SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Cumi vagy ujjszopás?

Dobiné Olasz-Papp Nóra [cikkei] - 2010-11-29
A cikk megpróbál segítséget nyújtani az egyik legtöbb fejtörést okozó kérdésben: adjak-e cumit a gyereknek, káros-e az ujjszopás, mit tegyek?

Ezek a kérdések szinte kivétel nélkül minden kisbabás család életében felmerülnek. Nézzük, miről is szól ez a két dolog!

Érdekesség, hogy egyes törzsi népeknél nem ismert fogalom az ujjszopás és persze a cumi sem tartozik a használati tárgyak közé. Ezek a gyerekek az igény szerinti szoptatás felsőfokú élvezői, ők kb. minden 5. percben szopiznak egy kicsit. Ők hordozott gyerekek, így édesanyjuk el tudja végezni a törzsi teendőit is.

Visszatérve a civilizációba, láthatjuk, hogy az egyáltalán nem cumizó gyerekek átesnek egy ujjszopási perióduson, ami teljesen normális és a fejlődés természetes velejárója. Ez kb. 3 hónapos korban kezdődik, 6-8 hónapos korban tetőzik, majd egy éves kor után fokozatosan csökken. Ez a csökkenés azt jelenti, hogy lassan, fokozatosan egyre inkább fáradtság, rossz közérzet, stresszhelyzet elviselésére korlátozódik. Egészséges gyermeknél így teljesen normálisnak tekinthető akár 5 éves korban is az ujjszopás! Viszont figyelemfelhívó jel, ha a nagyobb gyermek napközben is rendszeresen szopja az ujját. Ez jelentheti, hogy menekülni próbál egy számára ijesztő valóság elöl, és ezzel a tevékenységgel fordul a saját kis világába.

A három hónaposnál fiatalabb baba is képes szopni az ujját, csócsálni az öklét - akár pár hetesen is már -, de ilyenkor azzal még nincs tisztában, hogy az ő ujja az, amit szopik. Viszont, ha hozzáér a szájához, automatikusan kiváltódik a szopóreflex. Kb. 3 hónapos, mikor felfedezi a kezét és komoly munkájába kerül egyedül bevarázsolni azt a szájába. Ne tiltsuk ezt neki, az sem baj, ha segítségére vagyunk ebben!

Szerencsére tévhit az ujjszopással tönkretehető fogak elterjedése - Ranschburg Jenő megfigyelése szerint is maximum a maradandó fogakban tehetne kárt, de mint tudjuk, mire oda kerül a gyerek, oly sűrűn már egyáltalán nem ujjszopós.

Későbbi életkorban, mikor választani kell, hogy a játékot vegye a kezébe vagy az ujját szopja, egészséges lelkű gyermeknél egyértelmű a választás. Pici babánál érdemes figyelni arra is, hogy az ujjszopás (ököl csócsálása) jelentheti a szoptatás iránti igényt is. Sok esetben csökkent az ujjszopás mértéke, mikor ujjszopás kezdetekor cicit kapott a baba. Ezzel kielégült szopómozgás iránti éhsége, és az ujjszopás csak a kezével való megismerkedésre szolgált.



A cumi mértékkel való használata jó partnere lehet a családnak, de meglátásom szerint nehéz igazán jól használni. Egyrészt a cumi nem a legjobb barátja a szoptatásnak. Teljesen más technikával kell szívni a cumit, mint a cicit, és ez akár egy alkalom után is okozhat cumi-zavart. Tehát egy egészséges, jól szopó babánál nem érdemes cumival közbeavatkozni! Cumi-zavar jele lehet, ha a baba dühösen tépi a cicit, bekapja, kiköpi, sír mérgesen. Ha a szoptatás mellett használunk cumit és/vagy cumisüveget is, gondoljunk a fent említett „tünetek” esetén a cumi-zavar jelenségére is! Ha szoptatással indultunk a közös útra babánkkal, ajánlott az igény szerinti szoptatás mellett kitartani, így a baba megnyugtatásához sem kell egy tárgyat választanunk, hanem minden alkalommal a legjobb „eszközt”: magunkat nyújtani.

Hátránya a cuminak, hogy nagy a kísértés minden feszült alkalommal ezzel csendet és „ál-békét” teremteni. Ne feledjük: SOHA nem szeszélyből vagy zsarnokoskodásból sír egy baba! Ha megfejtjük sírásának okát, igazából nem is lenne szükség egy ilyen eszközre. Tehát a cumi képes elvenni az anyának azon tulajdonságát, amivel megpróbálja megfejteni, mit is jelez felé gyermeke. Viszont valóban előállhat olyan eset, mikor  az anyának időre van szüksége, kimerült, fáradt, a baba nem alszik el stb. és épp nem tud segítséget kérni rokontól, baráttól, ilyenkor lehet segítség a cumi, de meleg szívvel semmiképp nem ajánlanám a használatát rendszeresen. A nem szopó gyermek is megnyugtatható testközelséggel, türelemmel, megfejthető sírása, jelzése oka és szopómozgás iránti igényét megoldja ujjszopással.

Tehát a cumi használata esetén erősen ajánlott a mérték betartása!

Az ujjszopásról vagy cumiról való leszoktatás is érdekes, hiszen ha látjuk, hogy a szopómozgás megléte milyen hosszú ideig normális és idővel mennyire lekorlátozódik a használata, lecsökken az igény önmagától is, talán nem is kell bevetni a különböző meséket és praktikákat. Ha odafigyelünk a jelekre, megvárhatjuk, míg a gyerek magától jut el oda, hogy abbahagyja, mikor készen áll erre. Ne döntsük el a gyerek helyett, meddig használhatja ezt a lazító-megnyugtató technikát, amit megtalálhatott és kifejleszthetett magában, ha a mindennapokban kiegyensúlyozott, életkorának előrehaladtával kifejleszti megküzdési stratégiáit, és a fent leírt módon egyre csökken igénye és az „eszköz” használata.

Mindenkit óva intek a különböző csípős, keserű és egyéb oldatoktól, krémektől, stb. melyek undort (vagy akár félelmet) keltve próbálják a gyereket leszoktatni akár a cumiról, akár az ujjszopásról. Törést tud okozni az is, ha hirtelen egyik napról a másikra tűnik el például a cumi, minden előzetes figyelmeztetés nélkül. Próbálkozzunk figyelemeltereléssel inkább, ha szükséges!

Összességében azt gondolom, a babának, gyermeknek szüksége van a szopómozgásra és az ehhez kapcsolódó élményre, az ehhez való utat minden előzetes szoktatás nélkül megtalálják a saját „eszköztárban”: kis kezükön, ill. édesanyjuk cicijén, de ha valaki mégis a cumit választja, figyeljen oda a mértékre és lássa meg, milyen esetekben akarja használni, és miért? Ha ezt a választ megkapják, segíteni fog a mértéket tartani!

Fotó: David Castillo Dominici/FreeDigitalPhotos.net

Dobiné Olasz-Papp Nóra

Dobiné Olasz-Papp Nóra
Baba-mama kapcsolati- és pszichológiai tanácsadó

Elérhetőségeim:
Honlap: http://www.dobinenora.hu
             http://www.valaszkeszszulok.hu

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja