétig kórházban feküdtünk, utána itthon, számolva a napokat, heteket, mikor nem lenne baj, ha már megszületne.
A terhességet is nehezen viseltem, vizesedtem, híztam, nehéz volt mozogni, de hát nem volt pihenés. Utána pedig túl sok... Alig vártam, hogy végre "kint legyen".
Félős kisgyerek lett. Most már nem annyira, bár vannak félelmei, ami a nővérének ilyen idősen nem voltak. Igaz, ő beszélni sem tudott még ilyen idősen ilyen jól. A kisfiam már mindent szépen el tud mondani, így a félelmét is. (A bagolytól fél, egy mesefilmben látott egy gonosz baglyot. Azt gondolom, ebben testesíti meg mindazt, amitől fél.) De nem fél az emberektől, állatoktól, bölcsödébe jár, szépen eszik-alszik-játszik, bár sokszor bántja a többieket. Indokolatlanul is. De ez egy másik prolémakör...
Attól félek, ez a sírás a méhen belül eltöltött időszak tükröződése. Ezért kértem véleményét.
Köszönettel,
Viktória