SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mit engedhet meg unokájának a nagyi, ha ő vigyáz rá?

Halaszne Prokop Gizella [cikkei] - 2011-04-20
Nagymamánál van az unoka. Mit engedhetek meg? Hogyan döntsem el, mit szabad otthon?

Öt unokám még kicsi, úgy sorakoznak, akár az orgonasípok: 6, 5, 4, 3 és 2 évesek. Anyukáik a lányaim. Egyik sem lakik velem, de közel lakunk egymáshoz, és a nagyobbak már egyedül is vendégeskedtek nálam. Fantasztikus napok ezek, ám nem megy minden bonyodalom nélkül.

Alapszabály, hogy a nagyszülő nem mond ellent a szülő nevelési elveinek, és betartja azt a napirendet, amit a szülő kér. Ha szeretjük a gyerekünket – márpedig szeretjük -, nem tesszük ki annak, hogy a nálunk töltött idő után egy elkényeztetett kis zsarnokot adunk vissza neki, aki nem képes időben lefeküdni, minden cselekedetéért ajándékot követel, és elvárja, hogy kiszolgálják.

Persze kisebb engedmények lehetnek: olyan játékok, amire a szülővel nincs mód, a kedvenc ételek és sütemények elkészítése, napi több mesemondás, elvégre ha minden olyan, mint otthon a hétköznapokon, akkor mi értelme elmenni a nagymamához? Az unokák persze vérszemet kapnak, újabb és újabb kérésekkel állnak elő. Arra is hamar rájönnek, hogy a varázsige: „Anya ezt megengedi, otthon is így szoktuk”. Természetesen néhány dolgot nem hiszek el: nem ugrálhatnak a lépcsőn, nem kaphatnak cukrot lefekvés után, naponta egy fagyinál nem ehetnek többet, és a lányok hosszú haját minden nap meg kell fésülni, olykor többször is.

Máskor viszont kegyetlenül összefogva, egybehangzóan állítják, hogy megtehetnek valamit. Megállapodnak előtte? Én kiküzdöm neked, te kiküzdöd nekem? Vagy olyan mérvű a testvéri szolidaritás, hogy ezt meg sem kell beszélniük? Így sikerült elérni, hogy a teraszról leugrálhattak a fűbe, a játszótéren a legmagasabb csúszdára is felmászhattak, a legszebb ruhába öltözve játszhattak egész nap, vizet hordhattak a homokozóba, és saját késsel vághatták fel a húst. Az utóbbi kivételével a többitől mind idegbajt kapott az anyjuk. Visszagondolva magam sem értem, hogy hihettem a szavuknak. De hát olyan aranyosan néznek! És amikor kiderül a turpisság, olyan őszinte a megbánás! Egy darabig tartják is magukat a szavukhoz, meg én is résen vagyok, aztán lanyhul a figyelem. Ezért hittem el, hogy szabad a szobában is labdázni, a konyhában szappanbuborékot fújni, a babákat a kádban úsztatni, bizonyos ételeket nem megenni, bizonyos cukorkából egyszerre többet is a szájba venni, és be szabad bújni a szekrénybe.

Vagy tán nem is ezért? Hanem azért, mert magam is hinni akartam, hogy mindezt szabad? Hogy ettől még nem borul a napirend, nem alakulnak ki rossz szokások, nem kerül veszélyes helyzetbe a gyerek, nem keletkezik kár? Hiszen ezeket a dolgokat olyan jó megtenni! A nagymamában élő gyermek felujjong és követeli a jogait, amit a másik gyermek, az unoka azonnal megérez és kihasznál.

Vigyázzunk kedves nagymamatársaim! Ne csak az unokáinkra, hanem elsősorban magunkra! Ne a gyerekünknek telefonálgassunk, hogy megtehetnek-e a kicsik valamit vagy sem, hanem először kérdezzük meg: gyermekként szeretnénk ezt megengedni vagy felnőttként? És ha végképp nem jutunk dűlőre, hát üsse kő, jöhet a telefon!

Cikkíró pályázatra beküldött írás.

Kép: www.foter.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja