Kedves Jósnő!

Adott egy nős pasi, aki állítólag szeret és hiányzom neki (én is férjnél vagyok egyébként). Nagyon-nagyon ritkán találkozunk kettesben a munkája miatt, bár én már százszor mondtam neki, hogy néha 10 perc is elég lenne: csak egy ölelés, egy csók, hogy érezzük egymást. Ő azonban mindig órákban gondolkodik sajnos… Sokszor előfordul, hogy ismerősök köreiben találkozunk, ekkor számomra bántóan, talán kicsit megalázóan beszél hozzám. Mondjuk, talán ez azért van, mert egyszer már voltunk pletyka áldozatai! Ritkán hív, akkor is olyan sután beszél, mintha mindegy lenne neki, hogy mikor találkozunk, mi van velem, sőt találkozunk-e még egyáltalán!!! Viszont ha nagy ritkán kettesben vagyunk, az tényleg maga a csoda, ekkor elhiszem, hogy szeret és van még jövője a kapcsolatunknak. Utána viszont marad a csalódás, hogy nem keres, nem érdeklem. Folyamatos bizonytalanságban élek, hogy fog-e még hívni, gondol-e még rám egyáltalán!Ma is hívott, hogy jövő héten tudunk találkozni, de közben folyamatosan úgy éreztem, hogy taszít magától. Megjegyeztem neki, de azt felelte, hogy szó sincs ilyenről. Olyan ambivalens ez az egész, mintha maga sem tudná, mit szeretne valójában: akar is engem, de közben bánt is, mert valahol szerintem lelkiismeretfurdalása van a családja miatt.
Mit érez valójában, mit szeretne ebből a kapcsolatból kihozni? Választott lapom az üzenet.

Köszönöm! Adrienn