SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Csak a szülésnél vette észre, hogy terhes...

Dr. Vereczkey Attila [cikkei] - 2011-09-13
A 31 éves Andrea Curry nagyjából 5 kilót szedett fel néhány hónap alatt, de azt hitte, hogy csak a stressztől hízik. Valójában azonban a második gyermekét várta...

Bár meglehetősen nehezen hihető, hogy egy felnőtt nő nem veszi észre magán, hogy várandós, különösen azok után, hogy korábban már kihordott egy gyermeket, Curry azonban váltig állítja, hogy a kilenc hónap alatt még csak fel sem merült benne a gondolat, hogy esetleg babát vár.

„Minden hónapban pontosan megjött a menstruációm, ezért semmi okom nem volt gyanakodni. Amikor az első fiamat vártam, észrevettem, hiszen akkor elmaradt a havi vérzésem, 7-8 hónapon át jelentkeztek a reggeli rosszullétek is. Egyértelműen éreztem, hogy terhes vagyok” - magyarázta az ABC tévécsatornán adott nyilatkozatában.

A nő édesanyja annál inkább gyanakodott lánya súlygyarapodásának láttán, amikor azonban feltette neki a kérdést, hogy nem esett-e teherbe, Curry azzal hárított, hogy stresszesen él, és ennek következtében felszedett néhány kilót.

Egy este aztán hirtelen erős fájdalmat kezdett érezni a hasában és a hátában. Élettársa kihívta a mentőket, akik legnagyobb megdöbbenésére közölték vele: mindjárt szülni fog. „Sokkot kaptam, azt hittem az egészet csak álmodom” - emlékezett vissza Andrea, aki egészséges kisfiúnak adott életet.



Bár a meglepetésgyerek születése először traumaként érintette a nőt és családját, ezt hamar felváltotta az öröm: „Ez az egyik legcsodálatosabb dolog a világon. Mindannyian boldogok vagyunk, és Tyler is örül, hogy kisöccse érkezett.”

A riportban megszólaló dr. Ashley Roman klinikai adjunktus szerint bár ritka, de mégsem teljesen lehetetlen, hogy egy nő ne vegye észre, hogy terhes. A jelenség ilyenkor több tényezőből tevődik össze: a súlygyarapodás betudható egyszerű hízásnak, a magzat lehet inaktív, és a havi vérzés szokásos időpontjában a terhesség idején is jelentkezhetnek úgynevezett áttöréses vérzések, melyeket a kismama menstruációnak hisz.

Dr. Kósa Zsolt szülész-nőgyógyász, valamint a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet meddőségi specialistája egyetért a külföldi szakértő válaszával.

"A fent leírt eset valóban előfordulhat, hiszen a terhesség során is jelentkezhetnek akár bizonyos rendszerességet mutató vérzések, amelyek nem természetesek ugyan, de mégis megjelenhetnek a várandósság időszaka során is. Azonban jellemzően inkább túlsúlyos, és ezzel összefüggően nem rendszeres ciklusú nőknél fordul elő gyakrabban ez a probléma, ezért azt javasoljuk, hogy ha valakinek elmarad, illetve rendszertelen a ciklusa vizsgáltassa ki ennek pontos okát. Az eset kapcsán azonban fontos megjegyezni, hogy nem jellemző, hogy csak a szülés beindulásának pillanatában derül ki, hogy egy nő áldott állapotban van. Annál gyakoribb, hogy a kismama csak a 20. hét körül veszi észre a terhességét, amikor megmozdul a baba, hiszen nem mindenki egyformán érzi a terhességgel kapcsolatos közérzetváltozást és az ahhoz kapcsolatos tüneteket. Azonban ez az eset is rámutat arra, hogy a tünetek sokszor jelen vannak, csak egyszerűen nem tudatosulnak, például a kismama egyszerű emésztési problémáknak tudják be a rendszeresen visszatérő rosszulléteket, ezért is fontos ilyen esetekben elvégezni a terhességi tesztet, illetve felkeresni a nőgyógyászt” - magyarázza Dr. Kósa Zsolt.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Mikor indulj a kórházba szülés előtt? Az 5-1-1 szabály sok kismamának segít dönteni

A szülés előtti napokban szinte minden kismamában felmerül a kérdés: vajon ez már az igazi, vagy még csak a testem készülődik? Az 5-1-1 szabály egyszerű kapaszkodót ad, de vannak helyzetek, amikor nem érdemes az órát figyelni.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja