SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Luca megszületik

Fábiánné Susán Szilvia [cikkei] - 2009-07-13
2009.06.27. Szombat reggel: Apával elindultunk a kórházba, hogy megszülessen a kislányunk. Nagyon reméltem, hogy nem téved az ultrahang és tényleg kislányt kapok, így növekedve 4 fősre kis családunk.

A szülőszobán a nővérek szerencsére nem sok időt hagytak a fájdalmakra, rákötöttek a CTG-re, és egy orvosi vizsgálat után előkészítettek a műtétre. Mivel első babám is császármetszéssel jött világra, orvosom úgy döntött, hogy ez most sem lesz másként. A fájásaim is az előző műtét hegének helyén jelentkeztek, így igazolódni látszott az orvos előrelátása, mert fennállt a veszélye a heg felszakadásának.

A műtét komplikációk nélkül zajlott, hálás vagyok minden dolgozónak, akikkel ott találkoztam. Voltak félelmeim a gerincvelői érzéstelenítéssel kapcsolatban, mert első gyermekemnél nem sikerült megszúrniuk, így a műtét teljes altatásban zajlott. Miután ezt elmondtam az aneszteziológus doktornőnek, még műtőn kívül külön megvizsgált, majd megnyugtatott, hogy nem látja akadályát a szúrásnak. Végül igaza lett, elsőre sikerült az érzéstelenítés! Amiért külön hálás voltam, a műtét minden mozzanatáról előre tájékoztattak, műtét alatt folyamatosan foglalkoztak velem és messzemenőkig segítőkészek voltak! Ráadásul végül nem ragaszkodtak ahhoz, hogy levegyem a szemüvegem, így nem éreztem magam teljesen kiszolgáltatottnak a műtét alatt, és ez sokat jelent nekem!



Apuka a szomszéd helységből üvegfalon keresztül követhette az eseményeket, így ő is, én is rögtön megcsodálhattuk a kis gyűrött, de csodás szépséget, amint kiemelték pocakomból. Még el sem vágták a köldökzsinórt, már fel is sírt Luca, majd néhány perc múlva már pólyában hozták oda a fejem mellé, hogy megcsodálhassam, és egy puszit nyomhassak piciny kis orrocskájára! Köszönet érte!
 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja