Kedves Andrea!

Kislányom7 éves, most kezdtük az első osztályt. 2 éves korában bölcsődébe jártunk 3 éves koráig, amit nem szeretett. Állandó sírás, és ordítás volt minden reggel. Az óvodát szinte gond nélkül indítottuk, majd később volt egy kis "reggeli fáj a hasam anya", de azon is túl lettünk. Nagyon anyás volt, bár most is az, de ahogy telik az idő, azért komolyabb és függetlenebb lett. Az iskolakezdés is teljesen jól indult, pár napig volt hogy néha órán elpityeredett, de nem tartott sokáig. Tanítónénik meg vannak vele elégedve, minden téren. Én is, egy dolgot kivéve! És itt értem el arra a pontra, hogy segítő válaszát kérjem. Az otthoni tanuláskor sokszor támadólag reagál Rám. Én segítő szántékkal javítom ki, de egyből támadásnak veszi, és kiabál, hisztizik, azt mondja, hogy Én nem tudom jól a feladatot, meg hogy ha Én kijavítom, akkor az az első válasza, hogy Ő ezt nem tudja. Nem hajlandó velem együttműködni. A felmérései viszonylag jók, olyan hibákat ejt, ami szerintem nem odafigyelésből adódik. Ha arról beszélünk, nem nagyon érdekli. Házi feladatot nem kapnak, csak hétvégén szoktunk otthon gyakorolni. Most úgy egyeztünk meg, ha újra hisztizik és nem fogad el engem, (ja pedig ő kéri, hogy velem akar tanulni) akkor minden nap lesz gyakorlás nem csak hétvégén. Ön szerint jó megoldás lesz-e ez, vagy van esetleg valami ötlete, ami segíthetne Nekem abban, hogy jobban elfogadjon? Nagyon akaratos, és öntörvényű, de egyben nagyon kedves, figyelmes, odaadó és udvarias kislány. Semmi gond nincs vele, imádjuk egymást, nagyon ragaszkodik hozzám. Bár jár szertornára, és kézilabda edzésre, ami hatására sokat erősödött lelkileg is. Szóval csak az együtt tanulás az, ami némi gondot okoz közöttünk. Előre is köszönöm, hogy elolvasta levelemet, és a válaszát is.