SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK
Dr. Elek Csaba


Dr. Elek Csaba
Általános orvos, szülész-nőgyógyász szakorvos, humángenetikus, epidemiológus, diabetológus, farmakológus, homeopata orvos

Kérdezz-felelek

Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.

Mitõl lehet ez?

Kedves Doktor Úr! Mitől lehet az, hogy az utóbbi hetekben, ha kenyeret, zsemlét eszem, nagyon megkeményedik a gyomrom és teltségérzetem van? Más ételnél nem vettem észre csak a kenyér, zsemle, kiflinél. Egyik napról a másikra . :( Köszönöm!
Tisztelt Olvasónk! Az elmondottakból elsőként a lisztérzékenység (glutén szenzitív enteropátia) lehetősége jut az eszembe. Ez a búza, rozs, árpa lisztjének egyik fehérjéje, a glutén által kiváltott autoimmun betegség. Minél előbb érdemes kivizsgálni, mert súlyos hiánybetegségek és szenvedés okozója lehet. Gyógyítani ugyan nem lehet, de az említett lisztféleségek (sőt, pl. a sör!) kerülésével panaszmentesen hosszú életet élhet. Ma már szövettani vizsgálat nélkül is kimutatható. Kérjen beutalót gasztroenterológiára a háziorvosától!

Dr. Elek Csaba
2022-02-22 09:30:52
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Nyelés

Kedves Doktor Úr! reflux okozhat nyelési nehézséget? Mintha vatta lenne a torkomban. és már napi szinten van. :( Gyomorsav csökkentőkkel megszüntethető a kellemetlen érzés? Köszönöm!
Természetesen okozhat, főként akkor, ha gyulladással, hegesedéssel jár, vagy rekeszizom defektus (hiatus hernia) következménye. Gyomorsav csökkentőkkel olykor megszüntethető, de az okot mindenek előtt tisztázni kell. Erre gasztroenterológus szakorvos hivatott.

Dr. Elek Csaba
2022-02-17 18:48:33
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Érdeklõdés

Kedves Doktor Úr! Hetek óta kemény a hasam, hasi ultrahangon voltam.Éhogyomorra mentem, de a gyomromban láttak ételt. Gyomorürülési zavarra írt fel Motílumot, amitől hányok. Mit okozhat, ha valakinek ún.gastric outlet szindrómája van? Köszönöm bármit is tud segíteni.
Tisztelt Asszonyom! Ebben sajnos nem tudok segíteni. Amennyiben a bélmozgató gyógyszerek (pl. Motilium) nem lennének hatékonyak, gyomorplasztikai műtéttel lehet segíteni, ami hasi sebész szakorvos feladata.

Dr. Elek Csaba
2022-02-11 10:22:04
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Nem kívánt terhesség elkerülése

Jó napot kívánok Doktor Úr!
Azzal a kérdéssel szeretnék önhöz fordulni, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a fogamzásgátló tabletta vagy a hüvelygyűrű bizonyult megbízhatóbbnak? Illetve hogy ezek közül melyik mellett (ha van ilyen) alkalmazható biztonsággal Pharmatex készítmény?
Köszönöm ha megtisztel válaszával
Tisztelt Asszonyom! Egyértelműen a tabletta a hatékonyabb és a biztonságosabb, számos egészségvédő hatással is bír. A hüvelygyűrű hasonló hatékonyságú, de több a lehetséges mellékhatása, szövődménye és egészségvédő hatékonysága is szerényebb. Mellette helyi fogamzásgátló, pl. hüvelygyűrű nem javasolt, tabletta mellett meg felesleges.

Dr. Elek Csaba
2022-02-07 11:29:40
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Teltségérzet

Tisztelt DokotorÚr!
Napok óta tartó teltségérzet nem evéskor is, gyomorszáji "labda"érzés mitől lehet?
Köszönöm szépen! Csné
Tisztelt Asszonyom! Rengeteg oka lehet, nyelőcsőizom nyílási zavara (achalasia), rekeszizom sérv, reflux, gyulladás, fekély, diverticulum ("gurdély"), sőt, daganat is. Ezért kellene háziorvoshoz fordulni, gasztroenterológiára ui. csak ő adhat beutalót

Dr. Elek Csaba
2022-02-05 18:01:12
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Doktor Úr!
Tavasszal anyám is, én is Covidosak lehettünk. (Tesztelés nem volt, de nálam ott volt az íz-érzés zavara is, fulladás érzés, sok más.) 88 éves anyám is nagyon megviselte a betegsége, és utána vettük észre, hogy elvesztette a rövidtávú memóriáját. Érti amit beszélünk, de utána fogalma sincs, mit beszéltünk meg, miről beszéltünk. Azelőtt ez nem volt nála. Háziorvosnak most mondtam el ezt, aki Notropil (800 mg) tablettát írt számára, napi 2-t. És másfél hónap után lehet emelni, ha nincs eredmény. Szed még anyám napi 3x1 Cavinton Fortet, Pradaxa, Concor, Xeter, Amilorid. (Utolsó kettőt nem naponta.) Háziorvos azt mondta, a Notropil szokott hatni. Szeretném megkérdezni, mi az Ön véleménye erről. Előre is köszönöm: Erzsi
Tisztelt Asszonyom! 88 éves korban az agy ér eredetű zsugorodása, a velejáró értelmi hanyatlással, természetes folyamat. A felsorolt gyógyszerektől eredmény nem várható. A Nootroil és Cavinton helyett inkább koleszterinszint csökkentő gyógyszereket ("sztatint") javasolnék, mely mindennél jobban segíti a meszes erekben a véráramlást. A Xeter is ilyen, de nem biztos, hogy a hatóanyaga (roszuvasztatin) a legjobb választás, az ui. beszűkült vesefunkció esetén nem adható. A vesefunkció romlása 88 évesen szintén általános. A Pradaxa, mint véralvadásgátló hasznos a stroke megelőzésében. Sajnos, el kell fogadniuk, hogy csak átmeneti javulás fordulhat elő, tendenciájában a mentális leépülés aligha tartóztatható fenn.

Dr. Elek Csaba
2021-12-23 11:34:19
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Kétéves gyermek, csuklósérülés, röntgen

Tisztelt Doktor Úr!

Kislányom ráesett a csuklójára, röntgenre kellett mennünk vele, ahol mind a gipszelés előtt és után nem adtak sem rá, sem rám ólomköpenyt.
Szeretném kérdezni, lehet-e ebből egészségügyi gondja a kislánynak, hogy szórt sugárzás érte?
Másnap voltunk kontrollon, ahol rákérdeztem, azt mondták, minimális sugár érhette a testet, ebből nem lesz gond.
Még csak két éves és félek, hogy ártott Neki a röntgenben töltött idő.
Honnan tudhatom, hogy minden rendben?

Szíves válaszát előre is megköszönve,
Üdvözlettel:

Dóra
Tisztelt Asszonyom! Biztosan nem érheti baj. Ma már digitális képerősítőkkel dolgoznak a radiológus kollégák, ezzel a sugárterhelést ezredrészére sikerült csökkenteni. Honnan tudhatja? Pl. tőlem, aki radiológusként kezdtem a pályafutásomat 39 évvel ezelőtt, de azóta voltam szülész, humángenetikus epidemiológus, klinikai farmakológus, lézerterapeuta, s most háziorvosként szerzek további tapasztalatokat.

Dr. Elek Csaba
2021-12-08 17:49:14
Olvasói értékelés: 5/5

PCOS szülés után

Kedves Doktor Úr!

5 hónapja szültem meg császármetszéssel 3. gyermekem, akit jelenleg is szoptatok. 42 éves vagyok. Mai napon voltam citológián +uh-n, ahol a nőgyógyászom PCO-st állapított meg. A jobb oldali ováriumban láttam én is gyöngysorszerű képleteket. Ezelőtt sosem volt ilyenem, a nőgyógyász azt mondta ne foglalkozzam vele ha nincsenek tüneteim, de nem igazán tudtam akkor, mik lehetnek azok. Azóta kicsit utánanéztem.
Annyi még, hogy szülés óta eddig 1x volt menzeszem 8 napja, teljesen normális volt, 4 napig tartott, mint máskor előtte. Van még túlsúlyom úgy kb 7-8 kg (165cm/72kg) és leginkább a hasamon jelentkezik. A hajam nagyon durván hullik, de úgy tudtam ez szülés után teljesen normális.
A kérdésem az lenne, hogy elmúlik a PCOS magától ahogy jött, vagy szükség lesz vmilyen kezelésre, ha igen mit érdemes tennem? Kicsit most félek, hogy talán emiatt hullik a hajam, amit nem szeretnék elvesz?teni.
Köszönöm a válaszát előre is!
Üdvözlettel
Andrea
Tisztelt Asszonyom! A PCO veleszületett dominánsan öröklődő rendellenesség, melynek vezető tünete a meddőség. Ha Önnél az orvos ilyet állapít meg a 3. gyermek után, megvan a véleményem a felkészültségéről. A fokozott szőrnövekedés, súlyproblémák, stb, melyek a PCO-hoz hasonló tüneteket adnak, lehetnek mellékvesekéreg eredetű is. Ezért inkább forduljon endokrinológushoz, mert a nőorvosa kevésnek tűnik a probléma azonosításához. A PCO-nak számos labortünete van, csupán UH-val sohasem diagnosztizáljuk. Azért is fontos lehet a pontos dg, mert hasonló problémák sok esetben 2-es cukorbetegséget megelőző állapototok, vagy már maga a diabétesz.

Dr. Elek Csaba
2021-11-17 12:40:37
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Peteérés 2

Kedves Doktorúr!

Én vagyok a korábbi kérdező a csokiciszta miatt. Lehetne egy utolsó kérdésem? Műtét nélkül, ciszta mellett tehát semmiképp sem ajánlana gyógyszeres ciklus rendezést?
Valamint tudna nekem ajánlani egy orvost aki tudomása szerint ugyanígy kezelné ezt a problémát? Mert a progeszteronhiányommal senki nem foglalkozik évek óta. Ön pedig ezt már 10 éve is megmondta nekem a rendelésén. Úgy sajnálom, hogy már nem rendel..azóta sem találok kompetens orvost, a problémák mögé nem néz egyikük se..

Nagyon megköszönném ha tud ajánlani valakit, ha itt nem akár email üzenetben (hempworx.hu@gmail.com)
Üdvözlettel!
Tisztelt Asszonyom! A cisztában a vér minden havivérzés alkalmával tovább gyűlne, amíg a ciszta meg nem csavarodik, vagy ki nem pukkad. Ennek így csak veszélye van, haszna semmi.

Dr. Elek Csaba
2021-10-25 11:30:58
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Rigevidont szedõ nõ

Kedves Doktor Úr!

Egyetértek Önnel és köszönöm a támogató, megerősítő válaszát. Hiszi vagy sem Ön az első orvos, aki a problémámra tablettát javasolt. Azt gondolom, hogy ez nem az én szégyenem, hanem
azé a rendszeré, amely az orvosokat sem képzi, nem gondoskodik a tudásuk fejlesztéséről, hogy tudjanak mit kezdeni bizonyos betegségekkel, állapotokkal, a hozzájuk forduló tanácstalan, riadt nőkkel. Megtenné, hogy a krónikus gombás fertőzésemmel kapcsolatos kérdésemre is válaszol még? Köszönöm.
Tisztelt Asszonyom! A krónikus hüvelyfertőzés gyógyításának feltételei
1. A kórokozó azonosítása
2. Megfelelő kezelés
3. A hüvelyflóra helyreállítása
4. A férj kivizsgálása ivarcsatorna fertőzés, pl. prosztatagyulladás irányába, pozitív esetben a férj gyógyítása
5. Óvszer kötelező használata a pingpong effektus elkerülésére. Biztos vagyok benne, hogy Önnél sem teljesült egy, vagy több pont.
Abban is biztos vagyok, hogy a nőgyógyászok 100%-a nem teljesíti valamennyi pontot.

Dr. Elek Csaba
2021-10-21 11:49:10
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Peteérés

Kedves Doktorúr,

Kérdésem a következő lenne; 30mm-es csokicisztám van, mérete stagnál (volt korábban is egy másik az elmúlt). Specialistánál voltam, nem javasolt műtétet, plusz miképp babaprojekt indulna, csak azt ajánlják ha 6 hónapig nem esem teherbe akkor kivizsgálás. Hormonértékeim, pajzsmirigyem rendben, LH teszt szerint van peteérésem időben. Ám a pozitiv LH teszt előtti napi általános éves ultrahangon (korábbi általános vizsgálatokon sem) mégsem mondtak domináns tüszőt. Ez hogy lehetséges ha másnap pozitív az Lh? Vagy esetleg ciszta miatt nem látszott? Máskor nincs magas LH m csak félidőben, tehát PCO-t sem gyanitják..

Köszönöm válaszát!
Tisztelt Asszonyom! A csokoládé ciszta az endometriózis egyik megjelenés formája. Az endometriózis oka viszont a tüszőrepedés elmaradása megtartott tüszőérés mellett, ami miatt a ciklusa során csak ösztrogének termelődnek, de progeszteron nem. Nem a ciszta miatt tehát, hanem a kiváltó ok, a sárgatesthiány miatt nem fog teherbe esni. PCO mellett egyáltalán nincs peteérés, tehát azt el lehet felejteni, semmi köze nem lehet az állapotához. Ha rajtam múlna, a cisztát laparoszkóppal eltávolítanám és gyógyszeresen rendezném a ciklusát.

Dr. Elek Csaba
2021-10-21 11:43:45
Olvasói értékelés: 5/5

Válasz a Rigrvidonra

Kedves Doktor Úr!

Nem nem tartottam be, hanem félre értettem, mert egyszer életembe kellett már így eljárnom és akkor egy egész levelet kellett kettesével szednem, így ez maradt meg bennem. De köszönöm, hogy segít. Tudja nem nagyon tudok kihez fordulni ezzel, mert ha Önön kívül egy átlagnőgyógyásszal közlöm a problémát, nem arra fog fókuszálni, hogy mi lehet az oka a vérzésnek, hanem kitér a hitéből, hogy hogy gondolom én, hogy 50 évesen fogamzásgátlót szedek, mivel Önön kívül nem ismerek senkit -vagy nem találkoztam még senkivel - aki átlátná ezt az állapotot. Már attól is készen voltak, hogy folyamatosan progeszteront szedtem. Persze, a 3 havonta kaparás és utána méhkivétel, az biztosan célravezetőbb ?kezelés? volna. Még egy kérdésem volna. Tavasz óta havonta-kéthavonta kiújuló gombás fertőzésem van, ami most 2 hónap szünet után a gyóygszer elkezdése után 2 héttel nagyon erőteljesen tört rám ismét. Olvastam egy amerikai oldalon, hogy a magas ösztrogénszint okozhat ilyet. Azt szeretném megtudni, hogy a gyógyszer hatására kialakuló hormonegyensúlytól várható-e ezen probléma javulása, illetve, mi a teendő általánosságban a kiújulás megelőzése érdekében. Természetesen minden hygieniás előírást betartok. Soha ezelőtt nem volt hajlamom ilyenre. Eddig életemben. Ha 4x volt gombás fertőzésem. Köszönöm.
Tisztelt Asszonyom! Az életkor nem betegség, tehát nem is képezheti gyógyszerszedés ellenjavallatát. A változókori vérzészavar viszont betegség, és más betegségek okozója lehet (BNO: N9200, ha meddőséget okoz a tüszőrepedés elmaradása akkor N9700). A betegségek között vannak súlyosak és halálosak is. Ha a tablettát szedi, annak csak két ellenjavallata lehet: (1) kezeletlen trombózis, (2) ösztrogénfüggő daganat (emlőrák, méhtestrák). Ad (1) véralvadásgátló kezelés mellett a tabletta szedhető, sőt, egyes véralvadásgátlók mellett (kumarinok) kötelező. Ad (2) Évente nőgyógyászati rákszűrés, benne emlőrák szűrés mindenkinek javasolt, tablettaszedéstől függetlenül. A tablettaszedés iránti ellenérzést tehát csak butasággal tudom magyarázni. Ma, egyébként, nőknél a változókor jó 5-10 évvel később következik be, mint egyetemista koromban (1977-1983). Az idejétmúlt dogmákat tehát felül kell vizsgálnunk.

