Szülész-nőgyógyász
Elérhetőségeim:
Szülészeti-nőgyógyászati magánrendeléseim időpontjai: Budapest, VII. Hársfa utca 17: kedden és szerdán 15-19 óra között (rendelésre kérem, jelentkezzen be telefonon!)
Telefon: 06-20-470-20-80 (rendelés alatt kérem, ne hívjanak)
E-mail: drpetroczi@gmail.com
Honlap: drpetroczi.hu
Témakörök ►
Kérdezz-felelek
Sajnos, vannak emberek akiknek a szervezete nem bírja a terhesség kiviselésével járó pluszterhelést. Ennek az elégtelenségnek a jele a vizenyő, a magasvérnyomás és a vesebaj (fehérjevizelés) kialakulása. Önnél szerencsétlenül nagyon súlyos lehetett ez a működészavar, mert a leírt tünetek általában jóval később, a terhesség utolsó négy hetében jelentkeznek, s a három tünet együtt szinte soha. A lepényi elégtelenség pedig reménytelenné tette a kicsi fejlődését, és életét. Sajnos ez elkerülhetetlenné tette a tragédiát! A fenti EPH Gestosis nevű betegséget nem tudjuk meggyógyítani, csak a vérnyomást lehet lejjebb nyomni, maga a működészavar ma nem gyógyítható. Vigasztalásul viszont tudnia kell, hogy ez a súlyos zavar - érdekes módon - nem szokott ismétlődni, legfeljebb enyhe formában. Javaslatom: végeztessen nagyon alapos belgyógyászati kivizsgálást, különösen a vérnyomás és a veseműködés tekintetében, de minden szükséges, ami a honlapomon a meddőségi kivizsgálásnál le van írva. Ha minden rendben van, rázza meg magát, s kezdje újra. A legjobb orvosság mostani lelkiállapotára egy egészséges baba lesz, meglátja! Üdvözlettel:
Dr. Petróczi István
2006-10-16 18:09:06