SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Segítség, Kismama Lettem! - 2. rész

[cikkei] - 2004-04-24
Ez nem lehet igaz! Ott, a pocakodban szinte észrevétlenül útnak indult egy pici élet, ami belőled, belőletek született. Na és most hogyan tovább? Az érzelmeid a mámoros boldogságtól a csüggedtség legfeneketlenebb bugyráig változnak, egyik percben majd szétvet az öröm, a másikban pedig kétségbeesel a hirtelen jött felelősség súlyától.

S még inkább így van ez a kedvesednél, mikor izgatottan bejelented neki a nagy hírt. Ne aggódj, ha a párod először nem tűnik túl lelkesnek - nehéz ezt a hírt megemészteni, és a férfiakat könnyen megrémíti az egyszeriben kényszerűvé váló családfenntartás szörnyűséges feladata, ami most hirtelenjében az ő nyakukba szakad. Hja, nem csoda, hisz a férfiak többnyire igencsak irtóznak mindattól, ami kötelező. Ha nem így lenne, nem kószálna annyi boldog agglegény a világban. Egyúttal jobb, ha arra is felkészülsz, hogy esetleg életed párja az elviselhetőnél jóval több furcsa reakciót fog produkálni a terhességed alatt, és néha egyáltalán nem úgy viselkedik majd, mint ahogy azt a romantikus lányregények boldog édesapáiról olvastad. Ne csüggedj, mindez meg fog változni a szülés után. Addig pedig a legokosabb, amit tehetsz, hogy rendíthetetlen nyugalommal  megpróbálod a körülményekhez képest jól érezni magad.

Az első hónapok

A reggeli émelygések és szédülések közepette valószínűleg nehéz rávenned magad, hogy még egy nőgyógyászati vizsgálatot is elviselj a terhességed hivatalossá tételének érdekében. Ne izgulj, ezt bármelyik nőgyógyász  megteszi, és már egy ultrahang vizsgálat is elég hozzá. Ha szerencsés vagy, még egy ultrahang képet is kapsz almamag nagyságú kisbabádról (5-6. terhességi hét). Gondoltad volna, hogy már agya, gerince és központi idegrendszere is van, sőt, már a szíve is dobog? A tudat, hogy ott van benned az apró élet, talán elviselhetőbbé teszi a sok kellemetlenséget, ami ezidő alatt kijut neked. Hiába érzed pocsékul magad, senki se fogja átadni a helyét a buszon, villamoson, hisz még semmi sem látszik rajtad. No és persze a főnököd se lesz kedvesebb hozzád és a munkád se lesz kevesebb. Itt az idő, hogy derekasan helytállj, erőt merítve a titokból, amit magadban hordozol. Nehéz megállni, hogy megtartsd a "titkot", de talán még korai volna elmondani.


Vagy mégse? De mi van, ha elveszíted közben a babát (a vetélések nagy része az első 3 hónapban következik be), vagy kiraknak a munkahelyedről? A legjobb időpont a hír bejelentésére talán a 4. hónap. Ilyenkor már ritkábban történik baj, amellett pedig ekkor már kötelező a munkahelyen is közölni, hogy kisbabát vársz. Jó, ha tudod, hogy a törvény alapján a terhesség 3. hónapjától nem rúghat ki a főnököd, akármennyire is acsarkodik rád. De ne aggódj, ehhez a hírhez általában még a legvérmesebb főnök is jámbor jóindulattal gratulál. A rokonoknak persze illik előbb elárulni az új családtag érkezését - hadd legyen idejük megemészteni, hogy egy újabb nemzedékkel öregebbek lettek. (Ez főleg az első unokás leendő nagyszülőket érinti igen érzékenyen, akikben a nagyiról többnyire egy pocakos, ráncosodó, fehér hajú kedves töpörödmény képe él, amivel sehogyan sincs ínyükre azonosulni. Próbáld meg egy kegyes füllentéssel bebeszélni nekik, hogy milyen büszkék lehetnek majd arra, hogy ők kivételesen egészen fiatal nagyszülők lesznek egy olyan nagyszerű unokával, aki akár a saját gyerekük is lehetne.)


Segítség, Kismama Lettem! - 1. rész
Segítség, Kismama Lettem! - 3. rész
Segítség, Kismama Lettem! - 4. rész
Segítség, Kismama Lettem! - 5. rész - Segítség, Szülök!

Fotó: phaendin/FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja