Tóth Kristóf István
Szexológus tanácsadó
Elérhetőségem:
Email: tothkristofistvan@gmail.com
Szexológus tanácsadó
Elérhetőségem:
Email: tothkristofistvan@gmail.com
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Kristóf!
November 3-án válaszolt nekem, immár másodszor. Elnézést hogy megint írok, összezavarodtam:( Ami azóta történt, hogy férjem azt mondta, lenyugodott a lelke, már nem töri a fejét hogy mi legyen kettőnkkel, most él szép nyugodtan és majd megérik benne mert most nem tudja. Azt mondja, idén már nem akar döntést hozni, majd talán tavasszal, és hogy érzi hogy az egyedüllét és csavargás nem az ő útja, de visszajönni sem akar most, szó szerint időt kért, hogy eldönthesse, mit akar. Akkor lesz hajlandó csak visszajönni, ha érzi hogy testével-lelkével képes lesz átadni magát megint ennek a kapcsolatnak, mert attól fél, ha elhamarkodja, akkor fél év múlva megint itt tartanánk, mert megbánná. Mondta, hogy a munkahelyén szentestére kérte hogy be legyen osztva, tehát ezek szerint nem számol azzal hogy velünk lenne akkor, bár úgy tervezi, közösen vegyünk ajándékot a kisfiunknak. Megint felvetettem, hogy helyezzük kilátásba a válást de az ellen tiltakozik. Viszont nem nagyon ad lehetőséget arra hogy újra összemelegedjünk. Csakis munkaidőben jön, maximum egy fél órára, hét végenként teljesen el van tűnve. Kedves velem, figyelmes, megcsókolja a szám, de a kacérkodásomra mostanában nem reagál igazán. Mosolyog, néz a szemembe hosszan, de hosszabban nem csókolt meg az utóbbi alkalom óta, ami kb. 2 hete volt. Jobban kapcsolatban állunk mostanában, gyakran beszélünk a közös ügyeinkkel kapcsolatban, már ezek elől nem zárkózik el. A névnapomra a napokban SMS-ben gratulált, de rá egy órára rózsacsokorral jelent meg a munkahelyemen, vörös rózsa is volt benne, pedig erre mindig adott, hogy mivel ez a szerelmet jelképezi, ne ajándékozzon rajtam kívül másnak, de mikor legutóbb virágot kaptam tőle, még rendben volt a kapcsolatunk. Ezt nem értettem, ahogy őt ismerem, miért nem tartózkodott attól hogy ilyen üzenetet közvetítsen, és a fentebb leírtak ezzel nincsenek összhangban. Igaz, mikor kérdeztem, hogy alakultak az elmúlt 2 hónapban az érzései, azt mondta hogy ingadoznak és egyszer úgy érzi hogy haza kellene jönnie, egyszer meg azt hogy le kellene zárnunk mert így jó neki. Kérem Önt, ezeknek fényében értékelje a helyzetünket, és kérdésem, továbbra is úgy reagáljak és viselkedjek -e, ahogy eddig, ahogy tanácsolta?
Köszönettel! Szilvia

Kedves Szilvia!
Legutóbbi válaszomban a karácsonyi és újévi időpontokat ajánlottam, hogy szabja meg magának időpontilag. MOST még eléggé korán van a dolog...
Ha férje nem hajlandó közös gyermekeikkel és önnel tölteni a karácsonyt - és nem konkrétan a szentestét, hanem úgy általában nem hajlandó karácsonyozni, ezért nyugodtan felháborodhat, ha az jól esik, és a gyerekek érdekében azt az egy dolgot mindenképpen érdemes bevetnie, hogy "Most akkor az apjuk vagy, vagy nem vagy az apjuk?!"
Viszont nem érdemes állandóan ezzel terhelnie magát és őt, mert csak elidegeníti. Még az is megoldás lehet, hogy az ő munkahelyén meglepik a gyerekekkel karácsonyozni pár órára, vagy hogy annak ellenére együtt karácsonyoznak, hogy Ő nem költözik haza arra a napra sem (nem alszik ott).
Semmiképpen se vegyen helyette vagy az ő nevében ajándékot a gyerekeknek, de mindenképpen készítsenek a gyerekek apjuknak karácsonyi ajándékot!
Aztán a karácsony sikerén vagy sikertelenségén úgyis kialakul a Maga szándéka, terve, hogy az új évben mit is szeretne, mit is tud megbeszélni, tervezni férjével. Ezt lehet más évfordulóhoz is kötni, ha úgy jobban tetszik...
Viszont a maga érdekében számítania kell rá, hogy ha ultimátumot ad az új évre tekintettel, annak bizony lesznek következményei. A válást lehet különélésre és a gyerekekkel nem törődésre alapozni, úgyis van pár hónap átfutása a tárgyalásig. (Ott még mindig lehet azt mondani az anyakönyvvezető/ügyvéd/bíró előtt, hogy nem akarnak válni.)
Tóth Kristóf István
2012-11-16 17:08:25

Olvasói értékelés: nincs még értékelés