SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK
Molnár Kata


Molnár Kata
Kártyajós, életelemző

Elérhetőségeim:
E-mail: molnarkatka1@gmail.com
Skype: molnar.katka1

Kérdezz-felelek

Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Kata!

Évek óta (2008 október) ápolok barátságot egy Bécsben élő osztrák férfivel, Valentinnal, akivel 2009 nyarán összejöttünk, azonban én úgy éreztem, nekem problémát jelent a földrajzi távolság (fiatalabb voltam, ill. nem tehettem meg anyagilag sem, hogy távkapcsolatom legyen), így aztán már nem történt közöttünk semmi, maradt a neten történő barátságápolás, azonban ő soha nem adta fel, s a mai napig intenzíven próbálkozik, hátha meggondolom magam, vagy nyitott leszek vele újra összejönni.
Soha nem felejtem el részéről azt a gesztust sem, amikor bajban voltam 2 évvel ezelőtt az akkori albérletemben, felajánlotta, hogy kifizeti a lakbéremet és segít mindenben, ne kelljen elköltöznöm onnan. Nem fogadtam el, de hálás vagyok neki, nem mindennapi férfi, s tudtam, hogy fontos vagyok számára. Többször jelezte, hogy szeretne eljönni hozzám újra, ill. menjek én is hozzá Bécsbe, de ez elmaradt, mert nem éreztem, hogy valóban ezt akarom, holott igen vonzódom hozzá. Ő pedig csak ostromol tovább, interneten csevegünk sokat. Egy rendkívül gáláns, romantikus, jó kiállású, rendkívül jó természetű igazi úriembert ismertem meg személyében (mindamellett, hogy Bécsben több elismert zenekar billentyűse) akit akárhányszor elutasítottam, annyiszor próbálkozott ismét.
Tavaly a Szigetfesztiválon lépett fel egy bécsi zenekarral (akik szintén jó barátaim), s izzott közöttünk a levegő, ami feltűnt a többieknek is.:) Nagyon jól éreztem magam a társaságában, s végül egy csók is elcsattant az est végén.
Lehetne közöttünk komolyabb kapcsolat? Szeretne még eljönni hozzám, ill. szívesen fogadna-e magához Bécsben?
Köszönettel, Nóri
Kedves Nóri itt a férfival nem látok sajnos tartós kapcsolatot, esetleg barátit.
Sok olvasó kérésére , a tarot kártyából készülő rövid elemzés, most díjtalanul kérhető!

molnarkatka1@gmail.com

Molnár Kata
2014-01-14 20:59:34
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja