
Szülész-nőgyógyász szakorvos, okleveles villamosmérnök
Elérhetőségeim:
Telefon: 06-30/971-01-50
E-mail: lazar.erika@gynevac.hu
Honlap: http://www.gynevac.hu
Témakörök ►
Kérdezz-felelek
Tisztelt Doktornő!
Kezdem az elején!Babát szerettünk volna!2002-ben elkezdtem járni Salgótarjánba az egyik nőgyógyászhoz,mert soha életemben nem szedtem semmi féle gyógyszert a védekezés ellen(fogamzás gátló).Folyamatos vérvétel, hüvely ultrahang két hetente,de semmit nem találtak.Míg 2005 májusában mondta !a dr.úr,hogy összenövést lát és meg kellene műteni.Soha nem fogom elfelejteni azt a napot!Ezen a napon rendelt egy másik nőgyógyász csak ő magánban.Elmentem hozzá és megmutattam a vleleteimet.Ő lözölte velem,hogy sajnos igaz amit mondtak,csak már ezt egy évvel(2004)-ben észrevették!Mondta a doktor úr,hogy majd akkor ő megműt és ekkor kerültem le Gyöngyösre.Meg is műtöttek ami laparoscopiával indult,de laparotomia lett belőle,mert kismedencei peritoneális ősszenövéseket észleltek.Az összenövések oldását követően bal oldali ovarium resectioja illetve bal oldali salpingotomia történt.Innen felkerültem Budapestre a Sotéra ahol kaptam hat hónapig az injekciót ,hogy ne legyen menstruációm.Igen ám,de hat hónap után ott is közölték velem,hogy meg kellene nézni a jobb oldalam is,mert azt nem nézték .hogy azzal mi is a helyzet.Ez megtörtént 2006-ban ami laparoscopiával meg is történt és kivettek egy diónyi bcystát.Viszont a bal oldali petevezetőm lezárt volt a jobb oldali átjárható.Innen fel akartak venni az IVF programba.Annyira el voltam keseredve,hogy itt feladtam.Eljött 2017 itt lekerültem Parádfürdőre ismét egy nőgyógyászhoz aki,megvizsgált és nem sok jóval kecsegtetett.Leirányított Hatvanba egy kollágához aki megnézett és ki is írta a műtétet ami a következő képpen alakult: számtalan összenövést,letapadást láttak,melyet oldani csak részlegesen tudtak bélsérülés veszélye miatt.petevezetők lezárva.Visanne szedést javasoltak.Itt volt egy kisebb sokk amiből nehezen ,de valamennyire fel álltam.Vissza Parádfürdőre.Ott befeküdtem három hétre az orvos javaslatára egy kicsit felerősíteni a magam.Ez megtörtént.2018-ban megint a Sote,de már lombikra jelentkezve (Közben a párom is megcsináltatott minden vizsgálatot amit kellett neki.Vele minden rendben).Fent Pesten közölték velem,hogy mielőtt belekezdünk a lombikba sajnos még vár rám egy műtét,mert cystát talált a proffesszor úr és azt el kell távolítani.Megadta egy doki telszámát,hogy beszéljem meg vele a részleteket.Ez meg is történt.Megműtött 2018 tavaszán kivette a cystát,de sajnos nagyon nagy bajt talált ENDIMETRIOSIST nem is keveset,de viszont azt nem tudta megcsinálni,mert nem volt mellette sebész.Egy újabb műtét megbeszélés,de azt már csak 2019-re tudta,mert nem volt szabad hely.Addig is visanne szewdése volt.Eljött a 2019-es műtét ami úgy zajlott,hogy a 4-es endometriosisom volt(rajta a beleken,húgyvezetéken,hasfalon,hashártyán,stb.)ezeket leszedte,meg sikerült megcsinálni a jobb oldali petevezetőm,hogy átjárható legyen.Innen vissza a lombikhoz,de ez már 2020 tavaszán.Első beültetés meg volt,de sajnos nem sikerült.Várni kellett két hónapot.Közben megérkezett a covid vírus ami miatt megint várni kellett.Közben én böngésztem a netet.Ekkor rátaláltam a Ginepp cseppre.Közben jártam fel Pestre,hogy a következő lombikot elkezdjük,de eddig sajnos még nem sikerült,mert mindig volt egy cysta vagy maradványa.Annak el kell tünni,hogy kaphassam a hormon injekciókat.Közben én el kezdem szedni a ginepp cseppeket a férjemmel együtt.Két üveg már kiürült.Viszont most az augusztusi menszeszem után rá egy hétre lett ilyen nagyon sötétbarna vérzésem ami eddig soha sem volt.Elmentem vele magán dokihoz,hogy mi lehet az.Ő azt válaszolta,hogy ennek csak örüljek,mert ez ovulációs vérzés és ha voltunk együtt a párommal akkor nem biztos,hogy meg fog jönni a következő menszesz.Sajnos nem így lett.Ez már szeptember.Megjött így irány Pest a menszesz harmadik napján,hogy írja fel a doktornő a hormon injekciókat,hogy végre kezdhessük a lombikot.Sajna megint pofára esés,mert cysta maradványt látott így nem írja fel.Egy hónap pihi,hogy felszívódjon.Igen ám,de rá egy hétre megint megint volt egy kicsike sötétbarna vérzés,de most viszont átment rendes menstruációba.Az lenne a kérdésem doktor nő,hogy a ginepp cseppek miatt lehet ez,hogy fel borult minden a szervezetemben?Okozhat ilyet vagy valami más lehet!?Kicsit hosszúra sikeredett,de jó ha tudja az előzményeket.Előre is köszönöm szépen a válaszát!
Tisztelettel : Klaudia
Nagyon bonyolult története van! Kérdésem: Tudnia kell, hogy a Ginepp csepp egy szemfény vesztés, hazugság. Attól nem lesz gyermeke! Varga doktor nem nőgyógyász, hanem egy beteg gyermekgyógyász, a fiával együtt. (A fia egészséges gyermekgyógyász)
Kérdésem: most hány éves?
Azt is tudnia kell, hogy 100 lombikból 20 újszülött várható, ezek fele beteg gyerek. Sok szenvedés árán.
Azt gondolom, ilyen előzményekkel eredményesebb lenne örökbe fogadni egy egészséges gyermeket. Ez az én meglátásom 50 éves nőgyógyászati és előzetes 10 éves villamos mérnöki tapasztalat alapján. Ha gondolja, jöjjön el még hozzám is egy vizsgálatra.
Üdvözlettel
Dr. Lázár Erika
Dr. Lázár Erika
2020-09-17 14:13:21
Szeretnék érdeklődni, hogy beszerezhető-e jelenleg Magyarországon a Gynatren vakcina? Az Európa Patikában, ahol úgy tudom, korábban elérhető volt, úgy tájékoztattak, hogy már nem foglalkoznak vele.
Köszönöm!
Azért nem foglalkoznak vele, mert jelenleg nem gyártják Németországban. Majd amikor gyártani fogják, akkor foglalkozni fognak vele. Mivel most nincs Német országban sem, ezért nem tudnak foglalkozni vele.
Egyébként korábban is csak úgy volt elérhető itt, hogy orvostól receptet kért a paciens és azzal mentek el az Európa patikába. A receptet tőlem kérték, mert más orvos nem tudja, mennyire van szükség, és butaságot írnak fel.
Később nálam érdeklődjenek. +3630-9710150
Üdvözlettel
Dr Lázár Erika
Dr. Lázár Erika
2020-09-15 20:12:40
Missed ab után ez volt a szövettanom:
Mit jelent?
Mikroszkópos leírás
A corpus kaparék vizsgált szelvényeiben lobos, necrotikus decidua részletek,
hypersekretiós endometriális mirigyek és degeneratiót mutató magzatbolyhok
átmetszetei figyelhetõk meg. A magzatbolyhok stromája helyenként ödémás, azonban
molaterhességre utaló jelek nem észlelhetõk. Magzatrészek nincsenek. Egy
látótérben exocervicalis laphám fragmentum megfigyelhetõ.
Ez azt jelenti, hogy baba nem volt a terhességben. Ez néha elő fordul, ezen nem kell szomorkodni. Fél évet várjanak a következő terhességgel.
üdvözlettel
Dr. Lázár Erika
2020-09-09 17:54:49
26 éves nő vagyok. Évek óta visszatérő hüvelygyulladással illetve húgyúti fertőzéssel "küzdök". Többféle helyi hatású kúpot, készítményt, krémet, gyógynövényt, antibiotikumot, probiotikumot egyszóval mindent próbáltam már az évek alatt. Ezzel szemben mindig visszatérő a fenti 2 probléma, ami kihatással van a közérzetemre illetve a házas életemre is. A napokban olvastam a Gynevac injekcióról, így megcsillant a remény, hogy talán van kiút ebből az ördögi körből. Illetve nőgyógyász ajánlására az Uro-vaxom kúra is szóba jött már.
Több nőgyógyászt és urológus doktort megjártam már és most az Ön véleménye érdekelne arról, hogy mi lenne a megoldás a problémánkra. Esetleg a fenti injekció nekem és a páromnak is (vagy csak nekem)? Vagy más kezelési módszer? Elérhető-e jelenleg Magyarországon a Gynevac?
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Regina
Dr. Lázár Erika
2020-06-28 10:29:57
6 éve szenvedek, hol 3 havonta hol pedig tovább kibírja. A tüneteim, egyik pillanatról a másikra jelentkeznek, általában együttletek után, valamint a menstruacio környékén, jellemző h utána,jelentkeznek. Folyamatos vizelési inger, fáj, ég csip, valamint már színtiszta vért, olykor alvadt vér darabok is vannak a vizeletemben.
Ez idő alatt voltam több nőgyógyásznál, urulogusnál. Vizelet tenyésztésen egyszer kb 1 éve mutattak ki ?Raoultella orthinolicita? baktériumot...pedig rengetegszer küldtem szinte a Veres vizeletet laborba, és semmi, minden negatív, több fele antibiltikum... ideig óráig hatnak a tüneteket mulasztja el...
par hete a holyag tükrözésen, pedig hogy gomba /nem tudom milyen/van megtelepedve a hólyag falon, valamint erezett és gyulladt vérbő a hugyhólyagom. Kaptam Uro- vaxom, napi 1, Diflucan napi 2x1, estére Nitrofurantoin, valamint Xinbio nevű belflora helyreállító kapszulát napi 2x1, plussz éjszakára Vitagin C hüvelykrémet!
A történetem mellé még az is hozzátartozik hogy anno mikor előjött ez a probléma akkor az akkori párom, aki a jelenlegi is csak vele voltak ilyen problémaim. Őt is vizelet tenyésztésre küldték, persze ez negatív volt! Volt köztünk 2 év szünet, és az akkori párommal egyszer sem voltak ilyen problémák! Most újra együtt vagyunk és a problémák is újra előjönnek! Volt hogy óvszer melett is, de mikor nem használtunk óvszert akkor gyakoribb volt a tünet.
Mit javasol doktornő? Van erre megoldás?
Megfog szűnni valaha ez az ördögi kör? Válaszát előre is köszönöm.
Sajnos, a világon egyedül én tudom a megoldást.
Én több ezer nőt meggyógyítottam már ebből a problémából. Párjával együtt keressen fel, és ha azt teszi, amit én javaslok, nem lesz többé ilyen problémája.
Telefonon kérjen nálam időpontot. Tel: +3630-9710150. Lehetőleg 22:00 - 22:30 között hívjon. Rendelőm címe:Bp. 1096. Sobieski János u. 28. Fsz. 6/B. Rendelés Dr. Lázár Erika hétfő és csütörtök délután. Üdvözlettel
Dr. Lázár Erika
2020-06-27 00:18:11
26 éves nő vagyok. Évek óta visszatérő hüvelygyulladással illetve húgyúti fertőzéssel "küzdök". Többféle helyi hatású kúpot, készítményt, krémet, gyógynövényt, antibiotikumot, probiotikumot egyszóval mindent próbáltam már az évek alatt. Ezzel szemben mindig visszatérő a fenti 2 probléma, ami kihatással van a közérzetemre illetve a házas életemre is. A napokban olvastam a Gynevac injekcióról, így megcsillant a remény, hogy talán van kiút ebből az ördögi körből. Illetve nőgyógyász ajánlására az Uro-vaxom kúra is szóba jött már.
Több nőgyógyászt és urológus doktort megjártam már és most az Ön véleménye érdekelne arról, hogy mi lenne a megoldás a problémánkra. Esetleg a fenti injekció nekem és a páromnak is (vagy csak nekem)? Vagy más kezelési módszer? Elérhető-e jelenleg Magyarországon a Gynevac?
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Regina
Dr. Lázár Erika
2020-06-26 22:57:30
26 éves nő vagyok. Évek óta visszatérő hüvelygyulladással illetve húgyúti fertőzéssel "küzdök". Többféle helyi hatású kúpot, készítményt, krémet, gyógynövényt, antibiotikumot, probiotikumot egyszóval mindent próbáltam már az évek alatt. Ezzel szemben mindig visszatérő a fenti 2 probléma, ami kihatással van a közérzetemre illetve a házas életemre is. A napokban olvastam a Gynevac injekcióról, így megcsillant a remény, hogy talán van kiút ebből az ördögi körből. Illetve nőgyógyász ajánlására az Uro-vaxom kúra is szóba jött már.
Több nőgyógyászt és urológus doktort megjártam már és most az Ön véleménye érdekelne arról, hogy mi lenne a megoldás a problémánkra. Esetleg a fenti injekció nekem és a páromnak is (vagy csak nekem)? Vagy más kezelési módszer? Elérhető-e jelenleg Magyarországon a Gynevac?
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Regina
A Gynevac az irigy és féltékeny kollégáknak köszönhetően kilencedik éve nem érhető el.
Viszont ennek a problémának más a megoldása, amit szintén egyedül én ismerek a világon. Én már több ezer nőt sikeresen meggyógyítottam. Férjével együtt keressen fel, és ha azt teszi, amit én mondok, nem lesz ilyen problémája többé.
Címem: Dr. Lázár Erika Bp. 1096. Sobieski János u. 28. Fsz. 6./B. 20.kapucsengő. előzetes időpont kéréssel..
Dr. Lázár Erika
2020-06-26 18:47:19
Lányom a fogamzásgátló tablettát nem a 8. hanem a 7. napon kezdte el szedni. Több, mint egy éve szedi Lindynette a neve. Ebből lehet probléma? Mit tehetünk?
Köszönöm előre is a segítségét!
Egy aggodó anyuka!
Igy nem 28 napos , hanem 27 napos ciklusai vannak. Ebből nem származik semmi baj. Ha neki ez tetszik, folytathatja így, de akkor minden hónapban 1-1 nappal rövidebb a ciklusa, ne tévessze el!
Üdvözlettel
Dr. Lázár Erika
2020-06-11 18:13:17
A férjemmel már 5 éve próbálkozunk a babával, eddig sikertelenül. Idén leszünk 32 évesek. Az eddigi orvosi vizsgálatok alapján semmi akadálya a babának, valamiért mégsem jön össze. Illetve 2 éve IR-t állapítottak meg, amit diétával, valamint ennek hatására súlyvesztéssel sikerült megszüntetni. Nemrég jutottam az információkhoz a Gynatren kapcsán. Szeretném kérdezni, hogy Ön ajánlaná-e ebben az esetben a terápiát?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Kata
Magyarországon minden negyedik párkapcsolat meddő, és nem sokkal jobb a helyzet máshol sem. Ennek oka: a nőgyógyászok nem jó helyen keresik az okot és a megoldást. Én először villamos mérnők voltam, ezért egészen más a gondolkodás módom, és ezért sokszorosan eredményesebb. (50 év óta vagyok nőgyógyász, több tízezer családot segítettem utódhoz!)
Nyilván való, hogy ha 5 év alatt nem tett terhes, akkor nem igaz, hogy nincs semmi akadálya a babának!!! Csak az akadályt nem jó helyen keresik a nőgyógyászok.