Dr. Elek Csaba
2021-10-16 12:42:15
Olvasói értékelés: 5/5

Kombinált teszt

Tisztelt Doktor Úr!

28 éves, 13 hetes terhes nő vagyok. Jelenleg első gyermekemet várom. A héten megkaptam a kombinált genetikai teszt eredményét, ami miatt nagyon elkeseredtem. A 13/18as triszómia kockázata alacsony lett, viszont a down-nál a leleten " A 21es triszómia számított kockázat alacsony, de az életkorinál magasabb kockázatot jelent."eredmény szerepelt, ami miatt genetikai tanácsadás volt javasolt. Ez az érték 1:730 arányt adott, ami magasabb mint az életkorom szerint kellene. Az ultrahangon minden rendben volt, tarkóredőt 1,1nek mérték, orrcsont is látható volt. A szabad béta-hcg szintem 2,6 mom (82.4 U/l) lett,ahol a felső határ 2,5. A papp A pedig 0,54 Mom (1,6 u/l).
A kombinált teszt eredményének kézhezvétele napján azonnal megcsináltattam a Nifty tesztet. Az uh-n a tarkóredő 1,4 lett, orrcsont pedig 3.1 mm. Tehát eltérést a másik orvos sem látott. A teszt eredményére 2 hetet kell várnom, viszont annyira félek, hogy aludni sem tudok. Ön szerint mennyire rosszak ezek az eredmények, van félnivalóm? Főként a magas béta-hcg szint miatt izgulok, ami a leletemen meg is van csillagozva. Ha jól tudom, ennek a magas szintje intő jel Down esetén.

Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Asszonyom! A szűrővizsgálat eredménye pozitív, ha a számított kockázat 1:250, vagy ennél magasabb. Ennyi ui. a kockázata az amniocentézisnek. 1:750 kockázat negatív eredménynek számít, nincs tehát további teendő a rutin terhesgondozáson kívül.

Dr. Elek Csaba
2021-10-16 12:34:41
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Vérzés Rigevidon szedése mellett

Tisztelt Doktor Úr! Próbáltam többször hívni, de nem tudtunk beszélni. Kérem segítsen. Perimnopauzában lévő vérzészavarral küzdő hölgy vagyok. 1-2 hónappal ezelőtt javasolta, hogy kezdjek Rigevidon tablettát szedni. Tanácsát meg is fogadtam. a ciklusom 28. napján elkezdtem, de 7 nap múlva sem állt el a vérzésem. Ekkor felhívtam és Ön javasolta, hogy szedjem az első levelet kettesével és ne tartsak szünetet, hanem a második levél napi szedésével folytassam. Ezt is tettem, el is múlt a vérezgetésem. Az első levél így 2 hét alatt elfogyott. Ma kedd van. Vasárnap óta csak napi 1 szemet - második levélből - s ma reggelre újból barnás vérzés kezdődött, amelyet nem tudok hová tenni, de főleg nem tudom most mi tévő legyek. Kérem adjon tanácsot, hogy mi lehet ennek az oka és mi a teendő. Köszönöm a segítségét. Annyit magamról, hogy kezelt már 20 év alatt 2x is sárgatest elégtelenséggel folyamatos vérzés után a terhességeim "maradványaként". Most pár éve már progeszteron nélkül a ciklus felében vérzek. Eddig Norcolutot szedtem, de Ön mondta, hogy az nem oldja meg a problémát. Annyit még, hogy a Norcolutból is dupla adag tartotta csak fent a nyálkahártyát, ennél kevesebb adaggal ugyanúgy véreztem. A Duphaston pl. nem is működött egyáltalán. Annak idején próbálkoztam Miréna-val, 6 hónap fentlét után is 5 mm-es volt a nyálkahártyám. Az nem lehet az ok, hogy alkatilag több progeszteronra van szükségem, mint amennyi a Rigevidonban van? Persz nem szeretnék okoskodni, csak bajban vagyok és nem tudom mi tévő legyek. Köszönöm, hogy segít.
Tisztelt Asszonyom! Ön nem tartotta be az utasításomat. A napi két tablettát addig kell szedni, amíg a vérzés teljesen el nem áll, ha kiújulna, ismét napi két tablettát kell szednie. Ez nem olyan bonyolult. Néhány hét alatt beáll a normális hormonális egyensúly

