gyermekkori önbizalomhiány

Kedves Andrea!

Elkeseredésemben fordulok Önhöz.
Kislányom októberben lesz 4 éves, szeptemberben kezdte meg 2. évét az oviban. Tavaly alapvetően jól viselte, nem voltak beilleszkedési gondjai. A háttérhez tudni kell, hogy apjával tavaly áprilisban külön váltunk, de viszonyunk már majdnem egy éve normálisnak és rendezettnek mondható., heti általában 1 alkalommal találkoznak, mert Apa ennyit ér rá. Sokat alszik az én szüleimnél, mert én éjjel is dolgozom, így nem minden nap viszem én oviba, sajnos van hogy 2-3 napot nem is találkozunk.
Probléma a következő (szerintem nem sok köze van az otthoni helyzetünkhöz): 1 hete jár újra oviba, minden reggel sír, alig tudom én/anyukám otthagyni, és itthon arra panaszkodik, hogy neki nincs barátja, és neki nincs párja, és a gyerekek nem játszanak vele. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tavalyi év főleg úgy telt, hogy sokat játszott egyedül, kevéssé nyitott a gyerekek felé (ő a legfiatalabbak közt van), és amikor bevittem, közeledtek volna hozzá a gyerekek a szemem láttára, de ő nem nagyon viszonozta , bújt hozzám.- én azt gondolom, ez a visszahúzódás vezethetett ahhoz, hogy most nem nagyon foglalkoznak, nem mennek oda hozzá. Tavaly ovipszichológussal is beszéltem a válásunk miatt, ő megnyugtatott, hogy kiegyensúlyozott, jól működő gyerek, nincs vele gond, az óvónénik és szép fejlődésről számoltak be még nyár elején. Akkor még szóba se került a barátkozás-dolog, neki sem okozott problémát, nem beszélt erről és többnyire jókedvvel ment oviba.

most viszont sír, szomorú, egyedül érzi magát, és nagyon aggódom, hogyan segíthetnék. Próbálom neki mondani, hogy ő menjen oda a többiekhez, vigyen oda nekik játékot, amivel közösen tudnak majd játszani-erre azt mondja, megpróbálta, de nem játszanak vele. És hogy csúfolják, ha sír, és azt mondják, \"menj innen, ostoba vagy\".

mit tehetnék? persze tervezem, hogy a pszichológussal is beszélek majd.

Ehhez jön hozzá, hogy októberben szülinapja lesz. Érdemes-e, vagy jó ötlet-e meghívni pár gyereket a szülinapjára? nem vagyok benne biztos, hogy velük jól érezné magát, mondjuk egy játszóházban. Otthonra nem tudnám hívni őket, mert nem az ovi közelében lakunk. Hozzá kell tenni, amúgy barátságos kislány, van egy kis barátnője is , aki még bölcsiből van,. vele nagyjából rendszeresen összejárunk, és nagyon jól elvannak együtt. ezen kívül még 2-3 kislány van, akivel szintén összejárunk, csak ritkábban. Nem az a baj vele, hogy nem kedves, nem szerethető. Csak szrintem gátlásos és nagyon anyás.

várom válaszát, köszönettel: Andrea

Tisztelt Andrea!

Kislányom (5 éves), nagyon visszahúzodó tipus. Idegenekkel és ritkán látott ismerősökkel egyáltalán nem kommunikál, nem köszön, még a kérdéseikre sem felel. Szeptember óta óvodás. Szeret oviba járni és az első nap beilleszkedett. De sajnos az óvónővel sem beszél. A feladatokat megcsinálja, a gyerekekkel el van, velük beszélget. Az óvónő azt tanácsolta, hogy keressünk fel egy pszichológust. Kérdésem az lenne, hogy mire számíthatunk majd? Hogy fog tudni rajta segíteni ha vele sem lesz hajlandó beszélgetni? Van-e esetleg valami speciális terápia ami tudná oldani a gátlásosságát?
Válaszát előre is köszönöm: Kata

Kedves Andrea!
A kisfiam szeptember végén kezdte az ovit, szépen beilleszkedett az óvonők a mai napig dícsérik. Október 8-án megszületett a kistesó. Oviba azóta is szeret járni. Pár dologra számítottunk pl a kiskádban fürdik, bemászik a kiságyba, szopizni akar de pár napja bekakil és elkezdte lefekvéskor rágni/szopni az ujjait. Nem tudom mit tegyek?? Várom mielőbbi válaszát.
Szép napot: Lya

Kedves Andrea!

Két gyermekemet egyedül nevelem. Fiam 8 éves, második osztályos tanuló. Jó felépítésű, jó tanuló, békés természetű, de az átlagosnál kissé érzékenyebb. Érzékenységét (ami abban nyilvánul meg, hogy ha valami miatt kétségbe esik, elsírja magát, de nem minden esetben) az osztálytársai is észrevették. Emiatt (ezt csak feltételezem, hogy emiatt) mindennapossá váltak az iskolai csúfolódások, a kiközösítés, sőt a fizikai bántás is. Sokszor fordul elő, hogy megütik, fojtogatni próbálják, vagy érzékeny helyen próbálják megrúgni. Sajnos nem egy gyerek, hanem többen is ellene támadnak. Ő ilyenkor megpróbál védekezni, de van, hogy " a fél osztály" körülfogja, és akkor nem nagyon tud mit csinálni. Beszéltem a tanító nénikkel, a hangadó gyerekek szüleivel. Persze ezek a támadások legtöbbször olyan helyen fordulnak elő (öltöző, wc, szünetben az udvaron) ahol nincs jelen felnőtt. Nem tudom, mit lehetne tenni. Egyelőre arra gondoltam, hogy megpróbálok a hangadók felé pozitívan közelíteni, és meghívom ezeket a gyerekeket külön-külön magunkhoz játszani, hátha akkor egy kicsit közelebb tudnak kerülni egymáshoz a gyerekek, ha nem is lesznek barátok.
Kérem segítsen, hogy mit lehet még ilyen esetben tenni?

Kedves Andrea!
Van egy 9 éves lányom, másodikos. Otthon nincs vele gond,lakáson belül eleven, olykor rendetlen. Iskolában viszont félénk, nagyon halk szavú, a tanító nénik "piszkálják" is miatta. Sokszor nem is akar iskolába menni. Ha odamennek hozzá, szívesen válaszolgat a gyerekeknek, de ő ritkán kezdeményez beszélgetést. Jár kézilabda edzésre is, nem kerüli a társaságot, de visszahúzódik. Nem kezdeményező, inkább csupán végrehajtja a feladatokat. Hogyan tudnánk növelni az önbizalmát? Sok-sok beszélgetésünk volt már, de nem jutunk előbbre. Ha ott állunk a háta mögött nincs gond, a boltban kéri a megbeszélt terméket. Másik szülő, aki segít edzésre vinni azt mondja nem annyira elesett, mint gondoljuk. De egy mese megnézése után is velünk akar aludni, mert a mesebeli kiskutyának meghaltak a szülei. Szerintem túlérzékeny, felnagyítja a sérelmeit, kevés az önbizalma. Mit tegyünk? Köszönöm a válaszát.