Hol lakik? Mielőbb keressenek fel férjével együtt, és részletesen megbeszéljük a tennivalókat. Hívjon fel telefonon:+36-30-9710150.
Üdvözlettel
Dr. Lázár Erika
2020-05-21 08:50:36
Kedves Doktornő
A férjemmel már 5 éve próbálkozunk a babával, eddig sikertelenül. Idén leszünk 32 évesek. Az eddigi orvosi vizsgálatok alapján semmi akadálya a babának, valamiért mégsem jön össze. Illetve 2 éve IR-t állapítottak meg, amit diétával, valamint ennek hatására súlyvesztéssel sikerült megszüntetni. Nemrég jutottam az információkhoz a Gynatren kapcsán. Szeretném kérdezni, hogy Ön ajánlaná-e ebben az esetben a terápiát?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Asszonyom!
Magyarországon minden negyedik párkapcsolat meddő.
Dr. Lázár Erika
2020-05-21 08:24:50
Dr. Lázár Erika
2020-05-15 20:30:40
Korábbi hozzászólásoknál olvastam, hogy márciustól valószínűleg kapható lesz a Gynatrent.
Érdeklődöm, hogy kapható-e már?
Köszönettel:
Judit
Még nem kapható.
Dr. Lázár Erika
2020-03-12 09:21:37
Kedves Dr. Lázár Erika!
Sajnos egy évek óta tartó, szörnyen kínzó hüvelygyulladástól szenvedek. 20 éves egyetemista lány vagyok, jelenleg Budapesten élek. Az elmúlt 5 évben számtalan nőgyógyásznál jártam már, akik sokféle gyógyszerrel kezeltek, emellett pedig itthon természetes úton is különböző diétákkal, gyógynövényekkel, ülőfürdőkkel igyekeztem magam gyógyítani, azonban általában eredménytelenül. Rengeteg pénzt, időt és energiát áldoztam már a betegségemre, de továbbra is reménytelen vagyok. A fertőzés nagyon megvisel lelkileg és nemcsak a saját életemet, mindennapjaimat nehezíti meg, de sokszor a párkapcsolatomra is hatással van.
Nemrég egy internetes fórumon olvastam Önről és a Gynevac vakcináról, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Miután jobban utánanéztem ennek a találmánynak, számomra újra reményt adott, így mindenképpen szerettem volna felkeresni a doktornőt, remélve, hogy segítséget kérhetek Öntől a problémámban.
Kedves Hölgyem!
Keressen fel személyesen, lehetőleg a párjával együtt. Én is Budapesten élek és dolgozom. Időpontért hívjon fel telefonon: +3630-9710150.
Üdvözlettel
Dr. Lázár Erika
2020-03-08 10:22:11
34 éves vagyok. Babát szeretnék, amely nem igazán akar összejönni. Azt mondja az orvosom, hogy minden rendben van nálam. Most nagyon fájt mindkét mellem 3 napig. Ilyen még soha nem volt. A vérzésem késik már 4 napja. Sajnos a terhes tesztem ismét negatív volt. Most meg már úgy érzem meg fog jönni a vérzésem, mert elkezdett fájni a hasam. Mi tévő legyek, a nőgyógyászomhoz hiába megyek, mindenemet jónak találja. Milyen orvoshoz forduljak? Előre is köszönöm a válaszát! Üdv: Liliána
Nagyon sok féle terhességi teszt van, az egyik már a megtermékenyülés után néhány nappal mutatja a kezdődő terhességet, a másik csak az elmaradt menses után néhány nappal. Önnek milyen tesztje van?
Mióta próbálkoznak a terhességgel? Hol laknak? 34 évesen 1 éven belül nincs probléma általában, ha nem kezdődik meg a terhesség. Ha több. mint 1 éve próbálkoznak, akkor az a javaslatom, hogy keressen fel engem, mert én ezzel hatásosan foglalkozom. Volt olyan paciensem, aki 16 év sikertelenség után lett terhes az én segítségemmel. A férjével (párjával) együtt keressenek fel, hiszen a gyermek 2 szülő közös együtt létéből jön létre. Hivjon fel telefonon: +3630-9710150 telefon számon.
Üdvözlettel
Dr. Lázár Erika
2020-02-21 20:26:39
Pár hónapja egy kivizsgálás során ureaplasma sp. találtak. Tudom, hogy ez gyakori elsőre nem is aggódtam de már lassan fél éves kezelés után is pozitív a tesz. Ez már a hatodik laboreredményem volt. Kaptam rá azi sandozt 500 mg 3 napig, doxycyclin 200 mg 10 napig, nitrofurantoint 7 napig 3 szemet és ismét azi sandozt csak itt 1000 mg egy alkalommal. Autoimmun betegségem van amire humira injekciót kapok de az orvosok szerint nem ez az oka hogy még mindig pozitív az eredményem. Hová kellene fordulnom? Természetesen tudom, hogy ez megfelelő kezelés egy baktériumfertőzésre mégsem értem miért nem gyógyulok. Tünetem nincs, jelenleg nem élek szexuális életet a visszafertőzés miatt de inszeminációra készülök. Most olvastam a gynevac injekcióról de ha jól láttam most ninem elérhető. Köszönöm szépen a segítséget.
A Gynevac "kis testvérét", a Gynatrent Németországban gyártják. Jelenleg az se kapható, de azt ígérik, hogy márciusban kapható lesz. Azt érdemes megpróbálni. 5 x kell 2-2 ampulla oltást beadni 10 naponta a csípő izomba, ha van partnere, neki is be kell adni akkor is, ha most nincs szex. Előfordul, hogy második 5 oltás beadása is szükséges lesz. Ez a védőoltás az egyedüli a világon, ami meg tudja szüntetni a krónikus gyulladásokat.
Ha még van kérdése, kérdezhet.
üdvözlettel
Dr. Lázár Erika
2020-02-20 20:41:52
Most szeretném elkezdeni elkezdeni magam oltatni HPV ellen.Kérdésem az ,hogy a HPV elleni védőoltás és Gynatren oltás párhuzamosan folytatható-e? Pl.: a Gardasil9 2.és 3.oltása közti 4 hónapos időintervallumban beadható-e a Gynatren? Ha nem ,akkor mikor javasolja Dr.Nő, a Gardasil előtt vagy után. 1 hete estem át konizációs műtéten ,mikor oltathatom magam a leghamarabb?
Várom mielőbbi válaszát!
Tisztelettel!
Elvileg beadható lenne, de jelenleg nem kapható a Gynatren, talán márciusban kapható lesz.
Üdvözlettel
Dr. Lázár Erika
2020-02-12 22:53:42
Szeretném megkérdezni, hogy kapható e az a fajta injekció, akár patikában, akáűr Önnél, amit Ön fedezett fel és segít a hüvelyfertőzések meggyógyításában?
Nem én fedeztem fel, hanem Dr. Újhelyi Károly Kossuth díjas mikrobiológus tudós. Én nőgyógyászként a munkatársa voltam a tudományos munkában 20 éven keresztül. A magyar találmány (Gynevac) 8 év óta nem kapható. "Ikertestvére" a Németországban gyártott "Gynatren" szintén Dr. Újhelyi Károly találmányából lett készítve. Sajnos, december óta az sem kapható, De azt ígérik, hogy márciusban kapható lesz Németországban. Az Európa patika hozza be azoknak a betegeknek, akik tőlem receptet kérnek.
Márciusban érdeklődjön nálam, receptet tőlem kérjen. A hivatalos előíratban nem a jó és hatásos dozírozást írják le.
Üdvözlettel
Dr. Lázár Erika
2020-01-29 16:09:49
Üdvözlöm. 27éves vagyok már két gyermek édesanya. 2019-06-13.-án volt egy 18.hetes missed ab. Szövettan eredményét nem mondta el az orvos érthetően. Megkérhetném,hogy ön ezt megteszi nekem írás formájában? Annyit tudok,hogy ikrek voltak. A történetem áprilisban kezdődött amikor is egy női tenyér nagyságú májhoz hasonló darab esett ki 04.20-án. Ezt azzal magyarázták hogy bizonyára nem megfelelően tapadt meg és a helyén keletkezett ez az alvadt vér. A baba akkor még rendben volt, de még nem tudtam ,hogy kétpetéjü ikrek. Majd május 3.-án nagyon erős vérzéssel úgy mentem be a korházba,hogy mindennek vége, ekkor derült fény az ikertehességre. Progeszteront kellett szednem, de ettől a naptól fogva varnáztam és veszélyeztetett terhesnek voltam nyilvánítva. Vettem szivhang hallgatót csak hogy tudjam minden rendben a kis túlélőmmel. Csodálatod kis készülék erős és szép szív hangja volt egészen 06.08.-áig mert én akkor már nem találtam meg. Majd az uh. Az orvos is megerősítette. Azóta is nyomaszt és rettentően fáj és hiányt érzek. Önnek mond valamit a lelet? Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Asszonyom! Mivel sem az ultrahang leírásáról, se más leletről nem írta meg, hogy mit írtak róla, ezért nincs semmi dokumentum a levelében, amit meg lehetne magyarázni.
Dr. Lázár Erika
2019-10-09 23:04:50
20 éves múltam, körülbelül 2 éve tapasztalok sűrűn visszatérő vizelési ingereket. Tünetek alapján felfázás, de kételkedem ebben.
Mióta párom van, nem periodikusan, de kb. 2 havonta visszatér. Gyakori vizelési inger, közvetlen vizelés után erősödő ingert érzek, percekig nem tudom elhagyni a mosdót. Alhasi -és bármilyen fájdalom nem igazán jelentős. Általában 1- másfél napig tart aktívan, utána lassacskán elmúlik. Van esetleg bármilyen ötlete, mi okozhatja ezt?
Várom a segítségét, előre is köszönöm szépen!
Én tudom az okot, jó lenne, ha személyesen el tudna jönni hozzám a párjával együtt. Van rá megoldás.
üdvözlettel
Dr. Lázár Erika
2019-09-02 22:32:43
UH-os petevezeték átjárhatósági vizsgálatra készülök. Bakteoriológiai eredményem az alábbit mutatja, mellyel kapcsolatosan segítő értelmezését és ha szükséges a további teendők jelzését kérném Öntől:
EREDMÉNY: Kiadva: 2019.07.04 − 11:58:33
Aerob_______________________: POZITÍV
Gomba_______________________: GOMBA NEM TENYÉSZETT KI
−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−
Eredm.dátuma −>| 2019.07.04
Mikroba −>|ESCHERICHIA COLI
|
Csíraszám/ml−>|
−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−
>> AMIKACIN | E
>> AMOXICILLIN−CLAVULÁNSAV | E
AMPICILLIN | R
>> CEFTAZIDIM | E
>> CEFTRIAXON | E
>> CEFUROXIM | E
>> CIPROFLOXACIN | E
>> ERTAPENEM | E
>> GENTAMICIN | E
>> IMIPENEM | E
>> MEROPENEM | E
>> POLYMIXIN B | E
>> SULFAMETOXAZOL−TRIMETHOP| E
>> TOBRAMYCIN | E
−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−
Köszönettel, Halanita
Esherichia Coli minden nő hüvelyében van születése óta, kis csíraszámmal. A csíraszám is alacsony lehet, mivel nincs megjelölve. Ezen kívül mindenki vastag belében van nagy csíraszámmal, az emésztéshez szükséges. Enélkül meghalnánk, ha ezt kipusztítanánk. Nem kell vele foglalkozni. Viszont más baktérium is lehet a hüvelyben,amit nem tudtak kimutatni. Én az átjárhatósági vizsgálatot csak akkor csináltam meg, ha előzetesen megadtam a laktobacillus vakcinációt (Gynevac vagy Gynatren), amely a kórokozókat elpusztítja, a gyulladásokat megszünteti. Enélkül minden átjárhatósági vizsgálat után petevezeték elzáródás keletkezik!
Üdvözlettel
Dr. Lázár Erika
2019-07-10 22:28:56