Dr. Elek Csaba
2021-10-14 10:51:52
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

küret-spirál

Tisztelt Doktor úr!
46 éves vagyok, menstruáció rendszeres, de pecsételő vérzések vannak. 10.15-én lesz a 2. egészségügyi küretem egy éven belül. Tavaly 22mm-s nyálkahártya + polyp, most "csak" 17mm nyálkahártya + talán polip, nem látszik egyértelműen. Cytológia negatív. Az orvosom a szövettani eredmény függvényében spirált javasol, gyógyszert még nem szívesen adna (bár ajánlott azt is, nevét nem mondta). Édesanyámnak emlődaganat miatt hormon inekcióval kezelték a klimaxot 50évesen. A véleményét szeretném kérni ezzel kapcsolatban, segíthet-e a spirál?
Tisztelt Asszonyom! Önnél a tüszőrepedés marad el rendszeresen, ez gyakori a változókor első fázisában. Emiatt csak ösztrogéneket termel, progeszteront nem. Az ösztrogének fékezetlen sejtosztódást serkentő hatása miatt burjánzik a méhnyálkahártya. A kaparás semmire sem megoldás, mert az alapproblémát nem oldja meg. A változókori hormonpótlás sem megoldás, mert nem nyomja el a saját ösztrogén termelését. Megoldás: néhány évig progesztin túlsúlyos fogamzásgátlót kell szedni (nálunk ez csak a Rigevidon). A nőgyógyászok részéről hasonló rövidlátás gyakran tapasztalható, ne dőljön be nekik. Ők operálni szeretnek, de ezzel nem oldja meg az ösztrogén terhelés által okozott egyéb veszélyt, pl. az emlőrák fokozott kockázatát.

Dr. Elek Csaba
2021-10-14 10:49:09
Olvasói értékelés: 5/5

Természetes antibiotikum/probiotikum?

Tisztelt Doktor,

STD szűrés előtt huzamosabb ideig fogyasztott búzafűitalpor, lapacho tea, élőflórás kefír, fokhagyma antibiotikus/probiotikus hatásuk révén befolyásolják a teszt eredményt?

Remélem Ön ezt meg tudja válaszolni.
Köszönöm válaszát!
Tisztelt Olvasónk! Biztosan nem.

Dr. Elek Csaba
2021-10-08 14:34:53
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Premens

Tisztelt Doktor Úr!
51 éves vagyok. 3 éve szedem a Premens barátcserje tablettát. Jól érzem magam, semmi változó kori tünetet nem észlelek, menstruáció már rendszertelen de egyenletesen csökken, nem zavaró.
Nőgyógyászom szerint a barátcserje nincs hatással rám, javaslatára abbahagytam. 5 nap után rosszul éreztem magam, és heves szívdobogásom lett ami nem múlt el.Elmentem a háziorvoshoz aki kivizsgálás után visszaállította a szedését, azóta minden rendben. A háziorvossal azon a véleményen vagyunk hogy van hatása rám. Viszont azt az egyet nem tudtuk tisztázni, hogy én abba tudom hagyni ennek a szedését egyszer, vagy nem? Vagy esetleg fokozatosan kell abbahagyni? Nem akarom megint próbálgatni hogy rosszul leszek. Szeretném kérni a véleményét ez ügyben, mit gondol ezzel kapcsolatban? Előre is köszönöm a válaszát.
Tisztelt Asszonyom! Emberi hormont csak emberi hormonnal lehet pótolni, gizgazokkal nem. Ezek hatékonysága, sem veszélytelensége, sem összetétele, sem mellékhatása, sem lehetséges gyógyszerkölcsönhatásai nem ismertek. Összetétele sem ismert, mert az "árokpartonként" változik. Amennyiben vannak változókori tünetei, emberi természetazonos hormonok állnak a rendelkezésére.

Dr. Elek Csaba
2021-10-04 09:44:05
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Terhesség?

Tisztelt dr Úr!
2 hónapja császármetszésem volt. Már túl vagyok az első menstruáción is.
Egy hete terhesség tüneteit érzem. Két tesztem negatív. Egyáltalán teherbe lehet esni ilyen hamar szülés után? Nem szoptatok nincs tejem.
Ha nem terhesség akkor mi okozza a hőhullámokat és a megnövekedett étvágyat?
Tisztelt Asszonyom! Mivel nem szoptat, természetesen teherbe eshet, amennyiben élt házaséletet. Ha mégsem terhes, fogalmam sincs arról, mi okozza a fokozott étvágyat és a hőhullámait. Ezek ui. egyáltalán nem biztos, hogy terhességgel összefüggő tünetek, akár férfiaknál is előfordulhatnak.

Dr. Elek Csaba
2021-10-02 09:07:15
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Szakvélemény kérés

Tisztelt Doktor úr.
Pánikbetegséggel küzdök és a frontin 0.5-ös gyógyszert szedem.
Jelenleg 8+2hetes terhes vagyok. Pszichiáterem orvosi szakvélényt kér, de sajnos ahol én lakom, csak rá bólint az orvos, szedje..
Igy a pszichiáterem nem irja ki.
Sajnos fel utazni nem tudok önhöz. Segítségét szeretném kérni, hogy írásban tudna e szakvéleményt irni a gyógyszerrel kapcsolatban. Nem rég olvastam egy ilyen kérdezz feleleket, ahol ön azt irja egy hölgynek, hogy "sem a frontin sem a xanax nem okoz magzati ártalmat, ellentétben a szorongásos betegségekkel"
Kérem szépen, ha ezt irásban meg tudná a pszichiáteremnek erősíteni, nagyon hálás lennék.
Esetleg kaphatnék 1 email cimet, hogy fel vegyem önnel a kapcsolatot?
Válaszát köszönöm szépen
Minden reményem önben van
(L) 27 éves
drelekcsaba@gmail.com
Mobil: 06209562513

Szívesen írok hivatalos szakértői véleményt is. Az Ön által idézett véleményemet továbbra is fenntartom, nincs mitől félnie.


Dr. Elek Csaba
2021-10-02 09:01:28
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Még mindig én

Kedves Doktor Úr!

Nagyon sajnálom, hogy nem tudok elmenni Önhöz. Online sem lehetséges konzultálni? Szerettem Önnel beszélgetni, mert mindent oly érthetően elmagyarázott. Ön kezelt ki egy hasonló sárgatest rendellenességből, amiről másnak fogalma sem volt. Csak akkor még csak 31 éves voltam. Még arra volnék kíváncsi, hogy menupauza utáni hormonpótlásról mit gondol, milyen vizsgálatokat végeztessek el, akár most, ha fontolóra veszem a Rigevidont, akár a vérzés megszűnése után. Ön fel tudná nekem írni a Rigevidont rendszeresen? A könyvét hol lehet elérni?

Üdv.

Szilvia
Tisztelt Asszonyom! Egyelőre nyugodtan szedje a Rigevidont, évenkénti rákszűrő vizsgálat mellett. Akkor meg lehet kísérelni annak elhagyását. Amennyiben erre változókori tünetek jelentkeznének (hőhullámok, verejtékezés, depresszió, szorongás, álmatlanság), biztos lehet a tüszőérés leállásában. Ilyenkor kell kíméletesebb hormonpótló kezelésekre áttérni, melyek szintén nemcsak progeszteront, de ösztrogént is tartalmaznak. pont annyit, amennyire Önnek is szüksége lehet. Mindennek csak két ellenjavallata lehet: (1) a kezeletlen trombózis, vagy annak kórelőzménye (nem vonatkozik arra az esetre, ha véralvadásgátlót szedne mellé), (2) minden esetben, ha ösztrogénfüggő rák következne be (csak méhtestrák, ill. emlőrák). Ezért szükséges évente mammográfia és nőgyógyászati ellenőrzés. Ha mindezt betartja, +15-20 évet kap az élettől nemcsak hosszában, de szélességében is - ha nem üti el a villamos.

Dr. Elek Csaba
2021-08-29 10:49:27
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
A szerkesztő ajánlja