Kedves Jósnő!
30 éves, házas, gyerekes anyuka vagyok, akihez a legközelebb mindig az anyukája állt. Sajnos nem vettük észre a testvéremmel, hogy szüleink házassága megromlott. Igen korán házasodtak össze, anyukám 16 éves volt. Apukám nem gondolta, sőt észre sem vette, hogy megromlott a házasságuk, csak anyukám érezte magát szolgának, akivel mindig lehet kiabálni, ő meg csak tűrt, nem egy nagy hangú asszony. Addig fajultak a lelkében a gyülemlett dolgok, hogy felvette a kapcsolatot középiskolás 5 hónapig tartó szerelmével és az lett a vége, hogy találkozgatni kezdtek. Nekünk nem szólt, míg ott nem tartott a dolog, hogy elhagyja aput érte. Ott a probléma, hogy 300 km-el odébb lakik ez a szerelme. És odaköltözne hozzá, messzire tőlünk. Nekem egy másfél éves kislányom van és nem szeretném, ha nem ismerné a mamáját, illetve én se tudom megemészteni, hogy elmenne, pedig felnőtt nő vagyok. El is ment anyukám, nagyon jó volt neki, de mi elkezdtünk neki nagyon hiányozni és hazajött. Bízott benne, talán apu észbe kap, de nem változott semmi otthon. Kicsit bánja már hogy az első honvágyra hazajött, mert szereti azt a férfit. Apu is változott valamennyit, de nem az igazi, mert szemrehányások hadát hallgatja anyukám. Visszamenni most nemtud, mert a buszjegyre sincs pénze, de lehet hogy válni fognak. Még nagyon nem tudni mi lesz. Szeretném tudni mi fog történni, és hogy ebbe bele lehet e segíteni? Szeretnék változtatni a jövőn, ha bele tudnék szólni, mert az anyukám a mindenem, de nem biztos, hogy ezt nekem szabad. Nagyon kíváncsi vagyok Ön mit ír, mi lesz velük, hogy felkészülhessek, ha rosszabb történne. Nagy köszönettel várom válaszát: Éva