SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Kórházban, háborítatlanul

Lénárd Orsi [cikkei] - 2009-09-04
Milyen egy szép és háborítatlan szülés-születés? Noha Zsófi története a mai kórházi gyakorlatban sajnos még nem általános, de neki mégis sikerült úgy szülni, ahogy eltervezte.

Zsófi második gyermekét várta, aki Ádám fia után kislánynak ígérkezett. Mivel az első szülése két héttel a kiírt időpont előtt indult, ezért Zsófi most is így készült a kis Léna érkezésére. Ráadásul a férje pont erre a hosszú hétvégére tudott hazajönni Németországból, ahol jelenleg dolgozik. Így is lett, Zsófi jól időzített.

Épp dél volt, amikor Zsófi hívott, hogy barnás-véres foltot talált a fehérneműjén. Kontrakciókat még nem érez, de sejti, hogy elérkezett a napja. Rá két órára sms-t kapok tőle, hogy szépen, lassan jönnek a fájások. Válaszomban kérem, hogy szóljon időben, hiszen Pomázról kell a kórházba érnem. Fél négykor hív, hogy most már induljak. Gyorsan autóba ülök, és egyszerre érkezünk a kórházba. Zsófit elnyeli a vizsgáló; nst és hüvelyi vizsgálat vár rá -, én addig átmegyek a gyermekágyas részleg várójába, ahol az öccse és a barátnője őrzik Zsófi táskáit. Kérdezik: érdemes-e itt várakozniuk, de végül abban maradunk, hogy hazamennek, és majd telefonon tartjuk a kapcsolatot.

Visszamegyek a szülőszoba elé, és a váróban a jól megszokott padon üldögélek. (Ebben a kórházban ugyanis az a szokás, hogy a kísérők csak aktív vajúdás idején, a szülőszobán lehetnek együtt az édesanyával). Aztán Zsófi is megjelenik hálóingben, jókedvűen, még nem túl vészes kontrakciókkal. A vizsgálat szerint egy ujjnyira tágult. "Ádámmal ilyenkor már kettő volt" -  idézi fel kissé csalódottan első gyermeke születését. Beszélgetünk, mesél a kisfiáról, a férje új munkájáról, a családjáról. Azután úgy dönt, bemegy a vajúdóba, és ledől, hiszen szüksége lesz még az erejére, másrészt fekve nem olyan erővel jönnek a kontrakciók. Zsófi ugyanis vár. Nagyon várja a férjét, hogy együtt szülhessenek.

Tovább ücsörgök a padon. Hoztam olvasnivalót, így gyorsabban telik az idő. Zsófi újra kijön, most már erősebbek a méhösszehúzódásai. Kicsit beszököm én is a szülőszoba folyosójára, és Zsófi kérésére lefényképezem erősen domborodó pocakját. Hát, ezt is megörökítettük az utókornak. Pár hét múlva már úgyis olyan hihetetlen lesz, hogy neki ekkora hasa volt...

Újabb várakozás, közben a férj repülője 10 órakor Ferihegyen landol. Még egy szűk óra, és ő is ideér a kórházba. Lassan telnek a percek, és közben szurkolok Zsófinak, hogy minden úgy alakuljon, ahogy ő szeretné. Aztán Gábor végre betoppan a szülőszoba előtti váróba. Zsófi nyitja a piros ajtót, egymás nyakába borulnak.

Végre bejutunk! Gyors átöltözés, és irány az alternatív szoba. Nagy szerencsénkre szinte az összes szülőszoba üres, így fogadott orvos és szülésznő nélkül is hozzájutunk ehhez a lehetőséghez. A szülésznő jön, bemutatkozik. Meggyújtom a mécseseket, és beteszek egy kellemes cd-t. A lámpákat leoltjuk, és rohamtempóban muskotályzsályás borogatást készítek Zsófi hasára, mert a vajúdás férje jelenlétének köszönhetően nagyon belendül. Gábor nyakába kapaszkodik, közben kedves szavakat váltanak.



Egy idő után Zsófi a kádba kívánkozik. Forró vizet ereszt keményedő pocakjára, majd belemerül az időközben összegyűlt vízbe. A fájások között pihen, elernyed a teste. Aztán egyre inkább hallani a hangján, hogy a vajúdás komolyra fordul. Nemsokára szól: úgy érzi, nyomnia kell. Gyorsan szaladok a szülésznőért. Nem tessékeli ki a kádból, hanem ő guggol mellé, és vízben ülve vizsgálja meg Zsófit. Közben elfolyik a magzatvíz, és jönnek a tolófájások. Zsófi kiszáll a kádból, és épp, hogy a szülőszékhez ér, már látom is a baba fejét. Uram Isten, jól látom, hogy az már a baba feje?! Nem sok időm marad csodálkozni, mert a következő pillanatban kicsusszan a kisbaba. Egyetlenegy nyomás nélkül siklik ki Zsófi lábai közül! Milyen csodálatos és gyönyörű! Karjaiba veszi a babáját, öleli, beszél hozzá, és azt hiszem, sír is. Aztán felsóhajt: "Jaj, de jó volt!"

A szülőszéken ülve megvárja, hogy megszülessen a méhlepény. A kicsi Lénát addig sem veszik el tőle, az otthonról hozott bordó fürdőlepedőben, sapkával a fejecskéjén jó dolga van édesanyja mellkasán. Később átfekszenek a franciaágyra. Teljes nyugalom és csönd van a szülőszobán, csak a mécsesek világítanak. Egy kicsit segítek Zsófinak a mellretételben, és Léna ügyesen szopni kezd. Gábor is odafekszik kis családjához, jó nekik együtt. Én egy távolabbi sarokba húzódom, hogy ne zavarjam ezt a megható családi együttlétet.

Egy idő után bejön a doktor, csak a vizsgáló lámpát kapcsolja be, és ennek fényénél vizsgálja meg Zsófit. A gáton keletkezett egy kicsike horzsolás. Zsófi hezitál: maradjon-e így, vagy két-három öltéssel megvarrják. Az orvos is türelmes, nem erőltet semmit, csak javasol, szelíden mondja el a véleményt. Végül Zsófi úgy dönt, legyen meg az a két öltés. A varrás fáj neki. Ott vagyok mellette, szorítja a kezem. Szerencsére nem tart soká az egész. A szülőszoba továbbra is gyertyafényes és nyugodt. A szülésznő időnként bejön, és érdeklődik, minden rendben van-e. Nem kapcsolja fel a lámpát, azt is a gyertyák fényénél ellenőrzi, hogy Zsófi mennyire vérzik a méhlepény megszületése után. Hát, így is lehet. Hálás vagyok neki.

Végül a csecsemős nővér toppan be. Csak kérdez, és a kisbabát teljesen békén hagyja. "Ugye szondázást sem kérnek? Nem fürösztjük, jól mondom?"; Egy kicsit sem kell a szülőknek semmit erőlködni, megtiltani; ez a hozzáállás számomra épp olyan csodálatos, mint amilyen háborítatlanul Zsófi szülni tudott. Végül ott hagyja a kislány ruháit, az öltöztetést a szülőkre bízva. Engem ér az a nagy megtiszteltetés, hogy Lénát az első kis ruhájába felöltöztethetem!

Bőven letelik a szülést követő két óra, de most ez ügyben sem sietős senkinek. Szépen összeszedegetjük a holminkat, és Zsófi maga tolja át kicsi lányát a gyermekágyas osztályra. A folyosón a családtagok várják őket: Zsófi édesanyja és öccse csodálják a kisbabát. A csecsemőosztályon csak cseppeket kap Léna a szájába, és szerencsére megint csak azzal a hozzáállással találkozunk, hogy: "Ugye nem akarja megfigyelésre beadni a babát az osztályra?". Hát, persze hogy nem! A szobába érve kipakolom Zsófi dolgait, aztán elbúcsúzunk, és hazamegyek. Fáradt vagyok, de nagyon feldobott. Minél több ilyen nyugodt és háborítatlan szülést kívánok az édesanyáknak, és szeretnék kísérni magam is!

Kicsi Léna baba, Isten hozott! Kívánok Neked olyan szép és szerencsés életet, mint amilyen a születésed volt!

betöltés...
betöltés...
Lénárd Orsi

Lénárd Orsi
Szülésfelkészítő és szüléskísérő dúla, mentálhigiénés szakember, kismamamasszőr

Elérhetőségem:
Honlap: http://www.lenardorsi.hu

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

"Külföldön bezzeg nem kötelező!" – Utánajártunk, mi az igazság a gyermekvédőoltásokról

Amikor megkapod a védőnőtől az oltási naptárat, talán te is megijedsz a sok kötelező szúrástól, és elgondolkodsz: biztosan kell ez mind a gyerekemnek? Különösen akkor merül fel ez a kérdés, amikor egy külföldön élő ismerősödtől azt hallod, hogy náluk alig van kötelező oltás, mégis mindenki egészséges. Magyarországon 12 fertőző betegség ellen kötelező az immunizáció, míg Ausztriában például egyetlen kötelező oltás sincs. Miért van ez így, és mi történik, ha egy ország lazít a szabályokon? Láss tisztán a vakcinák útvesztőjében.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja