Tisztelt Szakértő!
Hosszas gondolkodás után vettem magam arra,hogy Önhöz forduljak!
34 éves magamat érettnek valló nő vagyok, egy kislány édesanyja.
válásom után nagyon vágytam egy igazi családra. amikor megismertem a férfit,akiben az igazi társat láttam, még kapcsolatban volt. mikor megkérdezte,hogy ha nem lenne kapcsolatban,szóba állnék-e vele,én igent mondtam,tudván,és látván,hogy a kapcsolata nem boldog az akkori társával,ő pedig egy hét múlva már teljesen szabaddá tette magát, pedig volt egy közös kislányuk az élettársával.mondván,miattam megéri a kockázatot megtenni..... sokáig lelkifurdalásom volt emiatt,és nem is tudtam mélységesen az érzelmeim vállalni,kimutatni.de nagyon akartam őt, az igazit láttam benne, így komoly dolgokba is belevágtunk együtt. 2 év után most velem is ugyanezt megtette. megismert egy nálam fiatalabb,energikusabb lányt,aki miatt most engem is egyik napról a másikra eldobott. Nem érdekli sem a közös ház,sem a gyerekeink, csak az,hogy most nagyon jól érzi magát a nála 12 évvel fiatalabb lánnyal,akinek semmi élettapasztalata nincs,nincs gyereknevelési tapasztalata, semmi egzisztenciája. azt mondta túl sok volt a feszültség,és nem érezte hogy szeretem,nem mutattam ki,és neki erre van szüksége.próbáltam helyre hozni, és őszinte tiszta szívből éreztetni vele,mennyire bánt,hogy nem mutattam,nem tudtam igazán kimutatni az érzelmeim,de ő már teljesen rideg,közönyös velem, egyetlen rezdülést nem látok rajta,sem lelkifurdalást. szakításunk után 1 héttel kitette a közös képeiket,és máris az otthonába vitte a lányt,aki úgy jár kel,mintha mindig is ott lakott volna. azt mondja,nem a lány miatt döntött, és nem csalt meg, a lány csak erőt adott neki, és megbeszélték ha mi szakítunk,akkor ők megpróbálják. azt mondja nagyon boldog,és engem már nem szeret.... el is fogadtam és szeretnék túllépni,de úgy érzem,elveszítettem önmagam. mindig is erős nőnek tartottam magam,aki talpra tud állni minden helyzetből,de most úgy érzem,ez nem megy. a volt páromból mindig is hiányoltam az erőt, a határozottságot,hát most a szakítás óta megerősödött, és olyan lekezelően viselkedik velem, amit álmomban sem gondoltam.... nagyon sokat tanult tőlem gyereknevelés terén,és egyéb dolgokban is, amit most más élvezhet,mással valósítja meg az én elképzeléseim, és ötleteim.....
ez fáj a legjobban, mert amiket most tesz,arra én vágytam. pl az,hogy kiálljon mellettem,akár a szülei,akár mások előtt, de ezt én pl sosem éreztem,mindig is azt éreztem,neki a barátai véleménye sokkal jobban számít.ez a kis 22 éves lány meg teljesen elvarázsolta.lelkifurdalás nélkül szeretgetik egymást a szemem és a gyermekem láttára...
én ,aki mindig is erősnek hittem magam,most nem tudom hogyan tovább....
válaszát előre is köszönöm :-)

Kedves Szakértő!
Alvás problémáim vannak. Párommal távkapcsolatban vagyunk, amikor találkozunk igyekszem amikor lehet a közelségét magamba inni, ösztönösen is nyugtat, főleg, attól függ ugyan modoránál fogva, a megbántások, tüskék hogyan munkálkodnak bennem. Ahogy gondolkodok magamon úgy gondolom tudat alatt valamit felszínre hozhat a párom, ugyanis apura emlékeztet, úgy gondolom kiskoromból valami visszamaradt, így majd fel kell keresnem szakembert. Augusztusban nehezebb időszakunk volt némileg a párom hangulata miatt. Aztán volt jó időszakunk, mikor jobban esett közelebb lenni hozzá, akkor haza kellett mennem és azóta ez a közelség érzés jobban hiányzik, nehezebben alszom el hiába vagyok kifáradva. Vagy átesek a holt ponton és még az is hozzá tesz. Mi lehet ez, hogy hiányzik a közelség? Kiskoromból mi maradhatott vissza? Párom távolság tartóbb típus, otthonról hozza és csalódásai is voltak. Az érzelmi biztonság nincs a helyén. Egyikünk lelkében sem. Sajnos egymásban is csalódtunk, de tudom minek a következtében lesz a csalódás. Szóval mit lehet ezzel az alvásproblémával kezdeni amég el ne jutok szakemberhez?

Kedves Éva!
Ismétlődő depresszióval küzdök.Kisfiam 4,5 éves.A gyes 3. évében alvászavarral,hányással,hasmenéssel is küzdöttem,ami nagyobb stressz hatására máig előjön időnként.Sajnos a férjem nem támogat,hanem ellenséges velem ilyenkor.Egy alkalommal bántalmazott is a gyerek előtt.Gyakran káromkodik a gyerekre,és rám is.Az elmúlt 3-4 hónapban újra jelentkeztek a tünetek,melyhez dühkitörés is társul itthon.Kiabálok,csúnyán beszélek.Már nemcsak a férjemmel,a kisfiunkkal is.
Már másfél éve újra dolgozom,ez valamit enyhített a tüneteken,hogy újra emberek között vagyok,de egyben újabb stresszforrás is,mert nagyon rossz a munkahelyi légkör.Voltam több alkalommal is pszichológusnál,azt mondta normális vágyaim vannak,(sajnos mindenben negatívan áll hozzám a férjem,nem járhatok el tornázni,nincs semmilyen kikapcsolódási,feltöltődési lehetőségem).
A gyermekem miatt írok Önnek,vigyem-e pszichológushoz.Néha őt is lekiabálom,csúnya szavakkal illetem,aztán úgy kompenzálok,hogy szinte mindent megengedek neki,kivéve,ami veszélyes.Ő is kiabál,rámüt,ha valamit nem engedek.Nem tudom a rossz házasságunkkal okoztunk-e maradandó kárt a gyermekünkben.Rettegek ettől.Helyrehozhetó-e ha elválok,illetve ha sikerülne elmennünk párterápiára.Lehet-e még a kisfiam egészséges lelkületű felnőtt?
Az óvónők elmondása szerint az oviban nincs vele gond,bár néha csúnyán beszél.
Köszönöm válaszát. Kati

Kedves Éva.
A férjemmel nagyon sok problémánk van, hét éve vagyunk együtt, van egy másfél éves kisbabánk. A problémám a következő, elég sok problémánk volt, pl anyagi gondok, stb., a férjem emiatt az italozáshoz nyult, most már napi szinten alkohol befolyása alatt áll, nagyon rossz nézni ahogy tönkre teszi magát és ezzel együtt a családját is. Bármit mondok neki nem hallgat rám, mindenki azt mondja hogy hagyjam el őt, de én inkább segíteni szeretnék neki. Kérem adjon tanácsot hogy mit tehetnék ebben a helyzetben?

Kedves Éva! A következő kérdéssel fordulok Önhöz. 44 éves vagyok, a jelenlegi párommal 5 éve vagyok előtte 20 évig tartott a házasságom amiből született egy lányom,aki most 14 éves. Az utóbbi időben a párom és a lányom kapcsolata kissé megromlott. Már nem beszélnek szinte egymással. ezért köztünk is adódott némi nézeteltérés, szinte a válás gondolatáig kerültem, de aztán megbeszéltük a gondokat. Ez a kibékülés azonban a lányomnak nem tetszik, és választás elé tett vagy a párom vagy ő , ha nem válok el akkor ő elköltözik itthonról. Nem tudom melyik ujjamat harapjam? A köztük lévő kapcsolat megromlása talán annak is köszönhető, hogy ő erősebb egyéniség és átvette tőlem a nevelést. A szigorúbb nevelést a lányom sokszor kötekedésnek vette. Nem szeretném sem a páromat sem gyermekem elveszíteni. Köszönöm!

Kedves Éva. A kérdésem a következő. Sokféle lelki problémám volt az életben, evészavar, depresszió és más dolgok és ezek közül egyik a pánik. Majdnem tíz évvel ezelőtt nagyon súlyos állapotban voltam, de senkihez nem fordultam vele, olyannyira, hogy gyakorlatilag még anyám se tudta (bár amúgy is hülyének nézett volna miatta, hisz mikor elmeséltem neki, annak nézett). Az elmúlt években sokat változtam, oldottabb, derűsebb lettem, de sajnos a pánik nem múlt el teljesen. Itthon nincs, de utcán elő-előjön, méghozzá nyeléspánikkal. Ez azt jelenti, hogy sürgősen nyelnem kell, hogy megőrizzem a nyugalmamat, a biztonságérzetemet, mert hirtelen félelem jön rám. Nem bírom a tömeget, a metróba már rég nem mentem le és egy jó ideje félek átmenni a zebrákon, főleg a szélesebbeken, mert az olyan nyílt tér és félek... ez nagyon rossz. Már arra is gondoltam, hogy mindezek előző életemből származó félelmek, pl. a nyelészavar utalhat rá, hogy talán megfulladtam és hasonlók. De reinkarnációs utaztatásra félek elmenni. Más problémáim is vannak, hisz sose volt még igazi párkapcsolatom, holott 39 éves leszek, nincs munkám jó ideje, kevés az önbizalmam, nem vagyok "életrevaló" a szó gyakorlati értelmében. Azt szeretném megkérdezni, hogy mindezeket a problémákat hány ülésben lehet rendbetenni a kineziológiával? Igazából az elsődleges kérdés a pánik most, mert az gyakorlati kellemetlenséget okoz, elkerülő magatartást is folytatok miatta és olyan irracionális az egész, ami engem nagyon zavar, hisz mindig mindennek az okát és értelmét kerestem. Sajnos nincs elég pénzem arra, hogy állandó, sokalkalmas terápiákon vegyek részt, ezért teszem fel a kérdésem. A pszichiáternő, akihez néha járok a kerületi rendelőbe, persze felírt egy antidepresszánst, mint a pánik adekvát gyógyszerét, de el szoktam felejteni bevenni és nem is szeretnék ilyesmit szedni, amellett, hogy ettől nem leszek okosabb, ez csak egy tüneti kezelés. És ha holnap kitör a harmadik világháború és nem lesz gyógyszergyártás? Én ezzel nem elégszem meg. Elnézést, hogy kicsit hosszú lett a kérdés, nagyon köszönöm a válaszát, üdvözlettel Veronika.

Kedves Éva!

Azért írok Önnek, mert tudni szeretném, hogy az adott helyzetben helyesen gondolkodom vagy sem, és ha nem, akkor mit tehetnék.
Apám özvegyemberként egyedül él, tőlem 15 km-re. A húgaim a közelében laknak, egy utcában az apámmal, mindenki külön házban él a családjával. Apu 2015.01.01-jén agyvérzést kapott, és a bal oldala azóta sem jött rendbe teljesen. Három hónapig volt kórházban itt Budapesten, ahol én is élek. Hárman vagyunk testvérek, így beosztottuk egymás közt, hogy ki mikor megy látogatni a kórházba. Én heti két napot vállaltam, a hétvégét nem. Az utolsó hónapban már csak hetente egyszer mentem a kórházba. A testvéreim kérdezték, hogy miért nem megyek fel a hétvégén, mire felsoroltam a válaszaimat: hétvégén takarítok, főzök, mosok, mert hétköznap 17 óráig dolgozom. Mire mindezzel végzem, már délután 15 óra. Van három fiú gyerekem, 21, 20, 14 évesek. A nagyobbak is velünk élnek. A kisebbikkel még tanulni szoktam a hétvégén és én is nyelvvizsgára készülök, ami határidőre kell teljesítenem. Tőlünk a kórház tömegközlekedéssel 1,5 óra, hazafele ugyanennyi, az ottlét pedig 1,5-2 óra volt mindig. Ha szombaton látogatóba megyek, akkor este érek haza, mint hétköznap. Csak a vasárnapom maradt volna, hogy tanuljak, pihenjek és feltöltődjek kissé, mint akármelyik ember. Így két hétköznap mentem látogatóba, olyankor kicsit hamarabb eljöttem a munkahelyről, amit később le kellett dolgozni, és így is este fél tízre értem haza. Akkor indítottam mosást, mert öt fős családnál mindig megy a gép, és olyan is volt, hogy mire lejárt a gép, én elaludtam, és hajnalban teregettem, amikor felébredtem. Szerintem megterhelő időszak volt, a vizsgámra sem tudtam kellőképpen készülni.
Az egyik húgomnak négy gyereke van, közülük kettő még kicsi, egy három éves és egy fél éves. Így ez a testvérem 1 hónap után már nem is látogatta apámat. Ráadásul a férjét is baleset érte, begipszelték a lábát, így nem tudott vezetni. Autó nélkül pedig nem indult el.
A másik húgom is dolgozik, mint én, négy órakor végez. Mindig akkor tudta látogatni apánkat, ha a férje szabadnapos volt. Így ő eleinte három napot ment egy héten, majd kettőt, végül egyet. Azért igazodott a párja szabadnapjához, mert akkor tudtak gépkocsival menni, ugyanis Mogyoródon laknak. Én pedig hozzájuk igazodtam, hogy ne egyszerre legyünk ott apunál. Mivel ők kocsival jártak, így a szennyest is ők vitték haza, és a tisztaruhákat is ők vitték be. A húgaim háza egy utcában van apáméval, így a kutyájának is ők adtak naponta egyszer enni.
A bajok ott kezdődtek, hogy elvárták volna, hogy többször menjek apámhoz, mint heti két alkalom, és vállajak hétvégét is, annak ellenére, hogy az egyik testvérem egy hónap után be sem járt hozzá, a másik pedig ugyanúgy lecsökkentette a heti három látogatást kettőre, majd egyre. Az volt a problémájuk, hogy a mosást és a kutyát ők intézik. Meg is szakították velem a kapcsolatot, mert nemet mondtam a többszöri látogatásra.
Apu jó helyen volt, egy rehabilitációs intézetben, és én nem gondoltam úgy, hogy minden nap bent legyen nála valaki, mert mindannyian elfoglalt, dolgozó, családos emberek vagyunk. Ahogy javult az állapota, még inkább így gondoltam. Nagyon fárasztó volt ez a három hónap.
Végül április közepén apámat hazaengedték. Elmentem hozzá egyik vasárnap, de a ház rendben volt, főztem volna, de nem kérte, mert vitt neki enni az egyik testvérem. Így beszélgettünk pár órát, majd hazamentem. Következő hétvégén a 20 éves fiam ment el apuhoz, és elvitte a kórházba kocsival, meg még ahova szeretett volna eljutni. A harmadik hétvégén apu hívott, hogy menjek ki hozzá. Én pedig úgy érzem, hogy nekem sem időm, sem energiám nincs havonta többször kiutazni Mogyoródra hétvégén. Én ilyet nem is kérnék senkitől. A vasárnap az egyetlen nap, amikor a férjemmel egy teljes napot találkozom, az egyetlen pihenőnapom és az egyetlen olyan nap, amikor nem hullafáradtan ülök le tanulni. A férjem szakács, így a munkanapján éjjel jön haza, olyankor nem is találkozunk, vagy csak egy-két szóra. Mondtam apunak, hogy havonta egyszer tudok elmenni hozzá, de az az igazság, hogy ezt is megterhelőnek érzem (ezt nem mondtam neki).
Haragszanak rám a húgaim, az apu nem haragszik, de nem is érti meg, hogy mennyire ki van számolva minden percem. Ha a közelünkben lakna, akkor fél órát az ember nem sajnálna a napjából, de így eljutni hozzá, majd haza, az az ottléttel együtt egy fél nap.
A gyerekeim, férjem látják, hogy miről beszélek, és velem értenek egyet. Mégis zavar, hogy a testvéreim rossznak látnak, az apám pedig úgy érzem, követelőzik.
Önnek mi a véleménye? Nekem kellene többet tennem?

Üdvözlettel: Zita

Tisztelt Szakértő!
Párommal 4 éve vagyunk együtt, 2 éve együtt is élünk. Nekem van egy 10 éves kisfiam, akivel együtt költöztem hozzá. Neki két gyermeke van egy 13 lány és 10 éves fiú. Szépen élhetnénk, de a párom, folyamatosan szabályokat állít a saját lakásában. Például, hogy álljon a szék, a szőnyeg stb. Mindig valamit rosszul csinálok. A két gyerekét rajongásig szereti, sokszor már túlzásnak látom amit tesz. Minden harmadik héten velünk vannak a gyerekek, két hétig anyukával. A volt felesége nagyon sokat beleszól az életünkbe, rengeteg kritikát kapunk. A párom alkalmazkodik hozzá, mindig a gyerekek az indok. Az én fiamat nem bírja elviselni. Mindig valamit rosszul csinál. Sumáknak, flegmának nevezi a kisfiam, holott az ő 10 éves fia is hasonló. Most ebben a korban vannak. Ha a két fiú összeveszik, mindig az ő fiát védi, holott nem is láttuk, hogy mi történt. Tegnap este a kisfiam odabújt az ágyba mellém, hogy közösen tévézzünk, ekkor már az ő gyerekei nem voltak velünk. Párom még tett vett a lakásban. Mire ő is lefürdött, a kisfiam már át is ment a szobájába. Szerinte ez nem való, a mi ágyunkba semmi keresni valója nincs a gyereknek. Még jó hogy a kisfiam nem hallotta. Így is szinte semmilyen kapcsolat nincs közöttük.Véleménye szerint a kisgyereknek kéne nyitni felé. Egyre nehezebben viselem. Az én baráti társaságom és a családom is véleménye szerint lenézi őt, nem igazán akarja hogy a kapcsolatot tartsuk velük. Kizárólag az ő barátaihoz járunk, nagyon ritkán megyünk a szüleimhez, az én barátaimat együtt egyáltalán nem látogatjuk. Az ő barátairól áradozik. A volt felesége családjából több emberről is úgy beszél, mintha még mindig a rokonai lennének. Sokat mesél a múltról, nincs olyan nap, hogy a volt feleséget ne említené valamilyen formában. Igaz általában negatív dolgok kapcsán jön szóba. Az ő lakása jobb mint az enyém, az ő autója szintén. Ami nekem van, az mind-mind sokkal rosszabb. Mániákusan őrizgeti a múltbéli tárgyakat, szinte semmit nem akar lecserélni és kidobni. Ha a festésre kerül sor, az a terve, hogy ugyan ez a szín és minta maradna ami jelenleg is volt, amit még a volt feleségével választottak.
Viszont másoknak nagyon szépen beszél rólam, már többen mesélték, hogy milyen jó nekem, mert a párom ennyire szeret, milyen szépen beszél rólam.
Miért van ez? Menjek vagy maradjak? Érdemes energiát fektetnem ebbe a kapcsolatba? Miért bánt, ha másoknak meg áradozik rólam, hogy milyen boldog velem? Mi az igazság? Válaszát köszönöm!

18 éves lány vagyok. Október 20-án volt az első olyan rosszullétem, mikor egész éjjel nem tudtam aludni, reggel erőtlenül, hányingerrel és fáradtan keltem fel. 1-2 napig tartott ez. Közben az járt a fejemben, hogy "Mit fogok csinálni akkor?" "Mi történik ha?". Ezek a mondatok napi szinten elhangoznak a fejemben, pánik szerűen. Novemberben szintén rosszul lettem, de akkor 21-22-én. Decemberben is, csak akkor nem döntött ágynak. Ugyanígy januárban is, de akkor is legyőztem kis küzdéssel, de rettentő rossz volt úgy iskolapadban ülni. Most szintén ez történt, de csak 1 napos volt az egész, mert a Valeriana Relaxxal, Magne B6 magnéziummal és citromfû teával én győztem, csak egy éjszakát nem aludtam. Ha eső idő következik, előjönnek pánik szerűen a kérdések és a fura érzés a testemben, amit nem tudok elmagyarázni milyen és mihez hasonlítható. Sokan mondták, hogy stressz alapon van, ami szinte mindenkinél előfordul. Tavasszal elszerenék menni kineziológushoz, hogy feloldjon, hátha tud segíteni. Addigis tudna valami tanácsot adni esetleg? Előre is nagyon szépen köszönöm: Ági

Kedves Éva!

Jelen pillanatban nincs kihez fordulhatnék problémáimmal,pedig majd bele halok!
A én és a nejem kapcsolatáról lenne szó,amit borzasztóan elrontottam!
7 éve vagyunk házasok,és két gyönyörű kisfiúnk van!!!!
Nem foglalkoztam velük eleget,és persze a nejemmel sem....
Hazudoztam...nő ügyek... egy ideig nem is dolgoztam,aludtam egész nap..stb.
Eljutott arra a pontra hogy véget vet a kapcsolatunknak!
Mindent megpróbálnék, megtennék értük,mert hiszem hogy van még remény és sosem késő!!
Próbálok nyugott maradni,de már nem bírom.... Nagyon szeretném rendbe hozni,de szükségem van segítségre,hisz igazán akarom!!!!
Ő hajthatatlan,de ha nem próbálom meg.....
Magamnak és édesanyámnak is bizonyítani szeretnék,hogy igen is képes vagyok rá,és akik már nem hisznek bennem!!!!
Kérem Éva, segítsen mit tegyek?
Mivel hódíthatnám vissza?

Válaszát előre is köszönöm!!!

Kedves Éva!
Nagyon jó tanácsokat ad másoknak, de közülük sok megvalósíthatatlan. (ezt ön, mint kineziológus tudja, ezért vannak az érzelmi blokk oldások) Ha valaki dühös, mérges, a másikra akkor nem tudja őt szépen elengedni, mert folyamatosan jelen van a kapcsolatukban a düh. Ebben vagyok én is, szeretném azt a dühöt, haragot elengedni, amit érzek amiatt, hogy több éve egy leehetetlen élethelyzetbe kényszerített a párom, egyedül kűzdök meg mindennel, tőle megvetést, kritikákat kapok, semmiben nincs mellettem, de a válást nem intézi, csak mondogatja, és nem tudok ezért nem dühös lenni és haragudni rá. Mit javasol, hogy lehet elengedni azt a dühöt és haragot az életemből?
Éva

Udvozlom
42 eves no vagyok ket eve elek egyutt a parommal. Mind ketten egy szerelmet hagytunk hatra mikor megismerkedtunk es rogton egymasra is talaltunk de szerelmesek sosem voltunk. Ami nekem rosszul esett mindig hogy a neten mas nokkel beszrlget es udvarolgat nekem sosem bokolt vagy dicsert meg valamiert ajandekot sose kaptam. Csinaltunk egy kizos vallalkozast es a nyaron nem fizettek ki minket rmuatt sokat veszekedtunk nrkem lett egy auras migrenem depresszioval igy kozel 9 honapra munkakeotelen lettem .elinte meg csak csak tamogatott de eszrw vettrm hogy nem hiszi rl a betegsegem ami hetente kinzott es allando frjfajasom volt. Ket honapja megismerkedett egy novel akivel eleg szoris lett a viszonyuk de szex nrm volt koztuk es a parom nem is akar. Ez azert fontos mert ugy dontottunk hog nem maradunk egyutt de kb egy honapja o probalunk egyutt maradni en kertem ot hogy mistmar tenyleg hagya abba mert ez nem netes beszelgetes hanem egy hus ver ni es az amugy is keves onbizalmamnak ami a betegseg a hizas niatt kialakult ez nem tesz jot. O tovabra is tartjs s novrl a kapcsolatot es akkor is beszelgetnek ha en ott vagyok nem ertrm miert skar velem matadni ha sajat bevallasa szerint emiatt a csajozas miatt nincs lrlkiismeret furdalasa. Nagyon szetet dr sokszor eszre srm veszi hogy ott vagyok mellette vagy jatszik vagy nem tudom mit cdinal de a trlefon m8ndig a kezebe van en mar jobban vagyok felek meg a migrentol mert nem tudom mikor jon.de mar nem vagyok depis ujra dolgozom es mar fogytam is. Nem tudom mit trgyek hogy viszonyuljak hozza??

Tisztelt Aranyosi Éva!
37 éves nő vagyok, kb. 18 éves korom óta pánikbetegségem van (az orvosok megállapítása, és a tüneteim szerint)
A betegség, huszonéves koromban egy időre megszűnt, teljesen elhagytam a gyógyszereket,
aztán ismét előjött és újra pszichiáterhez kellett fordulnom, újra gyógyszerek stb. Sajnos ma odáig jutottam, hogy csak a gyógyszerekkel tudok teljes életet élni, velük jól érzem magam, úgy mint egy normális egészséges ember.
Kipróbáltam, azt is hogy csökkentettem a gyógyszereket, de elvonási tüneteim és éjszakai pánikrohamaim voltak, halálfélelemmel, erős szívdobogással, remegéssel.Azóta nem merek gyógyszer nélkül lefeküdni. Nem tudom mi lehet az oka a neurológus szerint neuraszténiám van. A családomban nincs probléma, a szüleimmel mindig jól megvoltam, jó gyermekkorom volt, soha nem bántottak,szeretetben éltem velük. A párkapcsolataimra sajnos ez már nem volt jellemző. Sok csalódásom volt, házasság, válás, rossz kapcsolatok stb. A jelenlegi kapcsolatom 5 éve tart, sajnos nem zökkenőmentes, egy uralkodó típus a párom és sajnos nem érti miért szedem a gyógyszereimet, nem tudja felfogni mi ez a betegség...nem segít nekem ebben, és szerintem nem is akar, vagy nem érdekli.
Nagyon szeretnék leszokni a gyógyszerekről, és nélkülük élni, teljes életet, ezért fordulok Önhöz, segítségét előre is köszönöm!

Kebves Eva koszonom a gyors valaszat azt szeretnem meg kerdezni hogy parkapcsolatom ezek szerint ilyen vetuletel van az egezsegemre hogy erdemes lenne e valamilyen gyogyszert szednem stressz oldasra? A parom az ilyen nem tudom megvaltoztatni de viszont acsaladot nem szeretnem amiat felbomlasztani szeretnem kerdezni az on velemenyet hogy hogyan tudnek igy elni a kapcsolatunkban tovab az o valtozasa nelkul? Nekem a baratok mondtak hogy tul sokat varok el magamtol mivel edesanyamat is en gondviselem minden teren beleertve anyagiakat is szeretnek tanacsot kerni hogy tudnek en megvaltozni hogy a parom is annelkul valtozon hogy kulso jeleit venne anak hogy radikalisan probalok ra hatni kerem tanacsat azzal kapcsolatban is hogy mar eleg reg a hazi munka javat is en vegzem mosas takaritas utobit mar mar betegesen lehet hogy ez egy kenyszer cselekves?? Valaszat es segitseget koazonom

Kedves Eva 34eves ferfi vagyok es12eve elek parkapcsolatban gyermekorom elreg nehez es rossz volt edesapam sokat italozott es ezt mindig agressziven rajtunk adta ki mindig menekulni kellet ejszaka kellos kozepen mert nem lehetett vele italos allapotban egy lakasban maradni majd kesobb mire nagykoru lettem ezek az apukam altali agressziv viselkedes a tolem valo tartastol enyhebbek lettek majd kesobb azt vettem eszre hogy halal felelmem lett a szivem hol gyorsabban hol lassabban vert volna de ezt megtanultam magamtol kordaban tartani mostanra mar ezek a tunetek nagyon ritkak lettek mindig probaltam a gondolataimat ezzel kapcsolatban kontrolalni aztan kesobb parkapcsolatom lett akivel mai napig egyutt vagyok letegy kozos gyerek 8 eves a parom eleg nagy szaju es teljesen az en elentetem allitolag ismerosok barataim szerint o hordja a nadragot nalunk eleg sokat vitatkozunk apro csepro dolgokon tobbszor mar szetkoltoztunk de mindig ossze jottunk mar kb ketto eve nincs ilyennagyobb vitank probal engem uralni es iranyitani o agresszivabb mint en lobbanekony en az elentettje vagyok a kerbesem hogy a pajzsmirigy betegsegemnek lehet koze az eletvittelemel alkoholt nem iszom dohanyzom es pajzsmirigy cisztat talaltak a bal lebenyemben 20mmszer12mm utobbi idoben kb18 kg ot lefogytam hazi orvosom szerint nincs komoly baj a verkep nem mutat olyan jeleket viszont verszegeny is lettem kozben kevesebbet eszem es ritkabban akerdesem lelki eredetu lenne a mostani pajzsmirigy betegsegem valaszat koszonom

Kedves Éva!
Párommal 1,5éve élek együtt és én néha úgy érzem hogy nem szeret eléggé szokta mondani meg érezteti de régebben még mondta hogy az exbarátnője elhagyta őt és nagyon ki volt és azért nem mer szeretni már annyira ez megmaradt bennem lehetséges ilyen? A másik dolog nem tudom ezt miért csinálja az egyik közösségi oldalon mindig rákeres a két exbarátnőjére és ugye ott látja a képeit mi történik velük stb... ezt én látom és elég rosszul esik ilyenkor azt gondolom hogy még szereti az exbarátnőjét aki miatt ki volt nagyon pedig az már nagyon régen volt mit kellene tennem?
Válaszát előre is köszönöm.

kedves Aranyosi Éva szakértő nő
6 éve vagyunk együtt a párommal és sajnos ez alatt az idő alatt el laposodott a kapcsolatunk sokat veszekedtünk egymással szavakkal bántotuk egymást de soha nem léptünk fére a kapcsolatunkban. De sajnos be lépet egy harmadik aki uj szerelmet uj életet igért neki és ez után ő kételkedni kezdett benünk és a kapcsolatunkban és most oda jutotunk, h mind ketten kétségek közott gyötrődünk ő nem tudja, h mit tegyen fél attól, h ha együtt maradunk továbbra sem fog változni a helyzet és ismét vissza esünk ugyan azzokba a hibákba amikbe ezelött. De most is a minden napokat együtt töltjük én fel ajánlottam neki azt, h legyünk külön de ö azt mondta, h ezt nem akarja töltsük ugyan ugy együtt az idött. Az a harmadik pont a szomszédja ugy, h szinte mindig látja és régebb óta ismeri mint éngem és azt is mondta, h ö szerinte az a harmadik komolyan szereti öt én azt mondtam, h ha ennyire biztos akkor minek nem próbálja meg vele és azt mondta, h nem tudja nagyon kétségbe vagyok esve fogalmam sincs, h mit tegyek hagyam el vagy harcoljak vagy nem tudom mit csináljak és annyira össze vagyok zavarodva, h nem tudom már 100% biztosságal h mit érzek iránta nem tudom szépen kérem segitsen mert nagyon kétségbe vagyok esve egyik oldalam nem akar el vesziteni egy 6 éves kapcsolatot a másik pedig nem akkar boldogtalanságal és bizalmatlanságal élni egy kapcsolatban. Amugy az egész igazi nagy szerelem mert mind ketten ugy keztuk a kapcsolatott h neki is az első barátnöje vagyok és ő is nekem az első barátom.

Kedves Éva!
Élettársam 20 hónapja előzetes letartóztatásban van! Gyermekünk 15 hónapos! Crohn-beteg vagyok! Anyagilag nagyon rosszul álluk,mivel csak GYES-t kapok és lakáshitelem is van! Jelenleg a nyugdíjas szüleim támogatnak minket! Mióta a párom bekerült pszichológushoz járok! Sokat segít,főleg a beszélgetések miatt,de sajnos csak ritkán tud fogadni! A környezetemben nem sok ember maradt,akivel megoszthatnám a gondolataimat,a családom pedig nem vevő az ilyen beszélgetésekre! Nagy szükségem lenne kiadni magamból a dühöm,haragom,amit a párom iránt érzek! Időközben kiderült,hogy amivel vádolják a párom nem ő követte el,de a bizonyítás nem sikerült eddig,első fok sem történt még meg! 1 éve hallgatom,hogy a következő tárgyaláson hazajöhet! Eddig 13 volt,mindegyiknél rákészültem,hogy újra együtt lesz a család,és mindegyik után összezuhantam hogy mégsem! A bizalom elvesztése,a bizonytalanság a jövőt illetően,a nehéz hétköznapok a gyereknevelésben,a szüleim elnyomása az anyagi támogatásuk miatt,a lakóhelyem megjegyzései felemésztenek! Minden napom azzal telik,hogy azon aggódom mi lesz velünk,a kislányommal,a betegségemmel? Megvárjam-e a párom vagy kezdjek új életet? Abban kérem segítségét,hogyan vészeljem át a hétköznapokat,hogyan maradjak kiegyensúlyozott? Van-e valami módszer,amit alkalmazhatnék? A sportolást már félig-meddig elkezdtem! :) Köszönettel:Sz Zs E

Tisztelt Cím!Van egy 3 èves lànyom,apukàjàtól elvàltam.A lànyom elèg hiszitek ès makacs,mindig sajàt akaratàt szeretné érvényesítélni!Én nevelem,van egy pàrom,aki õt nehezen viseli,viselkedèse miatt!1 ève vagyunk màr együtt,de miatta nem merünk összeköltözni!Mit tegyék a lányommal ès a pàrommal?Mérjék e ôssze költözni?Köszönöm,Szilvia

Kedves Éva!
25 éve élek a párommal,akit a világ legjobb férjének,legnagyszerűbb társának gondoltam.Pár napja 19.-én kiderült hogy megcsal.Nekem azt hazudta hogy dolgozni megy, hogy egy bizonyos szervezet gyűlésére megy,közben meg egy más nő ölelte.A világon semmit sem vettem észre.Engem ugyanúgy szeretgetettmtakargatott éjszaka,és bújt hozzám.Mikor kiderült,véletlenül,a kezébe adtam egy bőröndöt és elküldtem.Egy világ omlott össze bennem.Soha ilyen fájdalmat,soha ilyen bánatot nem érzetem még.Pedig nagyon megtépett már az élet.1 éjszakát volt tőlem távol,már reggel kérte sms-ben hogy bocsássak meg.Felhívni nem mert.Mondtam neki, hogy jöjjön haza,hisz ezt meg kell beszélnünk.25 boldog évet nem lehet csak úgy eldobni.Visszafogadtam,mert mindennek ellenére szeretem,és szerettem is mindig.Ő engem, minket választott,újra,és nem azt a ,nem mondom meg milyen nőt.Megesküdött hogy mindent jóvá tesz, és szeret.sírva,zokogva,mert nem akar elveszíteni.Nagyon megritkult közöttünk a szex az utóbbi időben,sokszor volt merevedési gondja.Pont ezért,hogy neki ne legyen rossz, nem kezdeményeztem.És egy másik nő karjaiban kereste ami otthon nem volt meg.
Nem tudom mikor tudom átlépni ezt az egészet,vagy tudom e egyáltalán.Először óriási ürességet éreztem, aztán bánatot,fájdalmat.Átéltem a legmélyebb poklot,és a legnagyobb menyországot is,amikor visszajött hozzám.
Most újra kezdtük,sokkal többet vagyunk,leszünk kettesben.a gyerekek már nagyok,elvannak nélkülünk.Azt mondta , nem tudja miért tette, és végig szeretett,naponta írt nekem szerelems üzenetet,és millószor felhívott.Talán kapuzárási pánik,talán a 25 év alatt el laposodott a kapcsolatunk.nem tudom, és nem találok rá magyarázatot.
Tanácsot szeretnék, hogyan tudjak felejteni, és tovább lépni.Nem akarom elveszíteni,szeretem.