SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A fókuszolásról - Hatékony érzelmi támaszadás

Novák Julianna [cikkei] - 2011-04-19
A testünk tudja a titkot. Ha tudattalanunk ügyesen elrejti is, testünk jól ismeri titkolt érzéseinket. A fókuszolással feltárhatjuk ezeket, kapcsolatba kerülhetünk velük, megérthetjük az összefüggéseket, és így teret adhatunk a gyógyító változásoknak. A fókuszolás a személyiség változását, fejlődését és erősödését szolgáló eljárásmód, melynek minden mozzanata természetes, velünk született.

babavarasElméletét és gyakorlatát Eugene T. Gendlin filozófus és pszichoterapeuta, a humanisztikus pszichológia jelentős képviselője – Carl Rogers tanítványa és később munkatársa – írta le és fejlesztette tovább. Alapgondolata szerint a testünk jól ismeri érzéseinket, nehézségeinket, dilemmáinkat és ezek hátterét, összefüggéseit. A fókuszolás a figyelem tudatos ráirányítása a különböző élethelyzetekhez kapcsolódó testi érzetekre, és ezek jelentésének minél teljesebb és mélyebb átélésére. Problémáink megoldását, a pozitív változásokat a testünkkel kialakított elfogadó, nyitott kapcsolat mozdíthatja elő. A belső fejlődés természetes folyamatának újra felfedezése által megindulhat az erősítő változások sora, mely megjelenhet viselkedésünkben, választásainkban, döntéseinkben, életünk vezetésében.

Várandósok számára segítséget jelenthet a fókuszolás a különféle testi és lelki változások jobb megértésében és elfogadásában, a babával való kapcsolat felvételében, az ő érzelmi szükségleteire történő ráhangolódásban, a természetes szülés útjában álló esetleges akadályok leküzdésében, a kompetens szülővé válásban, az érzelmi intelligencia fejlesztésében.

A várandósság egy egészen különleges szakasza az életednek. A testedben végbemenő változások figyelemmel kísérése mellett fontos, hogy a testi változásaidat kísérő érzelmeidre és a testedben növekvő baba érzelmi szükségleteire is figyelmet fordíts. A babavárás hónapjai alatt gyakran erős, néha szélsőségesen ingadozó érzelmek törhetnek fel benned. Előfordulhat, hogy régi emlékek, örömök és bánatok, jó élmények és nagy hiányérzetek kerítenek a hatalmukba. Lehet, hogy valami nem stimmel, de nem tudod pontosan megfogalmazni, hogy miről is van szó. Ilyenkor fontos, hogy megtaláld a probléma gyökerét a testedben és figyelmet szentelj neki. Az is lehet, hogy pontosan tudod, mi a gond, és olyankor jó, ha arról valakivel beszélni tudsz. Ha megtisztelsz a bizalmaddal, lehet, hogy a nyugalmammal, a tapasztalataimmal és a teljes figyelmemmel segíteni tudlak abban, hogy megtaláld a saját megoldásodat. Szívesen látlak a pároddal együtt is.

Néhány példa, amikor az érzelmi támaszadás nagy értékű lehet a várandósság előtt, alatta és utána is:

  • ha valamilyen ismert vagy ismeretlen oknál fogva várat magára a gyermekáldás
  • ha vizsgálatok és kezelések sora vár rád
  • ha úgy tűnik, valami miatt le kell mondanod arról, hogy anya lehess
  • ha nehéz döntés előtt állsz, hogy anya legyél vagy sem
  • ha a várandósság alatt komplikációk lépnek fel
  • ha egy elveszített magzat után vagy újra várandós
  • ha várandósan ismert, vagy ismeretlen okból félsz a szüléstől
  • ha a várandósság alatt valamilyen veszteség ért (betegség vagy haláleset)
  • ha egy nagyon nehéz szülést kell kiheverned
  • ha az újszülött koraszülött, vagy egészségi állapota aggodalomra ad okot
  • ha a magzatot, vagy az újszülöttet elveszítetted
  • ha a párkapcsolatodban van probléma
  • ha bármi más okból szükséged van segítségre
  • ha minden rendben van, csak az örömödet szeretnéd megosztani valakivel
  • ha a babával szeretnél kapcsolatba kerülni

A fenti példák közül szinte mindegyikkel találkoztam az elmúlt évek során, mióta fókuszkísérőként és trénerként dolgozom. Csodálatos élményekkel ajándékoztak meg a fókuszolók, nagyon sokat tanultam mindenkitől. A leggyakrabban a várandósok keresnek meg, és akik teljes figyelmükkel tudják megajándékozni a testüket és a lelküket, gyakran nem várt élményben részesülnek: a babájuk jelentkezik, kapcsolatba lép velük, jelzéseket küld. Ám ha ez a kifejezett és elvárt szándéka a fókuszolásnak, akkor erre ritkábban kerül sor, mert a babák már a méhen belüli életben is önálló, autonóm lények, maguk döntik el, hogy mikor hajlandóak „megmutatkozni”. Többször is előfordult, hogy ellazulva, befelé figyelve a mamák a szülés várható lefolyásáról is benyomásokat szerezhettek egy-egy találkozás során. (Lsd. pl. a Panka bokra c. történetet Singer Magdi: Asszonyok álmában síró babák című könyvében.) Én csak elkísérem őket az önmagukhoz és a babájukhoz vezető úton. Éppen ezért minden egyes fókuszolás más és más, egyedi, megismételhetetlen, a maga módján egyfajta energiakútként hat mindazok számára, akik bátran merítenek belőle.

Szívesen állok minden érdeklődő rendelkezésére!
 

Eugene T. Gendlin: Fókuszolás – Életproblémák megoldása önerőből (SHL könyvek)
www.focusing.org

Fotó: 3charly86: Weihnachtliche Schwangerschaft

Következő cikkem: Hogyan tudom alkalmazni a fókuszolást a mindennapi munkám során?

betöltés...
betöltés...
Novák Julianna

Novák Julianna
Dúla, szülésfelkészítő, mentálhigiénés szakember, fókusztréner és perinatális szaktanácsadó

Elérhetőségem:
Honlap: http://www.szulosuli.hu
             http://www.module.hu
             http://www.tavam.hu

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja