SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Természetes szülés - hosszabb vajúdás

Dr. Vereczkey Attila [cikkei] - 2012-04-17
Hosszabb ideig tart a természetes szülés: az 1960-as évekhez viszonyítva az elmúlt néhány évben két-három órával több ideig tart az amerikai nők vajúdása - írták az American Journal of Obstretics and Gynecology című szakfolyóiratban megjelent kutatás szerzői. Ez persze összefügg azzal, hogy az "átlagos" szülő nő is változott: idősebb lett és nagyobb a testsúlya, igaz, a világra hozott babák születési súlya is nagyobb.

Katherine Laughon kutatásvezető, a Egyesült Államok Országos Egészségügyi Intézeteinek (NIH) munkatársa elmondta, hogy a háttérben lévő okokat nem tárták fel teljesen, de részleges magyarázattal szolgál az epidurális érzéstelenítésben zajló szülések számának emelkedése. Ez a fájdalomcsillapító módszer 40-90 perccel hosszabbítja meg a vajúdás időtartamát.

Az elemzéshez két nagy felmérés adatait használták fel. Az egyiket 1959 és 1966 között végezték közel 40 ezer amerikai nő bevonásával, míg a másikba 98 ezer nőt vontak be, akik 2002 és 2008 között teljes időre szültek. Valamennyi elemzett szülés spontán volt, azaz nem alkalmaztak szülésindítást.

Mint kiderült, az először szülő nők átlagosan 2,6 órával hosszabb időn át vajúdtak, mint ötven évvel korábban szülő nőtársaik, a már szült nők körében pedig két órával nyúlt meg a vajúdási idő. Epidurális érzéstelenítést alkalmaztak a 2000-es években szülő nők 55 százalékánál, míg az 1960-as években csupán négy százalék volt ennek gyakorisága. A császármetszések aránya a korábbi három százalékról tizenkét százalékra nőtt, az összehúzódások erősítésére a szülő nők 31 százaléka kapott oxitocint, miközben fél évszázada ez az arány csak 12 százalék volt.

A kutatók szerint az új megállapítások alapján újra kellene gondolniuk a szakembereknek, hogy mi számít ma „normális” szülésnek.



Dr. Kósa Zsolt, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet szülész-nőgyógyásza és meddőségi specialistája 1985 óta kísér szüléseket, és tapasztalatai alapján a nők általánosságban valóban nehezebben szülnek napjainkban. A szakember szerint ennek egyik oka, hogy mindössze néhány évtizeddel ezelőtt 3000-3300 gramm volt az újszülöttek átlagos születési súlya, napjainkban azonban ez a súly megközelíti a 4000 grammot. A nagyobb születési súly nagyobb koponyamérettel járhat együtt, így a születendő gyermeknek hosszabb ideig tart áthaladni a szülőcsatornán.

A hosszabb szülések másik oka, hogy hazánkban is igaz az a tendencia, hogy a nők egyre későbbre halasztják a gyermekvállalást. Az életkor előrehaladtával azonban a szövetek veszíthetnek rugalmasságukból, ami megnyújthatja mint a méhszáj, mint a hüvelytágulás időtartamát is.

Dr. Kósa Zsolt szerint a harmadik ok, hogy valóban egyre többen használják az epidurális érzéstelenítést, amely rontja a hüvelyi szülés esélyeit, így gyakoribbá váltak a szülésbefejező műtétek, például a vákuum extrakció (vagyis a vákummal segített kitolási szak), vagy a császármetszés. Ennek hátterében az áll, hogy az epidurális érzéstelenítés a szakember tapasztalatai szerint megrövidíti ugyan a tágulási szakaszt, azonban a kitolás lényegesen megnyúlhat. Ezért az epidurális érzéstelenítés mellett szinte mindig szükségessé válik az oxitocinos fájásasszisztálás is, melyre azért van szükség, mert az epidurális érzéstelenítés során alkalmazott gyógyszer gyakran visszavesz a fájások addigi intenzitásából, az oxitocin viszont javítja az összehúzódások hatékonyságát.

 

Fotó: www.foter.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Kicsoda "Zsolt bácsi"? Megdöbbentő vallomások a magyar gyermekvédelem legsötétebb titkairól

Szülőként a legrosszabb rémálmunk, ha a gyermekünket bántódás éri. De mi történik akkor, ha pont azok bántják a legkiszolgáltatottabbakat, akiknek a védelmezésük lenne a feladatuk? Juhász Péter legújabb tényfeltáró videója olyan rendszerszintű visszaélésekre világít rá a magyar gyermekvédelemben, amik mellett egyszerűen nem mehetünk el szótlanul.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja