Változások a közoktatásban - minden téren egyenlőbb bánásmódot!
Szőke Judit [cikkei] - 2008-08-21
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium tanévkezdésre megjelent kiadványa több változásra is felhívja a figyelmet. Ezek közül néhány olyat emelünk ki, mely a szülőket közvetlenül érinti.
Például ezentúl bármely középiskola, amely írásbeli felvételi vizsgát szervez, csak az Oktatási Hivatal központi írásbeli feladatlapját teheti majd a diákok elé. Új szabály az is, hogy a 6 vagy 8 évfolyammal működő középiskolák nem szervezhetnek szóbeli felvételi vizsgát.
Módosult az általános iskolai felvételi körzetekre vonatkozó szabályozás. A közoktatási törvény módosításával bevezetnek egy új, többcélú intézményt, az egységes óvoda-bölcsődét. Ilyen intézmény akkor létesíthető, ha a települési önkormányzat nem köteles bölcsődét működtetni és a gyermekek száma nem teszi lehetővé, hogy külön-külön óvodai, illetve bölcsődei csoportot hozzanak létre. Egységes óvoda-bölcsőde első ízben a 2009. nevelési évben indítható.
A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek szülei óvodáztatási támogatásban részesülhetnek, ha a gyermeket még 5 éves kora előtt beíratják óvodába és gondoskodnak arról, hogy rendszeresen járjon oda. A támogatás összege 2009-ben gyermekenként első alkalommal 20 ezer forint, ezt követően esetenként és gyermekenként 10 ezer forint.
A fenntartó szeptember 1-től köteles gondoskodni arról, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek 3 éves koruktól igénybe tudják venni az óvodai nevelést.
Minden gyerek járjon óvodába!

A korábbiakkal ellentétben integrációs felkészítés az általános iskola mellett a középiskolák 9. évfolyamán is indítható, felmenő rendszerben.
Megújult az Útravaló Ösztöndíj program is, amelyet őszi beadási határidővel ismét meghirdetnek. Újdonságnak számít a hátrányos helyzetűeket felkaroló programnál, hogy a közoktatási intézmények tanulónként 2 ezer, intézményenként maximum 200 ezer forintos tanévenkénti támogatásban részesülhetnek az adminisztráció lebonyolításáért.
Hangsúlyosabbá válik az Arany János programon belül a szakiskolai feladatok ellátása…
Az Oktatási Hivatal a korábbiaknál komolyabb jogosítványokat kapott az egyenlő bánásmódot sértő iskolai intézkedések orvoslására. Határozatot hozhat az óvodai felvételről, a tanulói, kollégiumi jogviszony létrejöttéről, ha hatósági vizsgálat feltárja, hogy az intézmény a felvételinél megsértette az egyenlő bánásmód elvét. Bizonyos esetekben kijelölheti a kötelező felvételt biztosító óvodát, iskolát.
A törvényben a szülői jogok között új elemként jelenik meg a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek óvodába járásához nyújtott anyagi támogatás. A támogatásra jogosultság követése érdekében a módosítás rögzíti, hogy a gyermeknek legalább napi hat órát az óvodában kell
tartózkodnia, továbbá meghatározza az óvodavezető ezzel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségét a szülő és a jegyző részére.
A törvény a szülő kötelezettségei közé helyezte a pedagógiai szakszolgálati ellátás igénybevételét, amennyiben a gyermekkel foglalkozó pedagógusok ezt kezdeményezik. A módosítás az óvodák feladatává teszi a gyermekek értelmi-, beszéd-, hallás-, látás-, mozgásfejlődésének figyelemmel kísérését.

Előző hír
Fegyelmezés és/vagy büntetés
LEGOLVASOTTABB
A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer
A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?
Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben
Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.
Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését
Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.
Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik
Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.
Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben
A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

.jpg)
Családinet hozzászólások: